Az erősebb kutya esete a magyar polgárosodással. Ami Kishantos kicsiben, az lesz Magyarország nagyban – tartja a Greenpeace.

Nyílt levélben kért sürgős intézkedést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kishantosi biogazdaság ügyében a Greenpeace Magyarország.

A Fejér megyei Kishantoson az állami földpályázaton nyertes új bérlők múlt szombat reggel elkezdték beszántani a korábbi, a földpályázatokon vesztes bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket.

A környezetvédő szervezet elítélte a húsvét előtti hétvégén Kishantoson történteket, álláspontja szerint jogállamban ez az értelmetlen pusztítás, önbíráskodás elfogadhatatlan.

A Greenpeace azt kéri a miniszterelnöktől, hogy védje meg a kishantosi biogazdaságot, és haladéktalanul váltsa le a károkozás felelőseit, Bitay Mártont, az állami földügyekért felelős államtitkárt, valamint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) vezetőit, mivel "bebizonyosodott", hogy nem a jog, hanem az erőszak oldalán állnak.

A Greenpeace közlése szerint a német-magyar államközi együttműködés keretében 21 éve biogazdálkodással művelt kishantosi földeken 150 millió forintra becsült károkozás történt.

A szervezet emlékeztet: a kishantosi földek kapcsán több bírósági per is folyamatban van. A következő bírósági tárgyalás április 25-én lesz a birtokvédelem ügyében, míg a Kishantos által megtámadott NFA-pályázatokkal kapcsolatos tárgyalást május 25-én tartják.

"Ennek ellenére mind az NFA vezetősége, mind a földügyekért felelős Bitay Márton államtitkár arra biztatta a kishantosi földekre kiírt pályázat nyerteseit, hogy a jogszabályok alapján még mindig birtokon belül lévő kishantosi biogazdaság által művelt földeket foglalják el" – fogalmaznak a közleményben.

A hétvégén Kishantoson történtekre Szabó Marcell, az állampolgári jogok ombudsmanja is nyilatkozatban reagált, sajnálatát fejezte ki, és hangsúlyozta, hogy az itt létrejött környezeti értékek védelme az alaptörvény alapján mindenki kötelessége – olvasható a közleményben.

Bitay Márton, a VM állami földprogramért felelős államtitkára korábban az MTI-nek azt mondta: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek nincs köze ahhoz, hogy Kishantoson a helyi gazdák megkezdték a szántást, de hozzátette, hogy a gazdák jogszerűen használják az általuk elnyert földterületet.

