A következő két évben több ütemben összesen 1700 embert bocsátanak el a Magyar Telekomtól – jelentette be a társaság csütörtökön. A munkatársak egy része az idén, másik részük a jövő évben távozik a vállalattól.

A Magyar Telekom a költségcsökkentő intézkedéstől versenyképességének javítását reméli a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős versenyben. A társaság közölte azt is, hogy megállapodott az érdekképviseletekkel a következő két évet érintő bér-, létszám és béren kívüli juttatási kérdésekről.

Az érdekképviseletek ugyanakkor azt közölték, hogy nem tartják reálisnak a bejelentett létszámcsökkentés megvalósíthatóságát. Álláspontjuk szerint az elbocsátás a munkavállalók leterheltségének aránytalan növekedését okozhatja és veszélyezteti a munka-magánélet egyensúlyát. Közleményük szerint a megállapodás aláírását a távozó kollégák részére nyújtott juttatási csomag indokolta.

A távozó munkatársak újra-elhelyezkedését aktív álláskereséssel, munkaerő-piaci tréninggel és személyes tanácsadással támogatja a vállalat. Ezen felül az elbocsátásra önként jelentkezőknek további egyedi juttatásokat ad.

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
@dömdödöm: És ezek szinte kivétel nélkül stratégiai szerződést kötöttek az Orbán kormánnyal.
Lehetséges, hogy a szerződés apróbetűs kitételei a mihamarabbi tömeges elbocsájtás...? :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dömdödöm
Elbocsájtások 2014

04 11 Douwe Egberts Hungary Zrt. 162 munkavállaló termelés kihelyezés miatt utca év végéig
:-( :-(

04.12 .én vált biztossá Samsung Gödi gyárát bezárták nagy kussban fű alatt
1000 ből 988 ember utca 12 maradt :-(

Év elején Márkushegyi Bányaüzem bezárás ,összesen 675 ember utca :-(

14 .05 .06 . Michelin hungaria mti bejelentés 2014 .05.06.
Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária, a cég közleménye szerint 2015 közepén ér véget a középkategóriás teherabroncsok gyártása a fővárosban a nyolcadik kerületi, a Keleti pályaudvar közelében, a Kerepesi úton található, 9 hektáros telephelyen.

14 .06 .11 .
Danon 2015 közepéig megszűnik 155 foglalkoztatottnak szűnik meg az állása indoklás nincs :-(

14 .07 .20 Végleg befejezi a működését Komáromban a Nokia, 2000 ember kerül utcára.

14.07 . 24. I bejelentés 2016 -ig 1700 fő elbocsjtása Magyar Telekom ! :-(
silber13
Menetelünk az az országos , népnemzeti katasztrófa felé, köszönhetően bölcs vezérünknek és martalócainak! Kis kitartás és igen hamar elérjük! Persze ilyenkor a lelkes Fityiszesek, meg a kisérő hordáik kussban vannak!!
m.macskosz
@dömdödöm: És ezek szinte kivétel nélkül stratégiai szerződést kötöttek az Orbán kormánnyal.
Lehetséges, hogy a szerződés apróbetűs kitételei a mihamarabbi tömeges elbocsájtás...? :(
SpamKontroll
Majd fél órákat eltölthetünk a telefonban, míg kapcsolnak egy édi-bédi lyánykát, aki annyit tud, ami a képernyőre ki van írva...

Bármiféle komplexszebb probléma merül fel, ezek az ügyintézők hozzá sem tudnak szagolni..
Főleg, hogy kb. 3 hónaponta cserélődnek...

Nem tudom, hogy a leépítés tehet-e jót a rendszerüknek, de lenne mit javítani...
volvós
Kicsit humánusabban hangzana, nem ??

" 1700 dolgozót bocsájtott el a Magyar Telekom "

Mégis csak eddig ezek az EMBEREK termelték
a profitot a cégnek... Gazemberek a hirszerkesztök ( is )
m.macskosz
@volvós: Attól, hogy az ürüléket kakinak nevezik, attól az még szar marad.
magyarbakancs
Egymillió új munkahely.
Mondta Orbán úr.
De hol?
magyarbakancs
@volvós: Mindenkinek kijár a tisztelet.
Ne legyünk kőbunkók mint a nemzeti oldalnak titulált politikai társaság.
m.macskosz
@magyarbakancs: "Mindenkinek kijár a tisztelet."

