A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint bár májusban hirtelen lett 100 ezer új álláskereső a piacon, júniusban döntő részük, 75 ezer hirtelen el is tűnt.

Bár első ránézésre tehát a májusi romlás után júniusban javult a hazai munkaerőpiac állapota, ha kicsit mélyebbre ásunk az számokban, elkeserítő adatra bukkanhatunk – írja az Mfor.hu.

A szakképzetlen álláskeresők 229 ezren voltak júniusban, közel 45 ezerrel kevesebben, mint egy hónappal korábban, sőt az egy évvel ezelőtti állapothoz képest is 19 ezerrel alacsonyabb a mostani szám. Viszont továbbra is igen magas arányban vannak jelen.

A nyilvántartott álláskeresőknek ugyanis 52,3 százalékát tették ki, ami 2004-ig visszamenőleg a második legmagasabb arányt jelenti – olvasható az Mfor.hu cikkében.

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Viszonylag egyszerű lenne pontos számot kapni a munkanélküliekről: a munkaképes lakosság számából kivonom a az adózók számát. A munkanélküliek nagy számban soha nem kerülnek a hatóság látókörébe, így számuk nem is mérhető.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
Nem igaz!
Nem az az elkeserítő, hogy minden második állástalan szakképzetlen.

Az az elkeserítő, hogy minden második munkanélküli SZAKKÉPZETT!!!
Nil
vAgy ha van szakiskolai végzettsége, akkor az sokszor egyenlő a nullával.
Az ápolónő nem ápol, az asztalos nem ismeri a szerszámokat, stb.
miazavalami
@Nil: Soknak esélyük sincs hogy megtanulják a szakmát, mert nem veszik fel őket sehova dolgozni!
Bástya Elvtárs
Tehát az aktív korú lakosság fele csak max. 8 általánossal rendelkezik???
m.macskosz
@Bástya Elvtárs: Nem az aktív korúak, hanem "csak" a munkanélküliek fele.
tivoli
Nem lehet mindenki diplomás politikus, viszont ennie mindenkinek kell. A sokat szidott Kádárkorban voltak udvarosok, takarítók, betanított munkások, trágyahordók, ki-ki a képességei szerint.
ezek ma páriák.
JAJMÁR
A "NYILVÁNTARTOTT" munkanélküliek fele szakképzetlen. A fele pedig szakképzett. Ha annak a felének sem jut munka, akkor ha szakképzett lenne az összes akkor 100% szakképzett munkanélküli lenne! Hú, milyen más is lenne akkor a helyzet !

(Egyébként érdekes lenne egy olyan statisztika, hogy a szakképzettek közül hányan dolgoznak a szakmájukban?)
verőce21
És ebben a kimutatásban elképzelhető, nincsenek benne a kátrányos helyzetűek, mert Ők nem keresnek munkát. Velük együtt még elkeserítőbb lenne a "statisztika"!
m.macskosz
@tivoli: Illetve ma ezeket a feladatokat igen gyakran látják el érettségizett, szakmával rendelkező emberek, mert ilyen világot élünk.
coni
Viszonylag egyszerű lenne pontos számot kapni a munkanélküliekről: a munkaképes lakosság számából kivonom a az adózók számát. A munkanélküliek nagy számban soha nem kerülnek a hatóság látókörébe, így számuk nem is mérhető.
tivoli
@coni: És aki munkanélküli és nem adófizető, még nem biztos, hogy állástalan.
Lásd, a legnagyobb bevétellel rendelkezők a legnagyobb adóelkerülők.
coni
@tivoli: Valójában adóbevallást akkor is kell készíteni, ha pl. az adó sokszorosát visszaigényli valaki mondjuk ÁFA csalással. Tehát adminisztratíve szerepelhet a nyilvántartásban, általában minimálbéren bejelentve.
karma1
Mennyivel jobb, ha mindegyikuk szakkepzett? Rosszabb vagy jobb lenne tole a statek? (statisztika)
karma1
@tivoli: @coni: Mindkettotoknek igaza van, de a legszomorubb (es egyben legvalodibb) statisztika az lenne, ha a kulfoldon dolgozokat NEM szamitanak be a magyar dolgozok korebe, miutan azok adot sem fizetnek itthon , csak a statisztikat javitjak.
Tovabba nem vennek bele a csak 3 honapig foglalkoztatott kozmunkasokat, es ezzel maris kesz lenne a valodi szamadat.

