Sorozatos orvosi mulasztások vezettek egy hat hónapos csecsemő halálához, írja a Heves Megyei Főügyészség.

2013. január 5-én a késő esti órákban az alig több mint 6 hónapos leánygyermek belázasodott tarnabodi otthonában. 41 fokos lázát a rá felügyelő nagymamája lázkúppal és borogatással próbálta csillapítani. Mivel ez nem járt eredménnyel, kevéssel éjfél után felhívatta a Hevesi Orvosi Ügyeletet, ahol többször is beszélt az I. rendű vádlottal, aki további házilagos lázcsillapítást javasolt.

A csecsemő állapota azonban nem javult, ezért az időközben hazaérkező szülei hajnali 3 óra körül saját gépkocsijukon az egri Markhot Ferenc Kórházba szállították. A gyermekosztályra azonban már nem jutottak be, egy nővér ugyanis orvosi beutaló hiányában elküldte őket.

A Heves megyei főügyészség közleménye szerint amikor a gyerek állapota nem javult, a szülők autóval bevitték az Egri Markhot Ferenc Kórházba, a gyermekosztályra nem jutottak be, mert egy nővér elküldte őket, hogy nincs orvosi beutalójuk. Egy másik rendelőben is megvizsgálták a csecsemőt, de az ott dolgozó éjszakai ügyeletes orvos csak lázcsillapító injekciót adott neki, a kórházba azonban ő sem utalta be.

A kislány állapota reggelre tovább romlott, ezért a szülők megint az ügyeletre mentek. A gyerek végül dél körül, a kórházba szállítás közben meghalt.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nil
Tessék csak szülni- majd az orvosok tesznek róla hogy időben meghaljunk - vagy idő előtt?
Nil
ÉS persze megússzák - ahogy szokták!
lópicigáspár
Rendnek kell lenni! Nincs beutaló, nincs gyógyellátás! Szégyen és gyalázat! Vádat emelt az ügyészség!? Ki ellen!? Az orvos ellen, aki ragaszkodott a szigorú előírásokhoz? Talán azt kellene meghurcolni először, aki a rendszert alkotta!
Másik
@lópicigáspár: Az előírásokhoz a nővér ragaszkodott a kórházban, őt nem vádolja senki semmivel. Talán a szülők...

Azt a két orvost vádolják - joggal- aki telefonon gyógyított , illetve aki megvizsgálta a kicsit, de letudta egy lázcsillapító injekcióval. Tünetet kezelt, nem ismerte fel az okát!

A rendszert azok a betegek harcolták ki, akik szakrendelésnek használják az éjszakai ügyeletet. Volt ki azért ment be az egyik klinikánk ügyeletére szenteste, mert akkor biztos kevesen vannak, és nem kell várnia. Tévedett, mások is gondoltak erre, a klinika meg berendelhette otthonról az egyik orvost, mert annyian voltak.
Másik
@Horizont: Egyetértek.

Én a nővér helyében vállaltam volna, hogy az orvos lebarmol amiért felébresztem.
Azt minden átlagembernek tudnia kell, hogy a 41 fokos láz nem játék.
Különösen 6 hónapos kisbabánál.

Borzasztóan sajnálom őket... nem is tudom, lehet agyon csaptam volna az ügyelősöket. Megjegyzem nem a professzorok szoktak ügyelni, hanem a kezdők, ami sürgősségi ellátásban megengedhetetlen lenne.
NA EZ A RENDSZER HIBÁJA!
Mert hivatalosan az ügyelet a sürgős, halaszthatatlan eseteknek van. Annak, aki nem válogat, hogy ha xDr van, akkor nem is beteg, hanem aki az ajtót kaparja, hogy orvost!
Yoda69
A fidesz rendbetette a kozegeszsegugyet is. Magyarorszag itt is jobban teljesit.
nemkati
Orvos az, aki az orvosi esküt őszinte meggyőződésből teszi le. Aki arra szenteli az életét és a munkáját, hogy betegeket gyógyítson. Aki legjobb tudása szerint azonnal a segítségére siet a betegnek, pláne, ha az egy kisgyerek, pláne ha az egy csecsemő. Akinek a legjobb tudása az, amit itt lehetett tapasztalni, az nem orvos.
senkifia68
lópicigáspár

Ne a rendszerre fogd okos tojás az emberei mulasztást, mert ez esetben ez a kurva rendszer szigorúan előírja az azonnali és szakszerű ellátást!
A második doki tulajdonképpen valamicskét tett is, de a történtek ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy a szakmai tudása nem érte el egy OKJ-s segédápolójét, vagy egyszerűen csak egy emberi végtermék volt!

Most már csak az a kérdés, hogy az igazságszolgáltatás végre igazságot tesz, vagy megint a szavak mögé bújnak, pártolva az intellektuális bűjözést!
mamoca
A nővérrel kellett volna kezdeni, akkora taslit adni neki, hogy a fal adja a másikat.
Desischado
Előttem már mindent elmondtak, de nagyon remélem, előveszik ezeket a "doktorokat" és a nővért is! Szegény, drága kis csöppség! Engem biztos vinnének a börtönbe, mert agyonütném mindet! Részvétem a szülőknek, el se merem képzelni, min mennek keresztül! Remélem, ezek soha többé nem "gyógyíthatnak" senkit!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.