Halálra gázolt egy idős nőt a villamos a Margit híd budai hídfőjénél péntek kora délután – írtuk kora délután. Azóta kiderült, a nőt a villamosmegállóban egy férfi úgy megrúgta, hogy attól esett a jármű elé. A helyszínen elfogták, az ügyben emberölés gyanúja miatt indul eljárás.

A rendőrség azt közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra 12 óra 48 perckor érkezett bejelentés, miszerint baleset történt a 4-6-os viszonylatszámú villamos Budapest II., Margit híd Budai hídfő megállójánál.

A villamosmegállóban A. Áron Gergely megrúgott egy ott várakozó idős hölgyet, aki ennek következtében a járműszerelvény elé esett. Az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utasok a helyszínen visszatartották a 41 éves férfit, akit a Készenléti Rendőrség kiérkező járőrei elfogtak.

Az ügyben a rendőrség emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indít eljárást. Várják annak az utasnak a jelentkezését, aki a férfit a helyszínen visszatartotta.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
..." Az utasok a helyszínen visszatartották a 41 éves férfit, akit a Készenléti Rendőrség kiérkező járőrei elfogtak..."

A rendörség jól teljesit, igaz, sanyibá ???
A rendörök nem " elfogták ", hanem átvették a tömegtöl !!!
Kurv@ nagy különbség ám !!!.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csa-csa
NEM BÜNTETNI! Berúgni!!! a villamos sínek alá!!
nyanya001
Eszméletlen ami ebben az országban folyik !
1magyar
Fogat fogért, szemet szemért! Ez lenne az igazságos!
Boszi27
El sem hiszem, hogy ilyen megtörténhet. Kitört a nemzeti kereszténység! Jól van, azért ezt nem írom a kormány rovására..
pbalage
ki tudja, mi a fenén különböztek össze, de azért ennyire nem kellett volna bepipulni az ürgének.
(szerintem egyébként nem akarta megölni (az eset körülményeiből elsőre ítélve), de ebből valószínű precedens ügy lesz)
Meine Ehre heisst Treue
@csa-csa: @1magyar: Az ember igazságérzete háborog ilyenkor rendesen. Soha nem fogom elfogadni azt a felesleges és értelmetlen európai humánumot, amelyet a bűnözőkkel szemben alkalmaznak.
Én ugyan a bűnözők brutális kínzása mellett teszem le a voksom, mert ennek sokkal nagyobb az elrettentő jellege, mint a szimpla kivégzésnek, de a végső eltakarítás is nagyon hasznos lenne.
Az olyan személyeket, akik súlyos normaszegést követtek el, manapság is lehetne büntetni ezzel a radikális megtorlási formával, hiszen a kollektív módon kialakított szabályok szerint élő közösség életét és biztonságát veszélyeztetik az ilyen figurák.
Újra be kellene vezetni a nyilvános kivégzési formákat: pl. akasztás, lefejezés, stb.
Úgy gondolom, hogy a szélsőségesen kegyetlen, demonstratív módon végrehajtott procedúra elrettentő jellege és visszatartó ereje jelentős hatalommal bír az emberek felett. Akik nem így gondolják és mégis a bűn sárga köves útjára lépnek, nos ők elfogynak vagy legalábbis kordában tartható a létszámuk, a kivégzetteket pedig nem kell évtizedekig az adófizetőknek eltartani.
csa-csa
@1magyar: NEM LENNE ..!
EZ AZ IGAZSÁGOS!!!
csa-csa
@Meine Ehre heisst Treue: "Újra be kellene vezetni a nyilvános kivégzési formákat: pl. akasztás, lefejezés, stb...!
NA EZ A LÉNYEG!!!
de kezdjük el már végre!!!
pbalage
@Meine Ehre heisst Treue: szotyi is kapható lesz? meg kövek?
www.youtube.com/watch?v=OiIFx2lAAf8

ez elég morbid, bocs.
Január
Ezt a gyalázatos tettet - gyilkosságot, remélem méltóképpen honorálja a bíróság, itt nincs enyhítő körülmény. Miféle emberek között élünk?
Nyugodjon békében az idős hölgy, lelke leljen megnyugvásra!
coni
Amilyen állapotban a magyar társadalom erkölcsi és a szociális érzéke leledzik, csoda, hogy valaki visszatartotta a gyilkost, nem hagyták elsétálni.
bencemacska
Akárhonnan nézem, durva és kétségbeejtő! Bár min vesztek össze, akkor is: idős nő és fiatal férfi; nem is ütés, hanem rúgás!
Ekkora durvaság hallatán megáll az ember esze!!!
lópicigáspár
Erre egyetlen mentség lehet csak! Ha a hölgy a felesége édesanyja volt!
csikknorisz
@lópicigáspár: Ez nem egy anyósviccben történt, hanem a valóságban.
miazavalami
@csa-csa: @Meine Ehre heisst Treue: Szia Merthin. Nagyon jól szóltál. De ne legyen nyílvános, mert én nem akarom megnézni. Jó?
lópicigáspár
@csikknorisz: Ez így igaz és szörnyű, hogy valaki erre vetemedjen.
Pofátlan Kapitány
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Pofátlan Kapitány
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
volvós
..." Az utasok a helyszínen visszatartották a 41 éves férfit, akit a Készenléti Rendőrség kiérkező járőrei elfogtak..."