De akkor mar lehetne is szelloztetni a cellaban orbannak meg a sleppjenek...:-))))(Nemsokara bekoltozhetne, az biztos...)
karma1
Az meg nagyobb szegenysegi bizonyitvany lenne a kormany szamara, ha kiderulne, hogy MINDEN munkanelkulinek van szakkepzettsege, MEGSE talal munkat,... Na, az lenne mindennek a teteje... (Igaz, Jozsef Attila idejeben a holapatolo is diplomas volt...Akkor most ezt az idot sirja vissza orban? Tenyleg ennyire hulye? Ez a legnagyobb problemaja?
miazavalami
@karma1: Van most is diplomás hólapátoló...:-(
JAJMÁR
@karma1: 13:22 Ez a statisztika is - nem állítom, hogy az adatok nem helyesek, de részadatok - illeszkedik a kommunikációba, ami azt hivatott sugallni, hogy a munkanélküliségnek, a szegénységnek az emberek az okozói, hiszen "szakképzetlenek", ezért nincs munkájuk.

A valóságban 8 osztállyal kb. ugyanannyi esélye van az elhelyezkedésre egy embernek, mint egy szakképzettséggel, vagy akár több képzettséggel. A képzésekkel is sok baj van, hiszen a gyakorlati helyek száma is kevés. Munkahelyekről nem is szólva.
Mennyivel könnyebb kihozni egy statisztikát, hogy lám-lám... ez a probléma, ezért nem lehet ezt megoldani!
karma1
@miazavalami: Ja, csak most eppen szabin vannak,...:o)) (Jo-jo, csak vicco"tem,...:o)))
SpamKontroll
@Nil: De azért a még érettségivel sem rendelkező kérjen és kapjon is 300-at ugye??? Nil-kém...

Ezt próbáltam a korábbi csevejben is írni... Hogy szakma, munkaetika, hozzáértés, tapasztalat és UTÁNA lehet kérni a 300-at,...

Nem iskolapodból és hozzá nem értőknek...

Ennyit...
SpamKontroll
Mondjuk engem alapjaiban nem lep meg, hogy a végzettség nélküliek vannak a legnagyobb arányban a munkanélküliek között...

Most nem azért, hogy kötekedjek, de arról sem sok szó esik, hogy mennyien nem tudnak írni-olvasni sem...

Nem is a szakmával kell kezdeni nagy rétegeknél, hanem az alap "nyóc osztállyal"...

Azt a kérdést már sokszor feltetttem itt, hogy "milyen munkát tudsz adni valakinek, aki nem tud olvasni vagy írni..."
miazavalami
@SpamKontroll: Van igazad , de nem szabad elfelejteni , hogy akik azért mennek külföldre dolgozni mert itthon nincs munkájuk azok nem szakképzetlen nyócáltalánossal se igen rendelkező emberek.
SpamKontroll
@miazavalami: De most nem azt tárgyaljuk... Az is igaz, de most a belső munkanélküliség van napirenden...

Szakma, végzettség nélkül nincsen sok esélye senkinek sem...

Szakmával is vannak munkanélküliek, de biztos vagyok benne, hogy rövidebb ideig...

Akkor jön be, hogy "hát ha nem is szakmában, de elvégzett egy középiskolát, diplomát" valamit már véghez vitt, adhatnánk neki egy pozíciót... ( A korábban tárgyalt diplomás témához visszatérve...)

Úgy értem, hogy még nem szakmába vágó végzettséggel is könnyebb lehet bejutni egy munkahelyre, mint abszolút végzettség nélkül...
Legalábbis szerintem vannak erre utaló statisztikák és tanulmányok is...
miazavalami
@SpamKontroll: Ha nem mennének ki dolgozni akkor ők is az itthoni munkanélküliek számát gyarapítanák. Sokan vannak akik már semmilyen ellátásban nem részesülnek, így nyilvántartásba sincsenek véve. Sztem a nagy többségnek van szakmája ...
Igen kicsi az a réteg akiknek semmi végzettsége nincs. Hozzáteszem nem ők azok akik mindenáron el akarnak helyezkedni.
SpamKontroll
@miazavalami: Akik meg kinnt vannak, azok is sok esetben munkanélküliek (lehetnek) és az ottani rendszerben vannak nyilvántartva...

Most szerintem nem ez a lényeg amúgy, hanem az, hogy egy szakma elvégzéséhez mindenkinek joga van és még úgy tudom, hogy egy szakmát az állam térítésmentesen finanszíroz.. (legalábbis volt egy ilyen korábban).

Itt most szerintem az esélyekről szól ez a cikk...

Ami nagyon lesarkítva annyit tesz: esélye van mindenkinek munkanélkülivé válni, annak lenni, de szakma nélkül hatványozottabban több esélye van...
miazavalami
@SpamKontroll: Nem hiszem hogy bárhol külföldön eltartanának hazánk fiait úgy hogy nem dolgozik.
SpamKontroll
@miazavalami: Ez nem attól függ... Hanem attól, hogy befizetett-e előbb a közösbe... Szorítkozzunk az EU országokra e tekintetben... Ott biztosan fizetnek, ha előtte volt befizetés...
miazavalami
@SpamKontroll: Az eszem megáll rajtad! Gondolkodj már egy kicsit!
Ha mindenkinek aki kimenne és nem dolgozna fizetne a befogadó ország akkor itt már nem lenne roma és szegénység se munkanélküliség.
SpamKontroll
@miazavalami: Nagyon sok helyen hosszú ideig fiezettek...