Az, hogy mindenkinek megadod a tiszteletet, az nem azt jelenti, hogy mindenki meg is érdemli,
csak azt, hogy te nem vagy kőbunkó. A tiszteletet ki kell érdemelni, de azt el is lehet játszani,
amint Orbán Viktor meg is tette. Az én szememben például eljátszotta a becsületét, tehát nem tartom magam bunkónak, hogy nem tisztelem őt. Annyit azért megteszek, hogy soha nem
nevezem "zsírdisznónak", főleg azért, mert utálom ezt a kifejezést.
m.macskosz
@magyarbakancs: ma, 10:57
No, azért az összes fölöslegessé vált fidesz-kdnp-s
ogy.-i képviselőnek van már állása, ez Neked smafu? :)
magyarbakancs
@m.macskosz: Én sem kultiválom Orbán urat.
De megadom az emberi méltóságot neki.
Szememben mint politikus egy nulla.
Mint ember nem tudom milyen.
magyarbakancs
@m.macskosz: Minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Ez így volt,így lesz, és így marad mindig.
1magyar
Meee ezek sem akarnak dolgozni! Inkább elmennek segélyre, ugye szandokan?
m.macskosz
@magyarbakancs: Az ember nem bújhat ki a bőréből, hacsak tényleg nem skizofrén.
Aki politikusként nulla, az emberként sem lehet más. Aki elviseli, eltűri, sőt elvárja, hogy körülrajongják és istenítsék politikusként, miközben a vele egyet nem értőket ellehetetleníti,
az emberként sem lehet komplett. Az erkölcsi tartása mindenesetre megkérdőjelezhető.
A szőr feláll a hátamon, amikor "nyalizókkal" találkozom. Fel nem fogom, hogy az ilyen kétes értékű bókokat értelmes ember komolyan veszi.
m.macskosz
@magyarbakancs: ma, 11:31
Tisztességes politikus, --aki tényleg a haza, a nép javát akarja--,
nem bólogató, seggnyalókkal, hanem komoly, tisztességes,
becsületes szakemberekkel veszi magát körül, belátja a tévedéseit és korrigálja azokat.
Pálinkafőző Rézüst
Biztos a stratégiai megállapodás része volt, csak titkosították, mint mindent az eftássak...
karma1
Nesze vazze, ez eddig a legnagyobb leepites, ami teljesen nyilvanvaloan a rezsicsokkentesnek koszonheto!

Ugyanis a Magyar Telekom az egy kozszolgaltato, es nem is akarmilyen szferaban, hanem az informatikaban... A cikkbol ugyan nem derul ki, hogy a fizikai allomanybol epitenek le, vagy csak az irodaibol, de ha a fizikaibol epitenek le, akkor nem lesz szukseg annyi adminisztrativ dolgozora sem...

Aztan majd jon a tobbi szolgaltato is...
Pálinkafőző Rézüst
@karma1: már jött! A Démásznál 200 embert eresztettek szélnek, javarészt szakembereket! Így most nem 1, hanem 2-3 nap, mire egy kidőlt villanyoszlopot helyreraknak. Új Magyarország!
m.macskosz
@karma1: „Nesze vazze, ez eddig a legnagyobb leepites, …
”Sajnos, nem egészen, lásd a Microsoft/Nokia komáromi ügyét:
Legfrissebb hír, hogy Komáromban végleg bezár a Nokia, kétezer ember kerül utcára.
www.sztarklikk.hu/egyeb/sztarklikk-kozelet/106951/
karma1
@m.macskosz: Tudom,hogy vannak meg nagyobb leepitesek is, de speciel en a rezsicsokkentessel osszefuggore gondoltam itt,... Bocsi, lehet, hogy felreertheto voltam,...:o((
m.macskosz
@karma1: Tök mindegy, mi az oka, a lényeg sajnos az, hogy csak a vízfejek száma nő,
valódi, értékteremtő munkahelyek nem létesülnek. A szociális olló egyre jobban nyílik, a
hatalom arroganciája egyre nő...:(
mekkelek
Mert "mi nem a zembereket adóztatjuk" de azt ezek a tetvek is tudják hogy az emberek fizetnek meg mindent, a kreatív különadókat és az összes mutyijukat - ez esetben az állásaik elvesztésével...
szandokan
@karma1: Mindenkinek vissza kellene adniuk azokat a pénzeket a szolgáltatóknak, amiket a rezsicsökkentéseken eddig megspóroltak, az emiatt kirúgott embereket pedig visszavenni. Ki terjeszti ezt be? Mondjuk te? Vagy én? Kíváncsi volnék azokra az arcokra, akik most bőszen szidják a rezsicsökkentést, és kapnának egy száz-kétszáz ezres számlát.
nyanya001
Működik a kormány munkahelyvédelmi programja !
szandokan
@nyanya001: Én vissza is adom, ha úgy dönt a kormány, igaz, ennek jórésze már elment nemes célokra.Egyébként ez is egy olyan cikk, ahol lehet pocskondiázni, mivel nyilvántartást csak azokról vezetnek, akik adósok, milliókkal tartoznak, de arról senki nem ír, hány családnak jelentett ez könnyebbséget. Ilyenek is vannak ám, de ennek nincs hírértéke, mert nem lehetne mocskolódni.
nyanya001
@szandokan: A kiskeresetűeknél - és ők vannak túlnyomó többségben - ez
szinte jelentéktelen !
Maradjunk a cikknél !

