Ünnepélyes keretek között letette az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön Budapesten. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben rendezett eseményen úgy fogalmazott: hosszú idő után 2010-ben végre sikerült leverni azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a 20. század helyezett rá. A nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes a magyar nemzet közjogi egyesítése ünnepének nevezte ezt a napot.

Levertük a lakatot és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – hangoztatta a kormányfő, rámutatva, hogy a 20. század történelmi viharai következtében a magyarság a világ legkülönbözőbb pontjaira szóratott szét, és ma már szinte a világ minden pontján élnek magyarok. Mi azt valljuk, hogy lakóhelyüktől függetlenül mindannyian a nemzetünk tagjai – mondta Orbán Viktor.

Letette az állampolgársági esküt a félmilliomodik külhoni magyar

Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk lemondani azokról a magyarokról, akik más államok határai között élnek – fogalmazott. "Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre" – mondta. Hozzátette: ezért 2010-ben elindultak – mint egykor Csoma Sándor –, hogy felkutassanak és egyesítsenek minden magyart, székelyeket, a Duna és Tisza mentén élőket, a Bácskai szőlőhegyek közt dolgozókat és a még messzebbre szakadtakat, hogy megadják számukra azt a jogot, amit számos európai ország, így a szomszédos államok is biztosítanak külhonban élő honfitársaik számára.

Orbán Viktor kitért arra, hogy eddig kilencven országból több mint 540 ezren nyújtották be az egyszerűsített honosítási kérelmet. Európából már csaknem félmillióan, Észak-Amerikából több mint kétezren, Dél-Amerikából közel négyszázan, Ausztráliából ötszázan, Ázsiából mintegy kétezren kérelmezték a kedvezményes honosítást. Közülük a legfiatalabb még csecsemőkorú, míg a legidősebb 104 éves – jegyezte meg.

A kormányfő idézte az új alaptörvényben foglaltakat a magyarság összetartozásáról, majd hozzátette: amikor még csak álmodoztak arról, hogy ezt a gondolatot valaha is törvénybe foglalják, akkor "Csaba testvér Istentől kapott őrhelyén" már megvalósította azt. Kifejtette: Böjte Csaba és édesanyja megálmodták, létrehozták és működtetik a Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Azt a szervezetet, amely gyermekeket karol fel, segít és nevel. Az ő nemzeti nevelő munkájuk, intézményteremtő, közösségépítő tevékenységük példaértékű az egész magyar nemzet számára, mintát ad a másokért való felelősségvállalásból – jelentette ki. Azt mondta, nem lehetnek elég hálásak, amiért 2300 gyermek ellátásán túl segítséget nyújtanak a beiskolázásban, pályaválasztásban, szakmai képzésben, munkahelyek létrehozásában és megtartásában. Nemcsak oktatnak, hanem nevelnek is, mert céljuk olyan fiatalok útra bocsátása, akik magyarként, keresztény értékrendet valló teljes emberként hasznos tagjai lehetnek a magyar közösségnek – fejtette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök Magyarország számára megtiszteltetésnek nevezte, hogy ötszázezredik magyar állampolgárként köszönthette Böjte Csaba ferences szerzetest és ötszázezer-egyedikként édesanyját. Isten hozta önöket! – fordult hozzájuk.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: a magyar nemzet közjogi egyesítésének ünnepe ez a nap. Szimbolikusnak nevezte a napot, a helyszínt és azt is, hogy ki vette át az ötszázezredik állampolgárságot.

A napot azért, mert a 2004. december 5-ei "nemzetárulás szégyenét hivatott jóvátenni".

Mint mondta, szimbolikus az, hogy Böjte Csaba ötszázezredikként teszi le az esküt, hiszen ő, amikor a védenceiről gondoskodik, akkor nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket. Az ő személye jelzi azt, hogy nemcsak számokról van szó, hanem a számok mögött személyes sorsokról is – fogalmazott.

Semjén Zsolt a Parlament Kupolatermét, a Szent Korona előtti helyszínt azért tartja szimbolikusnak, mert a korona a magyar nemzet egységét szimbolizálja. Úgy értékelte, hogy az egyszerűsített honosítást biztosító törvénnyel folytatják Szent István király országépítő, a nemzetet közjogilag egyesítő munkáját.