Olvassál kicsit utána... Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia... ezek biztosan tudom, hogy még néhány évvel ezelőtt is bevándorló generációk éltek úgy, hogy semmit nem raktak be, de fizettek (és még most is) nekik mindent...

Hát a romáknak kanadáig hírük van... Olaszországban külön inéztkedéseket kellett ellenük hozni...

Miről beszélsz?

Nekem nem kell gondolkodnom ezen, mert a két szememmel láttam 10 éven át Nyugaton...

Szerinted miért mondanám?
miazavalami
@SpamKontroll: Ha így van ahogy mondod akkor nincs értelme sokáig kinn lenni munka nélkül, mert nem kapnak annyit amennyiből meg lehetne élni.
A romák Kanadai kalandjáról én is hallottam.
Kanadában biztos hogy van olyan támogatás amit a bevándorlók kapnak.
SpamKontroll
@miazavalami: Azt mondhatom, hogy én 2005 ben éltem Hollandiában pl. és akkor megkapták a napi élethez szükséges mennyiségű pénzt.

Azóta bejött egy válság és biztosan tettek szigorításokat, de én konkrétan emlékszem, hogy Londonban tömegével fizették a lakhatást mindenféle nációknak...

Nekünk is volt úgy bérlőnk, hogy az önkormányzat fizette... Nem dologztak, Román hölgy, macedón meg mit tom én...

Csökkentik a járulékok összegét, de pl. mondjuk csökkenti heti 5 fonttal... Az addigi 70 fontos heti hozzájárulást...

Tehát nem úgy csökkentik, mint itthon, hogy "nna jövő hónaptól csak 3 hónap a munkanélküli segély... "... Ott évekig eltartó folyamat és kisebb összegeket vágnak...
miazavalami
@SpamKontroll: De biztosan van egy behatárolt idő ami alatt el kell helyezkedni dolgozni...
SpamKontroll
@miazavalami: Liza barátnőm, aki Amszterdamban élt, 15 éve nem dolgozott...

Hollandiában kifejezetten egész generációk nem dolgoztak, - nem kevesen - soha életükben, nyugdíjig...

Ez ilyen társadalmi vicc szinten ment már...

Norvégiában a barátnőm azt mondta, hogy "bármit fizetünk, csak szüljél, ha tudsz"...

Ott annyi, hogy bemegy a számláival az önkormányzathoz és fizetik...

Azt mondta, hogy semmi nem érdekelte őket... Azt se tudják, hogy mire mennyit fizetnek számlákra, mert tudják, hogy van segítség, ha nincs pénz..

Sőt azt mondta, hogy ott nagyon nehéz végleges fő állású munkát kapni...

Szerződnek arra az időre, amíg kell nekik segítség, de rengetegen nem dolgoztak körülötte... Inkább szülnek 4-et...

Ott inkább a 4-6 órás állás dívik és abból nehéz kilépni...
miazavalami
@SpamKontroll: Most megint megállitottad az eszem! :-)
Ha ez igaz akkor nem értem a sok nem dolgozni akaró miért nem használja ki?
SpamKontroll
@miazavalami: Ahhoz is kell tudni írni olvasni...

Mondjuk pl. Norvégiában fél évig sötét van, fél évig meg világos... És a Világ legunalmasabb országa...

Télen voltam ott, nincs más csak szürke hó, gleccserek, fenyők meg x kilométerenként egy falu az úton északra...

Olyan volt, mintha a Holdra utaznék...

3 napot voltam ott, de alig vártam, hogy haza jöhessek...
miazavalami
@SpamKontroll: Az gyönyörű szép lehet! :-)
Hó , fenyők , gleccserek...leányálom!
Manhattan
Akkor mit csináltak 14 és mondjuk 20 éves koruk között?
SpamKontroll
@Manhattan: Gondolom Hollandiában szét szívják az agyukat, Angliában gyereket csinálnak, Norvégiából meg elpályáznak a fiatalok melegebb éghajlatra...

Ezeket csinálhatják 14 és 20 éves koruk között... -)
karma1
@SpamKontroll: Engem igenis meglep, hogy ennyi a kepzetlen munkanelkuli!
Ha vegiggondolod, akkor ezek az emberek azert nem kepzettek, mert az oktatasugy kezd elolvadni, hagyja a fiatalokat 16 evesen az utcara menni kepzetlenul, irastudatlanul... Es ki csinalja az oktatast? Es ki bunteti azt a kozmunkast, akinek a gyereke - mondjuk megfelelo ruha, elelem hianyaban - nem tud iskolaba menni?