Szóval így működik a kormány munkahelyvédelmi programja ?
szandokan
@nyanya001: Ha valami iránt erősen csökken a kereslet, akkor elkerülhetetlen a létszámleépítés. Nagyon sokan vannak ma a versenyszférában, sok kisebb-nagyobb szolgáltató próbál megélni, de csak azok maradhatnak, akik színvonalban magas szintű szolgáltatást tudnak nyújtani, megfizethető áron.
szandokan
@Pálinkafőző Rézüst: Ki halt meg? Sosem az, akinek kellene...
Pálinkafőző Rézüst
@szandokan: valóban...:)))))))))))))))))))))))))) Bár neked már tízen felül van a neveid száma...:)))))))) tibcsike...:))))))
karma1
@szandokan:Jujjuj! Azt hiszem, a Telekom nem egy aprocska kis szelet az otthoni telekommunikacioban, hanem a legnagyobb, ugyis, mint a "kiralyi" telefontarsasag, barhanyszor is cserelte a nevet...

Egy altalanos haztartasban az elmult ket evben, ha egy atlagos haztartast veszunk figyelembe, atlagos fogyasztassal, havi 1000-1500 forintnal nem lehet tobb a megtakaritas, ha ezt 24 honappal megszorozzuk, akkor (a magasabb erteket figyelembeveve ) osszesen 39 ezer forintot sporolhattak meg, ez pedig nem sokkal magasabb, mint kb. 1-1.5 havi rezsi. Ket ev alatt amennyit beleoltek a reklamozasaba, gyakorlati kivitelezesebe, kiderulne nagyon gyorsan, hogy az egesz egy humbug, es nem erte meg a nagy csinnadrattat, kiveve, ha nem az uszomedence vagy a szaunafutesre hasznalta a kedves rozsadombi fideszes elvtars ezt az elonyt...

De esetleg elolvashatnad a "hiaba a rezsicsokkentes, nem tudjuk kifizetni a szamlakat " cimu cikket...

Nem az energiaarakkal van a problema, hanem azzal, hogy az a penz hianyzik, amibol ezt IS lehetne fedezni...