"Mi pontosan ugyanezt tesszük. Mindig is egyek voltunk nyelvünkben, kultúránkban, történelmünkben, de most a közjog által is egyesülhet a magyar nemzet, és pontosan a Szent Korona mutatja azt, hogy ez a közjogi egység az az acélabroncs, ami a történelem viharaiban is egyben tudja tartani a magyar nemzetet" – mondta. Semjén Zsolt szerint "visszacsinálhatatlan" mindez, mert a külhoni magyarok mint teljes jogú magyar állampolgársággal rendelkező polgárok a szavazatukkal ki tudják kényszeríteni a mindenkori kormánytól, hogy komolyan vegye őket.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt mondta, tudatosan nem mond le román állampolgárságáról, sőt, ha rajta múlna, felvenné az ukránt, a szlovákot, a szerbet is, mert összefogva megvalósítható a Kárpát-medencében a négyszáz évvel ezelőtti, Bethlen Gábor-i aranykor, a tündérkert. Elmondta, az elmúlt húsz évben több mint ötezer gyereket fogadott be, és élete minden értéke ezekből az igenekből fakad. "Én hiszem, hogy az aranykor, a Kárpát-medence tündérkertje az igenekből fog megszületni, abból, hogy egymás mellett élünk, bízunk egymásban, hogy hisszük azt, hogy együtt, közösen minden könnyebb lesz" – fogalmazott.

Az eskütételen – amelyet Rogán Antal, az V. kerület kormánypárt polgármestere vezetett le – jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

A magyar állampolgárságot 2011. január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés 2010. május 26-án hozott döntése tett lehetővé.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
Jól van most már lebontottátok a vasfüggönyt ,ledöntöttétek a berlini falat,levertétek a lakatokat ,letéptétek az ajtót a helyéről most már csak az itt élő Magyarok vannnak jó alaposan lexarva :-(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Lélekemelő és bizonyára hazafias kötelesség is, hogy nem veszített el országunk, mintegy 500 ezer szavazópolgárt. :)
nemzeti_nyugdíjas
Ennek következményeként megszűnik a székszorulásom.
nemzeti_nyugdíjas
@verőce21: Ezeknek a szavazatára nincs is szüksége az országnak. Ők szavazgassanak otthon az ő sorsukról, a mienkbe ne szóljanak bele. Más farkába könnyű a csalánt verni.
verőce21
@nemzeti_nyugdíjas: (12:44) Krisztus tenyerébe a szeget is könnyű volt beleverni édes fiam. :(
hallgatag
A képen olyan egyformán kövérek, tokásak,
hordóhasuak, melyik a szerzetes ???
dömdödöm
Jól van most már lebontottátok a vasfüggönyt ,ledöntöttétek a berlini falat,levertétek a lakatokat ,letéptétek az ajtót a helyéről most már csak az itt élő Magyarok vannnak jó alaposan lexarva :-(
nemkati
Esküszöm, a Jóisten keze van a dologban, hogy nem egy nincsetelen oláh cigány, hanem pont Böjte Csaba lett az ötszázezredik! Ha 0rbán akarta volna, se jött volna ez így össze. :DDDDD