Bizony, a kormanyunk! Ezzel az oktataspolitikaval, szocialis halo tokeletes megszuntetesevel, az iskolak szep suttyomban torteno ujra fizetosse tetelerol, a megszuno munkalehetosegekrol, MINDENROL a mindenkori kormany felel, akikre a nep sorsa van bizva.
karma1
@SpamKontroll: 15.40-re: Hogy te mekkora tevedesben vagy!!! Tudd meg, hogy kulfoldon magyar ember NEM LEHET MUNKANELKULI, mert AZONNAL HAZATOLONCOLJAK, az unios tagsag ellenere!

Az elso irat, amit munkabaallaskor alairatnak vele, hogy amig meg nem kapja az allando letelepedesi engedelyet, sajat maga fizeti az orvosi ellatasat (KULFOLDIEKNEK kitalalt tarifaval, vagyis arany-arban!), a masodik pont ezen az iven pedig azt mondja ki, hogy amig a fenti letelepedest nem kapod meg, addig semmifele szocialis juttatast, segelyt (igy munkanelkuli segelyt)sem igenyelhetsz!

Viszont a hataron torteno belepesnel (mert aki repulon erkezik, annak bizony VAN hatarbelepes! meg unioskent is!) igazolnod kell, hogy 3 honapra elegendo penz all a bankszamladon , amibol szallast, kajat, kozlekedest tudsz fizetni!!!

A partertekezleten neked azt mondtak, hogy a magyarok nyugaton, mondjuk Londonban is nyomorognak munkanelkulikent? Mondd meg a partfunkcinak, hogy ugy hulye, ahogy van, ellenorizze a sajatmaga altal terjesztett remhireket, mielott tovabbadja hiteles informaciokent.
Desischado
Diplomával sincs soszor munka, akkor a szakképzetleneknek miért lenne! A rendszerváltás előtt ez nem volt gond!
karma1
@SpamKontroll: 15.40-re: Ha szabad erdeklodnom, milyen INGYENES szakmai kepzesrol beszelsz?
Ja, olyan VOLT, valoban, de sajnos, csak abban a kib@szott , atkozott "komenizmusban" volt, amikor KOTELEZO volt a gyerekeket IS az iskolaban minimum az irasra-olvasasra megtanitani, meg persze a szamtani alapmuveletekre...

Igazabol orban verte szet az oktatast, o huzta ki a talajt a fiatalok laba alol egy rantassal, amikor megszuntette ezeket az ALAPJOGOKAT, valamint egy tollvonassal kivonta az - akkor meg - Alkotmanyunkbol a tanulashoz es a munkahoz valo jogunkat!

Kesobb kibovitette ezt az "aldasos" atirast meg arra is, hogy most mar a nyugdijhoz sincs semmi jogunk, magyarul: oregek, coki nektek, ha voltatok olyan hulyek, hogy becsulettel vegigdolgoztatok egy eletet, fizettetek a nyugdijjarulekot, most eltemethetitek magatokat ingyen, minel elobb, mert nyugdij nincs (igaz, elotte mar allast sem biztositottunk nektek).
SpamKontroll
@karma1: Látható, hogy fogalmad sincsen, hogy milyen körülmények vannak az EU egyéb tagországaiban...

A középiskolai képzés még a mai napig is bárki számára elérhető. Millió féle levelezős, online oktatás létezik már...
Rengeteg helyen olvastam, hogy 21 éves koráig mindenféle kedvezményekben részesülnek..
Ezen túl menve se szeri, se száma az ingyenes képzéseknek...

Tele van a net ingyenes online angol órákkal, számtan órákkal és még sorolhatnám...

ÉN MAGAM most olvastam el egy halom hirdetést, amiben vagy olcsón vagy ingyenes lehet képzéseket szerezni...

A külföldről alkotott véleményed pedig kritikán aluli...

Hozzá teszem, hogy az EU tagállamaiban nincsen semmiféle letelepedési engedély...
Arra van az uniós útlevél... Azzal már mindent el lehet intézni.

Aki ebben az országban ledolgozott hivatalosan 20 évet, annak jár a nyugdíj.
Miről beszélsz?

TE ismersz valakit, aki tudta igazolni a munkaviszonyát és nem kap nyugdíjat???