Az államtitkár kifejtette, hogy a kérdéses állami földterületet az NFA pályázati úton haszonbérbe adta helyi gazdáknak, akik fél éve nem tudják azt használni, mert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, amelynek tavaly ősszel lejárt a szerződése, nem hajlandó levonulni a területről.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Ide illő vicc.
Országúti baleset, Pista bácsi Trabantjába belehajt egy szőke bombázó egy Ferrarival. A nő azt javasolja, hogy ne csináljanak rendőrségi ügyet a dologból, fizet százezret az öregnek. A bácsika rááll, de azért furdalja a kíváncsiság az oldalát.
- Hölgyem, feltehetek egy kérdést még?
- Természetesen.
- Tudja én 40 évig dolgoztam a csepeli csőgyárban, és nekem csak erre a Trabira futja. Maga még nagyon fiatal, mégis milyen szuper autón jár... Ha nem titok, megtudhatom, mivel foglalkozik?
- Persze. Orális szexszel foglalkozom.
- Ez ugye az, amit mi köznapi emberek szopásnak hívunk...
- Nem, ezt orális szexnek hívják. A szopás az, amit maga 40 évig művelt a csepeli csőgyárban!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
A Tündik bündije
Majd viktorka jásza a hülyét megint, aztán valami látszatintézkedéssel rákeni a motyót másra.
coni
Nem barbárok esztelen pusztítása ami történt. A májusi tárgyaláson perdöntő lesz, hogy nem egy működő gazdaságot adnak "bálázó" kézbe.
Törölt felhasználó
Ez az új Magyarország a fidesz holdudvar bunkó "újgazdagjai", huszonéves hülye gyerekek A8 audikkal. Lázár féle világképpel, hogy annyit érsz amennyid van jogfelfogással, de kultúra és értékrend nélkül, önbizalommal a hatalom támogatásával. Éljen urunk, éljen a tekintélyelvűség..R.I.P Magyarország:(
whatthefuck
Napról napra arcátlanabbul fognak mindent ellopni!
joopapa
Azt hogy ellopják a fidesznyikek és a hozzájuk kötődő oligarchák az országot, a szavazóik nem veszik észre vagy nem is érdekli őket! Kishantos sem érdekli az embereket mert nem az embereké a föld és ami nem az övék az nem érdekli őket, megvették őket kilóra a rizsa csökkentéssel és a közrabszolga munkával!! Majd akkor érdekelné őket mikor már nagy lesz a baj de akkor már késő lesz! Olyan mint amikor a béka beugrik a bográcsba lévő hideg vízbe de ég alatta a tűz de nem ugrik ki és lassan megfő!!!
análisdrabális
Kishantoson a nagy többség a csúti csicskájára szavazott, szóval kishantos (is) bekaphatja.
Yoda69
@análisdrabális: A valasztast elcsaltak.
A 8 millio szavazobol mindossze 2 millio szavazott a fideszre, es megis 2/3-uk lett. Ez verlazito igazsagtalansag, es sehol a vilagon nincs ilyen rajtunk kivul.
Es megnezhetjuk azt a 2 milliot is kikbol tevodik ossze:
- felmillio megvasarolt roma szavazat
- 200.000 kulhoni szavazat, akiknek 95% a fideszre szavazott
- es az a rengeteg stikli amivel befolyasoltak a vegeredmenyt.
A megalakulo uj parlament illegitim lesz.
Uj valasztasokat kovetelunk.
Törölt felhasználó
@joopapa: úgy vannak vele az f választók, hogy most legalàbb a "sajátjainknál" van...Elhiszik, hogy ebből majd lát valamit a magyar...:) csak a versenyhiánynak az az ára, hogy hozzá nem értő ujgazdagok, magamutogatő annyit érsz enberek... Mint a felcsut polgi, aki 80e bruttót fizet az alkalmazottnak es 800 milla osztalékot vesz fel..,Ezek nem osztanak vissza semmit, egyszerű önző parasztzok, de magyarok, hurrá:) Ezzel szemben egy "szakmai" valósverseny alapján nyertes igazi munkahelyeket teremt és szakembereket fog foglalkoztatni, most nem csaka földekről van szó, hanem a többi havermutyiról is. Fel kéne fogni a magyarnak, attól hogyx a fönök milyen nemzetiségü még nem fog osztogatni a sajat pénzéből a magyar polgárnak viszont nem mindegy, hogy mennyi es milyen minosegu munkahelyet teremt. Ezeka földek, cegek csak az elore lezsirozott holdudvar palyazatok megnyerésére jöttek létre, hogy a fidesz "legalizáltan" fizesse ki a hatalom árát.
Hellcat
Lehet tapsikolni fidesznyikek...na meg hol van ilyenkor a jobbik???
öcsi55
Mit vár az ember amikor a Mészáros csicska már akkor vetett amikor még a pályázat ki sem volt írva. Mocskos szemét banda !
gyurika1955
Akik ezt a gyalázatot elkövették,levezényelték,akik mögöttük állnak,nevüket nyilvánosságra hozni,a retkes pofájukra köpő versenyt rendezni.A traktoroknak,menekülő,meg égő versenyt rendezni.
coyote3
Mindenki szorítsa erősen a pénztárcáját!
miazavalami
A fidesz elve: Kaparj kutya neked is lesz...
bencemacska
És a kishantosiak kire szavaztak 2010-ben , és 2014-ben? Még most sem volt annyi eszük, hogy "egyedül nem megy.."
qxy
Ide illő vicc.
Országúti baleset, Pista bácsi Trabantjába belehajt egy szőke bombázó egy Ferrarival. A nő azt javasolja, hogy ne csináljanak rendőrségi ügyet a dologból, fizet százezret az öregnek. A bácsika rááll, de azért furdalja a kíváncsiság az oldalát.
- Hölgyem, feltehetek egy kérdést még?
- Természetesen.
- Tudja én 40 évig dolgoztam a csepeli csőgyárban, és nekem csak erre a Trabira futja. Maga még nagyon fiatal, mégis milyen szuper autón jár... Ha nem titok, megtudhatom, mivel foglalkozik?
- Persze. Orális szexszel foglalkozom.
- Ez ugye az, amit mi köznapi emberek szopásnak hívunk...
- Nem, ezt orális szexnek hívják. A szopás az, amit maga 40 évig művelt a csepeli csőgyárban!
lacika1ö
Magyar országon van 500ezer juhász 200ezer juhász kutya.és a többi a birka,(kerge birka ) Megint be tereltek !!! BEEEEE
Desischado
Érdeklődve várom, mi lesz ezért a gyalázatért a büntetés? Tartok tőle, hogy semmi! És a Greenpace orbánhoz fordul?! Naív lelkek! Hiszen az ő áldásával és tudtával történik minden!
bakegya
@Desischado: MÁR ÉVTIZEDEK ÓTA-ISTEN ÁLDÁSÁVAL MEGFŰSZEREZVE-ÉS ANIKÓKA HÁTORSZÁGÁVAL HITELESÍTVE MŰKÖDIK A MAGYAR -FÖLDES ÚRI-GIZI-GAZOS AKADÉMIA!!!
pesti
Ne jajgassunk!Több mind 4 milio Magyar ezt akarta.Vagy nem?!
pbalage
@pesti: nem 4 millió, hanem 5 millió 300 ezer, annyi a kétharmad, há' mér, há' nem? há' de. az a kis apróság, hogy ebből csak 2.150 ezer rakta oda az x-et, igazán elhanyagolható kis különbség. 27 vagy 67, ugyanmá'!
Zsuga
Érdekes, hogy miniszterelnökünknek - aki olyan előszeretettel idézgette dakota közmondásait - most mennyire figyelmen kívül hagyja a riport hátterében olvasható indián mondást: "Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót és kifogtad az utolsó halat, rájössz, hogy a pénz nem ehető." Aki még mindig nem látja, hogy ezeknek semmi nem szent, arra már nem is lehet jelzőket kitalálni.
pesti
@pbalage: Matematikailag stimmel.De hányan nem mentek el szavazni? Kb nem 4 mil?.Azok is a 2 harmadot besegítették.
spu00
Nem tudják, hogy ez a Greenpeace a vörös iszap katasztrófa esetén hol volt, hol emelte fel a szavát, milyen vizsgálatot követelt, s járult hozzá a vizsgálatok mielőbbi szakszerű lebonyolításához? Azért jó lenne tudni, mert ott emberek haltak meg, mentek tönkre, nem azért mert milliókkal tartoztak az államnak, mint a hantosiak, akik mögött ez a fantasztikus szervezet áll, akiknek csak az a bajuk, hogy nem tudják a különbséget a bérlet és a tulajdon között, mert az felesleges, nekik igazság tudatuk van, mint a libás állatvédőknek, főleg, ha megfizetik.
Az, hogy bírósági tárgyalás lesz, sokat nem jelent, mert a passzuson levő határidő dönt.Meg talán az, hogy a fizetni valót rendezni kellett volna.Azért a nagybérlőknek több eszük volt, a 2011-12-ben lejáró szerződéseket már 2010 előtt meghosszabbították,ugyan filléreket fizetnek, de a csókosoknak megérte a 350.000ha további bérlete.Látják, Ők megnézték a dátumokat.
Zsuga
@spu00: Itt most Greenpeacetől függetlenül minden ép ésszel gondolkodónak látnia kéne, hogy emberiség elleni bűncselekmény, amit ezzel az értékes földdel művelnek. Minden fejlett ország egyre inkább azon fáradozik, hogy csökkentse az élelmiszerek által bevitt mérgeket az emberek szervezetébe a még mindig nagyon kevés és drága bio élelmiszerek előállítása révén. Egy-egy földterület vegyszer mentesítése hosszú évekig tart és sokkal több munkát és odafigyelést igényel, mint az, hogy tonna számra szórjuk a különféle mérgeket a levegőbe és növényekre, amit aztán szépen megetetnek velünk. Így is egyre nagyobb problémát jelent a tsz-ek és állami gazdaságok szétosztása után, hogy a gazdák és kistermelők ellenőrizetlenül és képzetlenül szórják ész nélkül a nagyobb haszon érdekében a mérgeket. Legutóbb pl. nekem is sikerült olyan karalábét vennem a zöldségesnél, hogy otthon kezdtük érezni már a szagán is, hogy töményen vegyszeres, az ízlelés után pedig kiderült, hogy még ehetetlen is.