Mondjuk ha a napi 5 millio forintot, amiert a naci formedvenyt orzi a rendorseg vagy a TEK vagy akarki, megszorzod 365 nappal, akkor egy akkora osszeg jon ki, hogy belezoldulsz (en is, mire leirtam...:o)) Szoval ez a szam: 365 x 5 = 202 milliard 575 millio forinttal, nos, akkor hol a gyaszban takaritunk meg barmit is? Mert ennyit biztos nem sporolunk a rezsicsokkentesen, mert kozben a szolgaltatasok minosege IS romlik, ugye...
tivoli
@m.macskosz: 10:50
Kakil a disznó, szarik a csecsemő. Hogy hangzik? Pedig mindkettő ürüléket produkál.
tivoli
@szandokan: ma, 13:24
Milyen nemes célokra ment el a szolgáltatóktól elspórolt rezsicsökkentés? Ami a lakosságnál maradt, azt hogy költhették nemes célokra?
m.macskosz
@tivoli: A kákán is csomót keresel?
Szerintem igazam volt: mindegy, hogy kirúgták az embereket, elbocsájtották vagy szélnek eresztették őket, megszűnt a munkaviszonyuk, munkanélküliek lettek, ez a szörnyű valóság.
tivoli
Az állam elvont a szolgáltatóktól 10-10 % bevételt, valahol valakinek valahonnan ez hiányzik. Nem lehet, hogy a működéshez, amihez hozzá tartozik a dolgozók létszáma is?
Ha az állam nagyvonalú akart volna lenni, az ÁFÁ-t csökkenti, ami a saját kompetenciája és nem más zsebében turkál.@szandokan: ma, 13:41
Mobil123
Hát talán kb két hete írtam itt hogy lassan a Telekom jön a sorban. :-((
Yoda69
Nagyreszuk kulfoldon fogja folytatni. Szerintem ev vegere elerjuk az 1 millio kulfoldon munkat vallalok szamat.
m.macskosz
@szandokan: "@Pálinkafőző Rézüst: Ki halt meg? Sosem az, akinek kellene..."
Egy hasonló stílusú megjegyzésért fácánlézer haverod
rohadtul felkapta a vizet, ha jól emlékszem! Ő is olyan adakozó jótét lélek, hogy a peren kívüli összeget az áldozat családjának ajánlotta fel. Te is nemes célokra ajánlottad a rezsicsökkentésen nyert pénzt. Inkább elhiszem, de ma már ne fényezd magad tovább, kérlek!
karma1
@Yoda69: Valahol mar ezelott kb. 4 honappal olvastam, hogy megvan az egymillio szetszeledt munkavallalo, a szamok csak azert nem pontosak, mert sokakrol nincs munkavallaloi adat, illetve nem tudjak, hogy vegleg marad, vagy csak alkalmi munkan van kint... Elintezte ezt a viki rendesen...
nyanya001
@szandokan: És miért csökken a kereslet ?
Mert nincs vásárlóerő !
Elszegényedés van !
Dr. Felipe
Remélem este a sok birka nézi az RTL híradót. Talán egyszer felfogják agyilag hogy mire is adták az újabb felhatalmazást.
Yoda69
@karma1: Na tessek, en meg csak 600 ezerrol tudtam :)
nyanya001
Nem a bankokat, meg a veszteséget termelő cégeket kellene felvásárolni, hanem a meglévő
munkahelyekre kellene összpontosítani a kormánynak !
propeller.hu/itthon/2961401-nap-legfontosabb-abraja-igy-falja
tivoli
@m.macskosz: ma, 14:31
Mért keresnék? Kirúgni azokat szokták, akik valamit tettek is azért, hogy megszűnjön a munkaviszonyuk. Árnyalatnyi különbség.
dömdödöm
T home minek a rövidítése ? Tisztelt kollégák , home !
bundi
@szandokan: tudod a múltok a cégbezárási hullámnál nem nagyon válaszoltál...de te tudod...
ja egyébként dicső vezéred nem ennek megelőzésére tette ezt?
sg.hu/cikkek/103484/strategiai-megallapodast-kot-a-kormany-a-magyar-telekom-nyrt-vel
tudod ezért vertétek a melletek...hogy így meg úgy véditek a magyar dolgozókat...aztán jött az origós botrány...most meg ez...
hogy is van ez?
szandokan
@Pálinkafőző Rézüst: Nem süllyedek le a te szintedre még egyszer, most az egyszer reagáltam ugyan annak a komcsi fejednek, de utoljára. Abba meg inkább ne menjünk bele, hogy te egyszerre hány néven írkálsz itt. Nekem egyszer volt itt két nickem ugyanabban az időben (annak is te voltál az oka), talán két napig, amit nem is tagadok. Neked viszont naponta van itt több, ha jól tudom, az egyiket éppen a VB döntő környékén lőtték ki. Nem én voltam, itt sem voltam...
szandokan
@bundi: Miért, ki nem védi a magyar dolgozókat? Nálunk mindenki magyar a mai napig. Túl sok már a szolgáltató, nagy a választék, ha nem tudsz valami pluszt nyújtani, bezárhatsz.
szandokan
@nyanya001: Meg túl sok van már ugyanazokból a dolgokból. Annak idején még emlékszem, talán két bakelitlemez üzlet volt egész Pesten, a Viking, meg a Solaris. Ami akkor még nagy üzlet volt, az ma már semmit nem ér.
szandokan