Azt már azért feltételezni se merem hogy ez a Jóisten 0rbán álnéven osztja jótetteit a magyarok között, és most így segített a vakvéletlennek.
Senara
Jó , de honnan tudom , hogy már 500 ezeren vannak és azt is , hogy mindenki szavazni fog és kire ? Lehet pártunk és kormányunk ekkora előnnyel indulhat a választásokon :-(((.
sokanvagyunk
@nemkati: Maradjunk a focinál... - megbundázta.
Dr. Felipe
Hát jól kiszámolták hogy pont Böjte atya legyen az ötszázezredik. Sajnálom hogy az általam nagyra becsült Böjte atya aszisztál ennek a félázsiai rablóbandának a propagandájához. Tudom hogy egyszer majd mikor az atya számára is világossá válik hogy mit művel ezzel az országgal ez az aljadék banda akkor meg fogja bánni hogy a propaganda részesévé vált.
JAJMÁR
Nem gondolom, hogy Böjte Csaba bármilyen hátsó szándékkal is bír. Gratulálok neki, én örülök, hogy magyar állampolgár lett, teljesen mindegy, hogy hányadikként... de miért várt ilyen sokáig?
..a mi vezérünk nagyon sápadt
human
Szép gesztus volt, hogy az 500 ezredik Böjte Csaba lett. Gratulálok neki. Bár szerintem ő szavazati jog nélkül is ugyanúgy örült volna neki, mint a többi 499999 magyar.
zabhegyező
Azt hiszem a lehető legrosszabbat tették Csaba Testvérrel :(
Valószínűleg nem tudta megkörnyékezni az orbáni rezsim, tehát ellehetetlenítik.
A Tündik bündije
@dömdödöm: Azért frusztrálhatja kissé a felcsúti kis kappant a tudat, hogy voltak, akik lerombolták a berlini falat, mások felgöngyölítették a vasfüggönyt, neki meg csak rohadt lakat jutott :-)))
nezelodo
Micsoda malaca van Csaba testvérnek, hogy pont őt húzta ki a fehér egér a kalapból! Már a tavaszünnepen is hiányoltam, hogy véletlenül nem őt mentette ki Orbán a hóból az autópályán. Akinek ilyen szerencséje van szaladjon lottót venni, mert biztos milliomos lesz! Ja, hogy mi lesz akkor a szegénységi fogadalommal?
hetöndöe
Kár ezért az őszinte emberért,valószínüleg fingja sincs Qrbán valóságáról,az országban folyó fosztogatásáról és erőszakos nyomulásáról.
Jószándékú naívitását kihasználva bevitték az erdőbe.
dömdödöm
@hetöndöe: ebből is látni hogy olyanok kapnak szavazati jogot akiknek halvány lila fogalmuk sincs a Magyar belpolitikai történésekről .Itt laknak közel de még is nagyon messze :-(
beberI
TISZTELEM ÉS SZERETEM A KŰLFŐLDŐN ÉLÖ MAGYAR TESTVÉREKET.!DE NEM ÉRTEM MEG ÖKET, HOGYAN ENGEDTÉK MEG MAGUKNAK, HOGY A POLITIKA ÍGY BEVIGYE ŐKET A CSŐBE!!GONDOLJÁTOK,HOGY ROMÁNIA ENGEDNI FOGJA SOKÁIG EZT A DURVA BEAVATKOZÁST???Milessz veletek ha megtorlást alkalmaznak???TALÁN A JELENLEGI KORMÁNY MEGVÉD BENNETEKET??FELEJTSÉTEK EL!!A VÁLASZTÁSOK ÚTÁN ELFELEJT BENNETEKET SÍMÁN!Ahajléktalanokkal sem tudnak mit kezdeni PEDIG AZOK ÍTT ÉLNEK MAGYARORSZÁGON!Bár nelegyen igazam s kérjek töletek bocsánatot, hogy ílyen sőtéten látom a helyzeteteket!!
nemzeti_nyugdíjas
A zsírdisznó ennek nem mondta "térdre csuhások"
nemkati
@hetöndöe: Ez a jóérzésű ember, aki rengeteg rászorulón, főleg gyerekeken segít, aki mintául szolgálhatna sok egyházi embernek akik vallásosságukat nem mindig nemes célokra használják, ez az ember, minden jócselekedete mellett feltétlen híve a Fidesznek, és elsősorban 0rbánnak. Csak azt nem képes felismerni, hogy ki az a sunyi, alattomos ember, akit feltétlenül támogat. És azt sem képes felismerni - ezt a jelen eset fényesen bizonyítja - hogy ez az alattomos hatalom mire használja őt fel. Mert ha felismerte volna, akkor már teli torokból üvöltene. És kikérné magának, hogy őt kizárólag azért tegyék meg az 500000.-ik újdonsült magyar állampolgárnak, hogy undorító 0rbán Viktor végre elmondhassa az erre az alkalomra már jórégen megírt ájtatos, álszent, visszataszító beszédét.

Meddig tűrjük, hogy hülyére vegyenek, megalázzanak, kifosszanak minket, kisembereket ezek a maguknak egyre többet harácsolók? Kiüresítették azokat a legfontosabb emberi érzéseket, kapcsolatokat, mint önzetlen barátság, őszinte hit, hazaszeretet, nemzeti együttérzés, és még sorolhatnám. Helyette kaptunk egy farizeus hitet, egy érdekeken alapuló barátságot, egy idegengyűlöletet, egy kivagyiságot. És egy jó nagy adag korrupciót - mintának, követendő példának?
turkis02
Böjte testvért nagyon megvezetik,majd hozza a híveket,de kérdezem -romániába ekkora jogunk lenne nekünk is Viktor???Ez lehet Ponta de Orbán is.
hallgatag
...azt semmiképpen nem értem, hogy Böjte atya
is 500 ezredik, meg az Anyukája is ???
Kettem kaptgak egy állampolgárságot ???
Mert egyszerre mondták az eskü szövegét is !!
" Én...esküszöm, hogy magyar állampolgár leszek "!!!
Plyan megható volt, majdnem elsírtam magam, látom a
jövö képet, hogy mindketten bemennek a szavazófülkébe,
aztán a gyóntatószékbe...Hofi G. jut eszembe:
- Fiatal kölyök jön velem szembe, és a polóján a felirat:
ÉN A FIDESZRE SZAVAZTAM !!!
Alatta kis betükkel : bocsánat !!!
hallgatag
@hallgatag
Kettem kaptgak egy állampolgárságot ???...jav:
Ketten kaptak egy állampolgárságot ???
Hofipisti
Szegény Böjte Csaba Iványi Gábor történetét nem ismeri? Volt idő, mikor Szeretett Vezérünk neki udvarolt, majd mostanában harcolnia kellett, hogy egyáltalán joga legyen az elesetteken, rászorulókon segíteni. Csaba testvér! A történelem - még ha nem is oly régen történteket is dolgoz fel - a legjobb tanítómester! Ajánlom figyelembe venni!
szablyafűrész
Még pár millió kínainak kell megadni az állampolgárságot és Brüsszelben is csupa fideszes üldögél majd...
szablyafűrész
Amúgy meg, Gyurcsánynak csontra igaza volt anno ! A hazai politikai viszonyokat azok igazítsák, akik itt élnek és itt adóznak ! Ettől még lehetnek állampolgárok a külhoni magyarok, de a választójogot csak az gyakorolhassa, aki anyanyelvén kívül más úton is idekötődik !