Hogy lehet ekkora hülyeséget mondani...
Tekla
@karma1: Aki elment az nem tartozik ide ! Mért számítanánk bele bármibe is?
Azok az ország számára meghaltak és halottól vagy jót vagy semmit . Ezért nem nevezzük őket megélhetési szélhámosoknak!
Mert azért vallják be , nagy aljasság gyáván el kúszni egy jobb életbe és megvárni , még az itthoniak ki kaparják a gesztenyét .
Azt vissza jönni és a júdás pénzen felvásárolni a javát , hogy megint azok kerüljenek nyomorúságos helyzetben akik , itt harcolnak nap mint nap, nyomorognak és húzzák az igát 68 nettóért.
karma1
@miazavalami: Kicsim, megha Te mondtad volna...!...:o))) De mondd csak Bogaram, Te mar kijottel a ringlispielbol? Mer szepen benne vo'ta', hihi,...!
Mert en olyan hulye vagyok, hogy el sem tudom kepzelni, hogy mi megy egy unios orszagban! Tudod, Te csak ugy odaallitasz Barry Smith turner fitter-hez , es ott ugy kapsz munkat, hogy a fonokodet nem erdekli sem a lakcimed, sem a szamlaszamod, amire a fizudat utaljak, sem az egeszsegbiztositasod (amit erdemes kotni a nehez idokre), szoval en vagyok a nagyon hulye, mert nem tudom, hogy a magyarok azonnal kapnak VAGY munkat, VAGY szocialis segelyt, VAGY nyugdijat... (Ha Norvegiaba mesz, akkor eleg, ha elfelejted osszezarni a labad, mert tart karokkal var az allam, ugyanis nem tudja mire kolteni a penzet, Neked akarja a zsebedbe tuszkolaszni, Te meg olyan nyeretlen keteves vagy, hogy otthon ulsz a geped mellett, ahelyett, hogy huznal el az elso geppel Norvegba...

Hajjaj, at kell meg ezt gondolnunk, mert mar csak azt nem ertem, ha az Unioban mindenkinek mindenhova szabad utaznia, mindehol szabad dolgoznia, Norvegiaban meg nem is szocialis halo van, hanem szocialis betontekno, akkor a sok otthoni munkanelkuli miert nem all sorba repulojegyert? Majd orbanvitya utolsokent leoltja a villanyt...:o))
karma1
@Tekla: Kedves Tekla!Eloszor is: milyen jogon tetszik itelkezni azok folott az emberek folott, akik MUSZAJBOL mentek el, nem pedig a Rivierara nyaralni? Ugy gondolja, hogy olyan egyszeru kulfoldon megelni, dolgozni, tavol a szulohazatol, nyelvtol, csaladtol rokonoktol?
Ha mar ilyen duhosnek tetszik lenni ugy altalaban ezekre az emberekre (akik aztan Judaskent visszahozzak Ma.o.-ra a penzuket, es otthon elkoltve fellenditik a gazdasagi eletet), akkor tessek szives lenni eloszor megmondani orban vezir csicskas KSH Szazadveg es egyeb kocos statisztikai tarsasaganak, hogy hagyjak ezeket az embereket ki TELJESEN a szamitasaikbol, mert CSAK azert all meg a munkanelkuli statisztika olyan szepen, mert partunk es kormanyunk bizony beleszamolja ezeket az embereket a magyar munkavallalok soraba, tekintet nelkul arra, hogy ezek az emberek (kb. lassan egymillioan) egy buznyakot sem fizetnek a magyar budzsebe...Nyomorogni pedig nem azert kell, mert ez az egymillio ember elhuzott mas orszagba dolgozni, hanem azert , mert meg tetszett szavazni ISMET ezt a kormanyt 2/3-dal, vagy eppen azzal tetszett ujra hatalomra segiteni oket, hogy NEM ment el szavazni senkire sem... (Szabadon valaszthato a felelet)...Tisztelettel: karma1
karma1
@miazavalami: Te pedig jo vagy, hogy eszrevetted,...:o)) Legalabb nem unatkozunk, es az agyunk is tornaszik egy kicsit...:o))
Tekla
@karma1: Szavaztam , de a szökevények kint nem nagyon aktivizálták magukat , hogy tegyenek legalább egy X et a papírra! Nem a pénzük hiányzik a kapzsi nyavalyásoknak, hanem a fizikai jelenlétük egy egy tüntetésen , hogy elegen legyünk eltüntetni a nyomor okát!
Az meg aztán gyomorforgató , hogy haza jönnek ezeket a szerencsétleneket leiskolázni , mint a külföldiek általában és még mélyebbre taszítják azt itt tengödő , földig alázott honfitársaikat. Mert eurójuk van számolatlanul,át mért ne basáskodjanak, némelyik ,már alig tud magyarul 2 év után . Undorítóak.
karma1
Unalmamban megint elolvastam a bevezeto vastagbetus mondatot, es ugy talaltam, hogy ez a Nemzethy Foglalkoztatasi Szolgalat ugy viselkedik,mint egy 3 eves gyerek, aki eloszor lat karacsonyfat mukodes kozben...

Ugyanis nem tudnak semmi mast, csak csodalkozni azon, hogy "Je, most feltunt a szamok kozott 100 000 ember!!!" majd egy honappal kesobb: "Na ne' ma', most meg eltunt 75 ezer,!",... Ez aztan tiszta "van kalapja - nincs kalapja" jatek, bujocska retardalt felnotteknek...