A rendörség jól teljesit, igaz, sanyibá ???
A rendörök nem " elfogták ", hanem átvették a tömegtöl !!!
Kurv@ nagy különbség ám !!!.
Pofátlan Kapitány
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Vasárnapiiskolás
@miazavalami: Kapcsold ki a tévédet,mert én élőbe adatnám minden csatornán...
miazavalami
@Vasárnapiiskolás: Hogy neked mennyi eszed van! :-)
A nyilvános kivégzéseket a középkorban az utcán , tereken végezték és bárki megnézhette. Látványosságnak számított.
Vasárnapiiskolás
@Pofátlan Kapitány: Adnál egy zanzát.mertkurvahosszú amondandód?
Vasárnapiiskolás
@miazavalami: Most is az lenne:Ez már a xxl század.Nem kell ökrös szekéren rezonálni 2 napig a látványosságér...
Fradigege
Minden ok nélkül?! Csak úgy?! Az a baj, hogy nem fogunk ennél többet megtudni az egészről. Miért rúgta be? Mi lett a köcsöggel? Hány évet kapott? stb. Itt vége is az egésznek.
Ha én a néni rokona lennék, a köcsögöt levadásznám. Vagy bűntetném a családját. Munkatábor, vagyonelkobzás, stb.
Fradigege
@Pofátlan Kapitány: Miva'... belázasodtál, more?
zsizsike
Valaki azt mondta itten, hogy az anyósa volt.
Senara
Hajléktalan (másik hírportálon olvastam ) szemét csöves . Biztos lejmolt és elküldték ez volt a válasza :-((
Szvetlana
@Pofátlan Kapitány: 18 28 Szégyeld magad ezért a kommentért.!
zsizsike
@Pálinkafőző Rézüst: Nem vicc. Valaki itt írta, hogy más mentsége nem lehet az ürgének.
volvós
@Szvetlana: Olvasd a 18:28 és 18:34-es kommentjeit.

Csodálom a modik türelmét, hogy azonnal nem tiltják ki
az ilyen...-t ( hadd ne mondjam mit )
Szvetlana
@volvós: ez nagyon tiszteletlen hozzászólás volt, nem is értem, egy ember hogy tud így nyilatkozni egy idős emberről. Azért mert öreg, nem kell gúnyolódni rajta és gyakorlatilag megölte a nénit az elkövető.
volvós
@Szvetlana: Nyugi, ez a tetü... egy többször
kirugdalt troll, kb 12.-ik nick-el jön vissza...
A stilust nem tudta a putriban hagyni...
nezelodo
"mászkálnak köztünk az elmebetegséggel küzdők akik kiszámíthatatlanok..."

Igen némelyik meg küldetéstudatnak hiszi... És a népek meg hagyják.
volvós
Köszönjük, kedves moderátor...Pofátlan Kapitány kommentjének a törlését
Minden emberi érzés hiányzik ebböl a lényböl !!!
alterego56
Nem is tudom miért jut eszembe Habony Árpi.
Desischado
Ez gyilkosság, amit súlyosbít, hogy egy idős emberrel szemben követte el, aki nyilván nem tudott érdemben védekezni. Életfogytot ennek a féregnek!
miazavalami
@Vasárnapiiskolás: Ja! Akkor megyek biciklivel. De csak ha van egy kis szíverősítőd nehogy rosszul legyek...:-)
kkalman
Erre az aljadékra remélem, a cellaajtaján levő műanyaglakat is rárohad.
Senara
@kkalman: Dilis a pasi ...ez a férfi támadt rá egy évvel ezelőtt Sarka Katára a Komjádi uszoda előtt...www.origo.hu/itthon/20140801-villamos-ele-loktek-a-margit-hidnal-elgazolt-not.html...tudta a hatóság de eddig nem sokat tett , egy embernek borzalmas halált kellett halni ,hogy remélhetőleg végleg kivonják a forgalomból .
Vasárnapiiskolás
@miazavalami: Ugorj be a Várda drink-be indulás előtt,vegyél fel ellátmányt a nevemre :-)
miazavalami
@Vasárnapiiskolás: :-) Jobbat tudok. Van papusnak házi pálinka. Szilva, barack, és meggybor. Melyikből vigyek?
miazavalami
@Vasárnapiiskolás: Már teszem is a butykosokba, ülök a bringára...
De hova menjek? Merre van kivégzés?
Vasárnapiiskolás
@miazavalami: Indulj a nagyfaluba,és kövesd a hangzavart.Vagy meccs van, vagy akasztás.
miazavalami
@Vasárnapiiskolás: Ki az ördög ez a pofátlan kapitány??
csa-csa
@Desischado: "Életfogytot ennek a féregnek! "

ÁÁÁÁ! Kinyírni a tetvet!!!
m.macskosz
@Boszi27: tegnap, 17:08
Pedig ez bizony a rendszerváltás hozadéka, azaz a mindenkori kormányok felelőssége,
különösen a jelenlegiére. Lehet, hogy ez a szerencsétlen eset egy mentálisan zavart alak
egyszeri tette, de a feszült légkör, a kilátástalanság, a folytonos vélt vagy valós megalázottság érzete sokakban kiütheti az önkontrollt. Bevallom, én is gyakran vélem úgy, hogy egyre kevesebben valók emberek közé!
csa-csa
ebben as pillanatban mondták be az ATV-n hogy pszichiátrián kezelt férfi rúgta az idős hölgyet a sínek alá!
NEM KEZELGETNI! KINYÍRNI, hogy többet ne gyilkolhasson meg senkit!
kkalman
@Senara: "Két hét alatt rend lesz!"
No comment!
Boszi27
@Horizont: Szomorú történet,de még szomorúbb, hogy felelőtlen a rendszer. Betegségéből fakadóan a delikvens nem akar segítséget kérni, mert nincs betegségtudata, vezetőink pedig nem értik, vagy nem akarják érteni a probléma megoldásának jelentőségét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.