Tehát, ha netán igaz is, hogy ez a biogazdaság nem hozott Viktorék konyhájára elég hasznot, akkor is azon kellett volna dolgozni, hogy tovább segítsék, fejlesszék és inkább bővítsék a már két évtizede eredményesen működő méreg mentes gazdálkodást.
Elkeserítő, hogy vannak, akik ezt nem így látják, és inkább a mutyit pártolják a legkézenfekvőbb észérvekkel szemben is.
spu00
@Zsuga: A karalábé témában igaza van ehetetlen nyersen, főzve még csak-csak.Én utána mentem, s kiderült, hogy külföldi/ spanyol, s nem ott termet, hanem Afrikában, de EU-ból jött/. Most már csak egy hazai termelőtől veszem, s az finom.
A földel kapcsolatban egy viccel tudok válaszolni:Kohn imádkozik az Istenhez, hogy juttassa már hozzá egy Lottó ötöshöz.Többszöri siránkozása után az Isten haragvó hangon szólt hozzá, Kohn legalább vegyél egy Lottó szelvényt!
Ha nem érti , hogy miért írtam ezt Önnek, akkor olvassa el még egyszer az általam írtakat, ezt nem sértő szándékkal mondom, de a gazdaság mindent figyelmen kívül hagyott, olyanban bízott, ami részére nem létezett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.