A fideszes Selmeczi Gabriella váltja az egészségügyi államtitkárrá kinevezett Zombor Gábort a parlament népjóléti bizottságának élén – döntött hétfőn egyhangúlag az Országgyűlés, amely arról is határozott, hogy a nemzeti összetartozás bizottságának elnöki posztjára a szintén fideszes Pánczél Károly kerül.

A nemzeti összetartozás bizottságában is azért volt szükség a cserére, mert az eddigi elnököt, Potápi Árpád Jánost államtitkárrá nevezték ki a Miniszterelnökségen, ahol szintén a nemzetpolitikáért felel.

A népjóléti bizottságban Selmeczi Gabriella alelnöki székét frakciótársa, Bene Ildikó kapja.

Miniszteri és államtitkári kinevezések miatt több más bizottsági poszton is változás lesz. Az Országgyűlés döntése értelmében a gazdasági bizottság két kormánypárti alelnökét, a nemzeti fejlesztési miniszterré kinevezett Seszták Miklóst és a Miniszterelnökségen parlamenti államtitkár L. Simon Lászlót a fideszes Mengyi Roland és Völner Pál váltja.

Az igazságügyi bizottságba alelnöknek – Czunyiné Bertalan Judit köznevelési és Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár helyére – a fideszes Vitányi István és Budai Gyula kerül.

A mezőgazdasági bizottságban Nagy István, a földművelésügyi tárca parlamenti államtitkára helyett a fideszes Farkas Sándor lesz az egyik alelnök.

Az Országgyűlés emellett az önkormányzati államtitkárrá kinevezett fideszes Pogácsás Tibor megüresedett jegyzői helyére frakciótársát, Gelencsér Attilát választotta meg.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Látszik az eddigieken is a "népjólét" hogyan alakult, de majd most mi lesz?
silber13
A kiflifaló biztosan szívén viseli a nép jólétét!
nezelodo
Nem más ez a döntés, minthogy Orbán egy nagy fityiszt mutat a zembereknek, beleértve a saját, az őt hatalomba emelő választóinak. Magyarul azt kapják a hívek jutalmul, mint az ellenzéke büntetésből.
postamester
Ha gabika letérdel a nép elé, a népnek jó lesz !!!
lópicigáspár
@postamester: Kielégítőszolgálat? Kiveszi más szájából a "kenyeret"? :-)
miazavalami
@lópicigáspár: @postamester: Hőőő! Te! Elém ne térdeljen... :-)
gibgab
Népjólét? Mit csinált ez a bizottság 4 és 1/2 évig? Ja hogy ez egy sóhivatal? Oda elég a gabika, csak a velejáró zsozsót sajnálom tőle. Azt meg kéne tartani a népjólétre.
Yeromos
Népjóléti bizottság már van, gondolom most Gabika elintézi, hogy legyen népjólét is.
Gondolom első beszédében előadja, hogy megvédjük a népjólétet a baloldaltól.
gibgab
@Yeromos: Ami nincs, azt nem kell megvédeni. :(
bundi
nyugdíjvédelem...manyup eltűnt... most népjólét?...ez mit jelenthet a jövőben?
1magyar
@gibgab: Egyáltalán nem volt sóhivatal, látod,hogy milyen a nép jóléte?! Most már tudom,hogy Zombor Gábor volt eddig.
Citromka
Nemzeti kKiflibolt fog nyílni! Jegyre kap mindenki napi 2 darab kiflit, Gabika képével díszített zacskóban!
nezelodo
Ne fanyalogjunk, az ötvenes években is volt népjólét! Először azt hittem gúnyt űz belőlünk Orbán, hogy ezt az elnyűtt szakembert teszi oda... Nem, pimasz módon Gabika személyén keresztül görbe tükröt tart elénk, és közli az adófizetőkkel, mire számíthatnak!
postamester
..." a nemzeti összetartozás bizottságának elnöki posztja "...
Valaki magyarázza el nekem, hogy ez mit jelent ???
Mutyisztánban ilyen zsiros állás...magyarul hereverö , vagy vakargató ???
ila51
@postamester: ...21:27 ...Te nem félted ?
postamester
@ila51: ma 09:34
...a gabikát, vagy a NÉP-et ???
silber13
Azért mennyivel jobb volt a trójaiaknak! Nekik egy hatalmas, kerekeken guruló faló jutott, nekünk, szegény magyaroknak csak egy szőke kifli faló!
pbalage
Újságíró: - Jó a népnek?
Műfogú: - Jó!
Újságíró: - Ki tudná fejteni bővebben?
Műfogú: - Csak mert nagyon jó!
Újságíró: - Ez nem válasz...
Műfogú: - De igen.
Újságíró: - És ezt hogy értelmezzem?
Műfogú: - Már dolgozunk rajta, hogy ilyen kérdéseket ne tehessen fel.

Én eddig a Dolák-Saly Robi által megformált Boborjánról azt hittem, hogy egy valótlan alak, és halálra röhögtem rajta magam,
viszont már kordokumentummá vált, és örök érvényű darab lesz.
Nil
no aki eddig még elvolt valahogy az most megtapasztalja majd hogy mi az amikor nincs mit enni, nincs fűtés, stb.
Bástya Elvtárs
Majd ő dönt, hogy kapok-e SZTK-ra új műfogsort?!
gibgab
@1magyar: Ja! Népjólétben is sikerült negatív növekedést elérni. Mert a fideszes Dancsótól tudjuk, hogy ilyen is van.
Desischado
Na, akkor aztán jöhet az éhenhalás! De szivesen megnézném azoknak a képét, akik erre a mocskos rablóbandára szavaztak! Kecskére káposztát!
coyote3
Mit vagytok meglepve??? Pincérnő volt...És mikor kivitte a felest az népjóléti tett volt.
dr. prédikátor
Én inkább úgy fogalmaznám hogy a NEMJÓLÉTI bizottság elnöke lesz.Amit eddig nem loptak el majd most el fogják!!!Igaz??? szörnyella de frász!!!
mate03
@Yeromos: A Rákóczi téren jótékonykodhatna ha valakinek volna rá gusztusa!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.