Es kozben egy kalap penzert , (amiert az allam felallitotta ezt a "szolgalatot" - ugyan mi vagy ki a turot szolgalnak es foleg MIVEL?) nem is erdekli oket, hogy mindez miert es hogyan tortenik... Szep, uj vilag... Agyatlanok minden szinten...
karma1
@Tekla: Kedves Tekla, az on olvasataban magam is "szokeveny" volnek (jonehany tarsammal itt a Propin is), de egyaltalan nem erzem magam sem kapzsinak, sem bunosnek azert, hogy elhagytam Magyarorszagot.

Mint latja, 14 ev utan is kitunoen beszelek magyarul, eddig is segitettem otthoni barataimnak anyagilag is, soha senkit nem neztem le (az alaptermeszetemtol messze allna ez), es nyavalyas sem vagyok.

Viszont egy eletem van, aminek a nagyobb reszet gyermeknevelessel toltottem, gyerektartas es mas anyagi segitseg nelkul. Elvalni sem az en hibambol valtunk el, de ez most nem tartozik ide.

Meg egyszer ismetlem, talan akkor jobban megerti felfogja: az otthon elo magyarokat nem en es a tobbi, kulfoldon gurizo magyar alazza porig, nyomoritja agyon, hanem az orszagban jelenleg is uralkodo kormany.

Aki NEM otthon el, es NEM otthon adozik, az NE szoljon bele Magyarorszag belugyeibe, mert annak kell dontenie az eleterol, aki otthon el, dolgozik es adozik!

Ha akartam volna szavazni menni, akkor sem tudtam volna, mert az orszagban, ahol elek, nincsen magyar nagykovetseg, ehhez egy masik kontinensre kene utaznom, de ugye ezt on se kivanja tolem?

Dollarom pedig azert van, ha nem is szamolatlanul, de a megelhetesre eppen elegendo, mert hatvan evesen is heti 6 napot dolgozom, naponta 11 orat tavol az otthonomtol, ami azt jelenti, hogy a heti 168 orabol 66-ot aldozom munkara es munkaba jarasra.

Egyebkent amikor "szokevenyek"-rol beszel, gondoljon Kossuth Lajosra, aki Amerikaba emigralt, Mikes Kelemenre, es meg jo par emberre, akikre aztan megse mondhatja , hogy sz@r alakok voltak... Vagy meg mindig ezt gondolja?
Tekla
@karma1: Igen igy gondolom , sajnos pont azok szöktek el a nyomor elöl akik változtatni tudtak volna rajta. Az ország legértékesebb (dolgozni akaró és tudó) 1 milliója gondolta úgy el megy máshol él meg a munkájából és hátrahagyja a tehetetleneket , öregeket , képzetleneket azzal , hogy ha kiharcolták itt a jobb világot. Akkor vissza jönnek. Azt tisztelem aki itt maradt ,azt a 2 milliót aki szembe szált, az elnyomókkal. Mit érhetünk volna el, ha a többi sem "dezertál"?
karma1
@Tekla: ezt a kerdest talan orban viktornak, vagy a tobbi semmirekellonek kene feltennie, igaz, ok nem igy latjak, es nem is valaszolnanak.

En mindenkit tisztelek, aki otthon kuzd, amennyire tudom, segitem is oket, amikor kellett, penzzel, amikor kellett, nehezen beszerezheto, draga gyogyszerrel, amirol otthon almodni sem almodhat egy beteg.

En pedig tovabbra is azokra vagyok duhos, akik kilopjak a magyarok zsebebol az utolso fillert is, es hulyenek nezik a sajat nemzetuket.

Ezek pedig NEM a kulfoldre tavozottak, es NEM az otthon elo szerencsetlen sorsu emberek, hanem hos vezetesunk, nehany forabloval az elen.
SpamKontroll
@karma1: Már nem azért, de nem kell plusz e.ü. biztosítást kötni, ha az EU-ba mész dolgozni vagy nyaralni..

Ha itthon volt fizetve, vagy EU-ban, akkor itthon is érvényes.

Kell kérni egy úgynevezett EU kártyát. Nekem is van...

Amikor kinnt fizettem, akkor egy nyaralás előtt kértem, hogy itthon is legyen.

Felmutatod és igzaolja a jogviszonyodat. Az alapellátásra mindenképpen jogosít. Lehet, hogy plasztikát nem fognak végezni a betört orrodon, de stabilizálják az állapotodat... -) Aztán hazaküldenek...