Oszt' jó napot !
lajospapa
@verőce21: A baj ebben az, hogy lett 500000 választópolgárunk, olyan akinek a MI VÁLASZTÁSUNKHOZ SEMMI KÖZE, ugyanakkor elment ugyanannyi fiatal és általában jól képzett (orvos, mérnök) nyugatra, akik ott termelnek, alkotnak, mi meg örülünk a hongyarapításnak. Gratula magunknak!
szablyafűrész
@lajospapa: Egy erdélyi magyar megírta anno a Népszaván, hogy aki állampolgárságot kapott, az nem mind fideszes, vannak tisztességesek is ! ( így ! )
m.macskosz
@nemkati: Na, jól van, csak túl lassan haladok az olvasásban. :)
Csizmás Kond
Böjte Csabát a Magyar kormányfő köszöntötte mint Magyar állampolgárt...mondja el magáról valamelyik, hogy valaha is vele vagy bármelyi rokonával parolázott volna valamelyik hivatalosság...
lajospapa
@szablyafűrész: Egyetlen honosított állampolgár tisztességét nem vonom kétségbe.Sőt nagyon tisztelem ragaszkodásukat magyarságukhoz. Azt viszont szeretném kérni tőlük, hogy ne szavazzanak EGYIK PÁRTRA SE, mert nem az ő gondjuk. Ez lenne tisztességes hozzáállás tőlük.
hallgatag
@m.macskosz: Csipkerózsika koldulása !!!
Miböl adjon az a SZEGÈNY MAGYAR gyerek,
akinek még reggelir, tizóraira sem tellik !!! ???
nemkati
@m.macskosz: Jól elvagy magaddal, mi már nem is kellünk! :P
szablyafűrész
@lajospapa: Erről van szó, Gyurcsány sem volt hülye, amikor ellenezte 2004-ben, csak nem szelektált és ez félremagyarázható volt, ahogyan meg is tették !
A Tündik bündije
@hallgatag: (tegnap 22.38)

"Olyan megható volt, majdnem elsírtam magam, látom a
jövö képet, hogy mindketten bemennek a szavazófülkébe."

Aztán majd pár perc múlva kiszólnak, hogy: papír nincs?
verőce21
@szablyafűrész: (15:22) @lajospapa: (15:44) Ne felejtsétek el, hogy Magyarországot évszázadon át pl. Erdély jelentette! Ha az elveszett volna, ma nem lenne Magyarország!
A Tündik bündije
@verőce21: Vedd figyelembe, hogy azt, miszerint Erdély jelentette Magyarországot, nem az erdélyiek alakították így, hanem a történelem. Másrészt ezek az erdélyiek nem az századokkal ezelőtt ért erdélyiek, harmadrészt pedig, a történelem folyamán több olyan eset is volt, mikor az ország fennmaradása veszélybe került. Például ha a tatárok alaposabb munkát végeznek 13. században, vagy ha a hitleri Németország nem bukik el 1945-ben. Ennélfogva az erdélyiek történelmi szerepe politikai állásfoglalásra nemigen alkalmas.
szablyafűrész
@verőce21: Az erdélyi magyarság eszköz az orbánista maffia-mutyikormány kezében !

A szlovákiai magyarság nem feküdt be az Orbán-maffiának, de a Jobbiknak sem, nem is foglalkoznak velük annyit, mint az erdélyiekkel !

Csak a 2002-es bukta után vették észre Orbáncék, hogy van egy Erdély is, dugig magyarokkal !