@Horizont: Nem, nekem elég az az egy buksza, a minőséget nem cserélném el semmi pénzért:-)) Komolyra fordítva a szót, az átlagkeresők kb. 4000 ft ot spóroltak meg a rezsicsökkentéssel, amit szorozz be annyi hónappal, amennyi a csökkentések óta eltelt. Gondolom, menni fog neked.
szandokan
@tivoli: Nem baj, ha nem értetted, mit akartam ezzel mondani. Az ember, amit megspórol, másként is befizetheti valamilyen egyéb számlára.
szandokan
@tivoli: Az áfát lenne valóban a legcélszerűbb csökkenteni, de nem véletlen, hogy pl. a benzin, vagy a pia jövedéki adóját sem csökkentik. Amit úgyis megvesznek az emberek, abból van haszna az államnak, márpedig az élelmiszer, a benzin és sajnos a pia meg a cigi is ide tartozik.
szandokan
@m.macskosz: Mi ketten már a kezdetektől fogva utáljuk egymást rézüsttel, csak nem törődtünk egymással az utóbbi időben. Ezt most ő megszegte, én pedig reagáltam neki. Remélem, nem folytatja, amennyiben folytatni akarja...Egyébként nem fényeztem magam egyáltalán, csak a megszokott stílusomban írtam. Ha valaki idetéved, és azt olvassa, Szandokan egy adakozó lélek, akkor vajon ki jut az eszébe? Kabir Bedi...:-))
tivoli
@szandokan: ma, 18:22
Lerendeznénk ezt mi hamar. Rezsi és alapvető élelmiszer 0-5%, a többi sávosan. Jutna mindenre, a fogyasztás és kereslet megugrana, élénkülne az ipar a szolgáltatás, munkanélküliség csökkenne.
Sajnos a kormányunk nem elég elhivatott a problémák megoldásában, csak a saját háztartására koncentrál. Pedig elvonásokból nemigen lehet profitálni, előbb termeltetni kellene, hogy legyen miből elvonni.
szandokan
@tivoli: Tudjuk akkor mi ketten, mi is lenne a jó megoldás. De nem mi döntünk.
karma1
@szandokan: 18.27-re: Nekem rola nem az adakozas, hanem a hihetetlenul gyonyoru kek szeme jon be,... Az osszes tobbi maszlag...:o))
nezelodo
Húha! Akkor a mi Viktorunk szakmányban jár fekete szalagot kihúzva üzemet bezárni, és a huhogó tv terjedelmes riportokban számol be a sikeres elbocsátásokról.
Ja és hova lett a rezsicsökkentés? Nekem elment a megemelt ÁFÁ-ra, a "kicsikét" emelt jövedéki adóra az üzemanyagoknál, aztán eljárási illetékekre, amit többszörösére emeltek, a "lecsökkentett" vállalkozói kiadásokra, bankadóra, élelmiszer biztonsági adóra, "lecsökkentett" gépjármű átírási illetékre, vagyonszerzési illetékre, közműadóra, telefonadóra, bankadóra, készpénz felvételi sarcra, termékdíjra, az "ingyenes" egészségügyre, "lecsökkentett" autópálya díjra, a rohamosan csökkenő inflációra, az eltörölt tandíjra, a "mérsékelt" bírságokra, új pénztárgépre, megvont adójóváírásra, a 16 %-os adóra, kamarai tagdíjra, "lecsökkentett" osztalékadóra, a parkolás megsarcolására, stadionokra, a mára már nem pofátlan mértékű politikusi fizetésekre, a Viktor által megígért 14. havi nyugdíjra, és önkormányzati sarcra, stb. ezzel együtt örülök, hogy gyarapszik a dakotánk, a Lőrincünk, meg a Simlicskánk és tettestársai. Csak azt nem értem, hogy a nagy hangon behaharangozott közmunka program miért lett egyszerre annyira megkurtítva? Csak nem hazudik a mi aranyszájú Viktorunk?
magyarbakancs
@m.macskosz: "Az ember nem bújhat ki a bőréből, hacsak tényleg nem skizofrén".
Az utolsó szó a lényeg.
El mondtál vele mindent.
Mint emberöl mint politikusról.
mariaberta
Mert a Telekom is rezsit csökkent. Követi a kormány példáját és így majd ő is jobban teljesít.
A rezsicsökkentés tényét és összegét meg majd előírás szerint feltünteti, hogy hol? Hát azt még majd kitalálják.
mariaberta
@volvós: Nem bocsájt, hanem bocsát, bocsájtani mást szoktak.
coyote3
Jól értem, hogy akkor az összes cég, akivel "stratégiai (humbug)megállapodást" kötöttek a férgek, azok mind elbocsátanak?
volvós
@mariaberta: Köszike, tanárnéni !!!:-)))))))))
mariaberta
@volvós: Szívesen gyermekem máskor is.
m.macskosz
@mariaberta: Az igaz, hogy Ady versének címe nem Elbocsájtó szép üzenet,
de azért ha a Multi elbocsátott 2000 embert, vagy elbocsájtotta őket, morálisan
mindkét változat helytelen, ám nyelvtanilag mindkettő helyes.
www.szabadfold.hu/kultura/elbocsajt_vagy_elbocsat
m.macskosz
@m.macskosz: Na, az utolsó fejezetet, mondatot most olvastam,
elképesztő, mennyire ugyanarra gondoltunk Grétsy tanár úrral!.
bundi
@szandokan: bocsi akkor mire fel ez a stratégiai szerződéses önfényezés...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.