Keresztmegállapodások vannak.
Boszi27
@karma1: Akartam @Teklának válaszolni, ám miután olvastam a kommentedet nem teszem, mert szinte szóról-szóra leírtad a véleményem. :)
JAJMÁR
@Tekla: 13:35 Az április szavazásnál lehetett volna megváltoztatni a körülményeket, de nem ez történt, erről pedig mi, az itt maradtak tehetünk.
Hogyan szavazhattak volna a külföldön élők, ha több száz kilométerre kellett volna ezért utazniuk? Ők nem szavazhattak levélben. Meg volt ez rendesen nehezítve is, de voltak olyanok is, akik nem akartak "beleszólni" a mi életünkbe.
Egyiket sem ítélem el sem ezért, sem azért, mert elhagyták az országot. Kellett ehhez bátorság is, nem gondolod? Elindulni az ismeretlenbe... aki pedig megvetette ott a lábát, az arra bizonyíték, hogy ügyes a magyar, a "problémát" máshol kell keresni.
Mert országon belül van gond bőven.
Abban sincs igazad, hogy "hátrahagyják az öregeket, betegeket", mert sokan éppen ezért mentek el, hogy hazaküldjék a pénzt, amit itthon esélyük sem volt megkeresni.
Nem az a jó út, hogy egymást hibáztatjuk, hogy egyáltalán van még út! Elrontottuk rendesen.
Jankó123
@Tekla: tegnap, 08:03
Mi, akik elmentünk, egyáltalán nem várjuk tőled, vagy tőletek a kikapart gesztenyét. Júdáspénzen pedig, ha nem vennéd észre, falusi gázszerelő és "nagybecsű tettestársai" fog mindent felvásárolni! Igaz, "Ők" nem megélhetési szélhámosok, mert itthon "dolgoznak" és áldott jó emberek!
-Szóval, jó lenne, ha a csipát kipiszkálnád a szemedből! Talán akkor látnál is, nem csak néznél! :-(((
Jankó123
@Tekla: tegnap, 13:35
Az x-et pedig behúzták helyettünk az "új magyar állampolgárok", akik szintén Magyarországon, és Magyarországért dolgoznak!
:-(((
karma1
@Boszi27: @JAJMÁR: Sziasztok, Janykak! Tudjatok, hogy en senkit sem akarok semmirol sem meggyozni, mert mindenkinek a SAJAT eletet kell elni, viszont mindenkinek van lehetosege, hogy a sajat eletfelteteleit kialakitsa. Ha ez otthon mukodik, akkor otthon, a hazajaban, ha nem mukodik, akkor igenis el kell menni onnan, ahol semmibe veszik, megalazzak, a kepebe hazudnak, elveszik a nehezen osszesporolt penzet, de meg ravaszabbul elveszik az almait , a jovobeli lehetosegeit is, mar az iskolaztatasnal kezdve.

En nem keresem magam feketere, mert a minimalbert kapom, tuloraert sem kapok egy fillerrel sem tobbet, DE. ha mindent beleszamolok, akkor minden heten tisztan kapok 500 dollart, ami 100 ezer forint hetente. (Igaz, 700 gramm kenyer 5.10 dollar, ami kb 1000 forint, es egy felkilos kenyerre kenheto margarin 10.50. tehat kb. 2000 forint. Egy liter benzin atlagban 500 Ft-nak felel meg, egy liter legolcsobb tej 500 Ft. Az aram havonta 300-350 dollar, mert minden azzal megy, gaz csak palackos van, tehat ez 60-70 ezer forintnak felel meg. Tehat ez a latszolag magas fizetes igen gyorsan kimegy kajara, aramra, benzinre.
Egy orvosi vizit a haziorvoshoz 40 dollar minden egyes alkalommal (akkor is, ha ugyanazzal a bajjal megyek vissza), tehat alkalmankent 8000 Ft.

De en talalok munkat, barmit, ha akarok, es ennel kevesebbet nem kereshetek torvenyileg.

EZERT mennek el otthonrol a fiatalok, (mert az Unio mas orszagaiban is kb. ez a minimalber).
Otthoni becsuletes es bolcs vezetoink viszont bebizonyitottak, hogy szerintuk 47 ezer forintbol is meg lehet elni, ugyanezeket a kiadasokat fedezni, es EZT KOMOLYAN ALLITJAK! (Ez kb 230 dollar HAVONTA!!!)

Ha az orszagomnak nem kellettem munkaerokent, szakkepzettseggel, diplomaval, ugyan miert maradtam volna otthon? Igy legalabb tudok segiteni masokon, otthon elve magamon sem tudtam volna, hat meg a gyerekemen...