A külhoni magyar szervezetekbe tolják a pénzt kamionszámra, miközben itthon 3,2 millió csóró lézeng !
szablyafűrész
@Csizmás Kond: Miből gondolod, hogy Orbán mocskos, mutyi - és maffia szagú mancsára ácsingózik valaki ?
verőce21
@A Tündik bündije: (11:39) Ha, ha...ha (- Said The Clown) :)

www.youtube.com/watch?v=F3JPTzHpUHc
A Tündik bündije
@verőce21: Jesszus, nincs valamid, ami nem ennyire vízözön előtti? Enne már akkor is ősz szakálla volt, mikor én születtem...
dömdödöm
Szerencséje volt Orbánnak hogy nem az Ambrus Attila lett az ötszázezredik :-)

Mint mondta, szimbolikus az, hogy a Whiskey-s az ötszázezredikként teszi le az esküt, hiszen ő, amikor magáról gondoskodik, akkor nemcsak a pénzük elkallódásától , hanem az inflációtól is megmenti az ügyfeleket . Az ő személye jelzi azt, hogy nemcsak a jégkorongról van szó, hanem a számok mögött valódi készpénzről , és mi sem csináltuk volna jobban – fogalmazott.
Csizmás Kond
@szablyafűrész: Nem gondolom, kérdeztem...
verőce21
@A Tündik bündije: (14:39) De a "Ha ha mondta a Bohóc" - nagyon aktuális is a (11:39)-es hozzászólásodra! :)
A Tündik bündije
@verőce21: Én azért a helyedben nem vigyorognék azon, hogy semmi ellenérvem nincs... attól meg változatlanul nem fogok a szék mellé ülni, hogy Erdélyben is magyarok élnek. Érdekes, hogy csak a 2002-es pofára esés után vette ezt észre a bölcs vezér, előtte ez nem volt neki fontos.
verőce21
@A Tündik bündije: De ha "semmi ellenérvem nincs" - azt írod, akkor miért szóltál hozzá? :)
A Tündik bündije
@verőce21: Miért, van?
Először válaszd külön a történelmet a politikától, és akkor majd megérted, miért hibás alapvetően a tegnap esti hozzászólás.
verőce21
@A Tündik bündije: (17:17) Mellébeszélsz! Azt kérdeztem, miért szólsz hozzá butaságokat a 22:52 bejegyzésemhez?
Azt gondoltad én "mellé ülök a széknek" a történelmi fitogtatásodtól? - amelyek pl. nem is voltak annyira igazak, mint az én példám! :)
Szvetlana
Nagyon tisztelem Böjte atyát azért az áldozatos munkáért, amit a gyerekekért eddig tett.
De azt hiszem, hogy nem látja világosan, hogy egy nagyon jól kigondolt, előre megtervezett politikai akció részese lett.
A Tündik bündije
@verőce21: A példád alapvetően hibás. De amúgy is reménytelen vagy, mint mindenki, aki azt hiszi, hogy majd Erdély még valaha újra az ország része lesz, hogy a székelyek a jó tesók, és hogy ez a fenenagy nemzeti összeborulás milyen jó is nekünk. De én nem fárasztom magam tovább, van bajom hétről héten nélküled is pont elég bölcselkedővel, akik legszívesebben István királyig mennének vissza a jogban, és nem látják hogy milyen évet írunk.
verőce21
@A Tündik bündije: Itt a reménytelen eset Te vagy Bünd(t)ike! Mellébeszélsz, rossz példákat hozol fel, alapvetően rosszhiszemű a feltételezésed is az "országegyesítésről", stb. vagy mifenét hablatyolsz. :)
Nálam sajnos megbuktál az "ismereteidből"! :)
A Tündik bündije
@verőce21: Szerencsére ez nekem sem anyagiakban, sem erkölcsiekben nem számít sz@rt sem...
verőce21
@A Tündik bündije: (18:01) Én is nagyon remélem ezt, de azért a szenvedélyeinket nem lehet furkósbottal elűzni! :)
m.macskosz
@hallgatag: Hamupipőkére gondolsz szerintem, de mindegy, mese nincs,
adakozni kell, mert az a trendi! Anyu-apu majd összekuporgatja,
mert nem venné a lelkére, ha emiatt a gyerekét kinéznék, megszólnák.
Fura, hogy a jelenlegi politikai elit jótékonykodásairól semmit nem hallani,
sőt az a divat náluk, hogy : Ami jár, az jár!
Schmitt Pál, Bábiné Szottfried Gabriella,Pintér Sándor...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.