Nagyon remelem, hogy valaki vegre folebred, es elhajtja a rak fulere ezt a rablobandat, mielott teljesen...
Boszi27
@karma1: Mint mondtam, én teljes mértékben egyetértek veled, és másokkal is akik elmentek külföldre.Éppen ezért nem világos , miért nekem címezted a mondandódat, de azért kössz. Mellesleg mi is összecuccoltunk már, nyelvi akadály sincs voltunk már No-ban 1 évig. A honvággyal nehezen boldogulok, és kicsi gyerekekkel sem egyszerű. Teklával ellentétben én nem a távozókat tartom árulónak, hanem azokat akik a 2/3 (???)-os többségi kormányzásukat nem a választóik és az állampolgárok érdekében használják, hanem ellenük. Ez az igazi árulás.Szerinte az itthon maradók kapargatják ki helyettük is a gesztenyét. Csakhogy itt már nincs is gesztenye, csak hamu. Tekla azzal is vádolja a kintieket, hogy nem mentek szavazni:Nem, mert úgy intézte kormányunk a választási törvényt, hogy nehezen jussanak el a szavazásra, míg az erdélyiek könnyebben, mint egy határon belüli magyar. Ha eltekintek a gazdaság siralmas állapotától, a munkanélküliségtől, akkor is egyre fojtogatóbbnak érzem az ország erkölcsi, szellemi -szerintem tudatos- leépítését, ráadásul gusztustalan álkeresztényi maszlaggal leöntve. Ez a gazdasági károkozásnál is súlyosabb, mert sokkal nehezebb helyrehozni, és ez esik nálam nagyobb súllyal a latba, ami miatt ezt az országot tökéletesen alkalmatlannak találom a gyerekek felnevelésére. Üdv. :)
karma1
@Boszi27: Bocsi a cimzesert, most vettem eszre...:o)))
karma1
@Boszi27: Igen, amikor en kijottem ide, 14 eve, akkor a gyerekem mar onallokent elt, dontott, igy amikor kijott latogatoba, O maga dontotte el, hogy ugyanitt fog elni, mert latta a kulonbseget. (Csak a vak nem latta volna).De ha nekem az eletkorom annyi lenne, kicsi gyerekekkel, mint a Tied, akkor IS vallalkoznek erre, ugyanazok miatt a tenyek miatt, amiert Te is: az orszag szisztematikus agyi lerombolasa, hogy csak arra hasznaljak az embereket, hogy 4 evente ezt a szennyet megszavazzak, es ne gondolkodjanak - no, ezert a "zombikepzesert" valoban nem erdemes maradni, mert kozben elrohan mellettunk az elet, a pornep kikaparja a simicskaknak, meszarosoknak, lazarjaniknak, rogantoniknak a gesztenyet, mig ok beledoglenek ebbe a tevekenysegbe, es vagy egy tomegsir, vagy a szocialis temetes varja oket egy vegignelkulozott oregkor vegen... Sok szerencset kivanok Mindannyiotoknak, fog az menni, en mar tudom!...:o)))
karma1
@JAJMÁR: Te Draga Janyka, mit Te csinalsz ilyen nagyon keson? Tessek pihizni menni! Nekem dologido kezdodik, pedig lett egy flancos betegsegem, most szedek ra annyi fajdalom- es gyulladascsokkento tablettat 2 hetig, hogy majd belezoldulok! Kepzeld, ugy hivjak, hogy De Quervain's tenosynovitis ! De mondjak meg BlackBerry szindromanak is, pedig en nem is jatekgepezek!!!
Na, most huzok dologiranyba, puszi!...:o))
JAJMÁR
@karma1: 22:16 Oké, szót fogadok. Nem semmi betegséged van, - a neve tetszik - , csak hát a fájdalomcsillapító fájdalmat feltételez, és innentől akárhogy is hívhatják. GYógyulj meg minél előbb :) Puszi :))
karma1
@JAJMÁR: A jobb csuklom es huvelykujjam van megdagadva es iszonyu fajdalom van benne, mert ezzel a kezemmel huzom at az arut a lezer elott, gyorsvonati sebesseggel, most mar tobb, mint 5 eve, 6 napon at...:o(( Minden egyes mozdulat faj, ejszakankent szegeny ferjem kap egy-ket maflast, amikor megprobalom atrakni a kezem (ekkor a legrosszabb ugyanis), de megoldjuk...:o)) Nem olyan csaladbol szarmazom en,...:o))

Joejt, puszi...:o))
szandokan
@karma1: Itthon havi 400 ezerből sokkal jobban meg lehet élni, mint kint.
karma1
@szandokan: Nyuszika! HA VOLNA MUNKAHELYEM, ES ENNYIT FIZETNENEK NEKEM TISZTAN, AKKOR IGEN! De hol talalsz ma - akar megfelelo vegzettseggel is- ilyen allast ekkora netto fizuval?...:):):):)
Ja, es meg egy, a legfontosabb: ki biztositja nekem, hogy ez a munka ki is tartson a nyugdijazasomig? Ezt hivjak letbizonytalansagnak, elfuseralt jovonek. Nekem itt lehetosegeim vannak 60 evesen is, otthon 45 evesen mar a Tescoba arufeltoltonek den vettek fel a balesetem utan , 100 %-is munkakepesseggel. Pedig az men is fizetett volna ennyit, havi 400 ezret tisztan. Itt nagyon draga az elet, de van melo hozza. Csak toled fugg, mit valasztasz. :):):):)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.