Bár a Fidesz 2008-ban szociális népszavazással elutasította a vizitdíjat, ez sem oldotta meg az egészségügy problémáit. Azóta 10 ezer egészségügyi dolgozó regisztrált hatósági igazolást külföldi munkavállaláshoz, és egy tehetőseknek szóló (nem)vizit-díj is tervben van – írja a Ténytár.

Az utóbbi öt-hat évben több mint 10 ezren vándoroltak el, akik most hiányoznak az egészségügyből. Tovább növekedett idén a 25-29 éves közötti, szakvizsga előtt álló orvosok külföldre igazolása. Amire Dénes Tamás, a Rezidens Szövetség elnöke azt mondta, hogy jelenleg sokkal inkább attól kell tartani, hogy öt-tíz éven belül alig lesz itthon 30-50 év közötti orvos, ami miatt nem csak a betegellátás, de a külföldi orvosok ma még jól prosperáló itteni képzése is ellehetetlenül.

Visszalopakodik a vizitdíj?
Forrás: Ténytár

A magyarországi kórházak jelenleg egy fél stadionnyi, 54 milliárd forintnyi tartozást görgetnek maguk előtt. Ez a szolgáltatás minőségét rontja és a hazai egészségügyi dolgozókat külföldre kényszeríti. Bár kormányzati sajtóértesülések szerint várható valamiféle "nem vizitdíjas" rendszer, amelynek a lényege, hogy akinek van rá lehetősége és ki tudja fizetni a drágább egészségügyi szolgáltatást, az fizethet, ez viszont nem oldaná meg a nagy többség problémáját. Szegeden például már most sem kerül várólistára az, aki ki tudja fizetni a vizsgálatot.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A vizitdíj és a tandíj megtorpedózása jó példa rá, hogy a fidesz hogy tett keresztbe az ország fejlődésének ellenzékben. Populista politikája ma is tart és folyamatosan károkat okoz az országnak. Persze ma már lehetetlen lenne népszavazást tartani ilyen ügyekben, mert a 47% az 2/3, azaz teljes kormánytámogatottság
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
ÁÁÁÁ, ilyent a mi Viktorunk nem tesz, mert ha valakinek ez eszébe jut, népítélet lesz és a vezér személyesen koncolja föl posványoson!
nyanya001
@nezelodo: Majd más lesz a neve az ostoba meg be is veszi !
varrólány
hanemfizetszelpusztulszdíj -ként nevezhetik.
nyanya001
Amennyit ez a hibbant stadionokra költött,
azt az egészségügybe tették volna, akkor
nem mentek volna el az orvosok és az ápolók !

Erről vehetne példát ez hibbant !
kitekinto.hu/latin-amerika/2013/02/11/bamulatos_kubai_orvoslas/#.U_xb2qPOjIA
miazavalami
@nyanya001: Már van. A kórházak olyan vizsgálatokért kénytelenek benyújtani számlát az oep felé amit el se végeztek. És jól teszik, mert különben sokkal rosszabb lenne a helyzet.
human
A vizitdíj és a tandíj megtorpedózása jó példa rá, hogy a fidesz hogy tett keresztbe az ország fejlődésének ellenzékben. Populista politikája ma is tart és folyamatosan károkat okoz az országnak. Persze ma már lehetetlen lenne népszavazást tartani ilyen ügyekben, mert a 47% az 2/3, azaz teljes kormánytámogatottság
human
@miazavalami: Más állami fenntartású intézmények is csak trükközéssel tudják megoldani a túlélést. Nem fenntartásról van már szó, hanem az amortizáció lassításáról.
Toby
Nem lesz vizitdíj !

De lesz viszont Nemzeti Egészségügyet Támogató Önkéntes Vizsgálati Személyes Hozzájárulás Mert Milliárdok Kellenek Még a Stadion Projektekbe című vizsgtálati díj, ja és a kórházak portáján ki - és belépéskor is fizetni kell az Önkéntes Alap a Külfödre Távozni Szándékozó Orvosok és Ápolók Itthontartására. Ez utóbbi perselybe megy és a portán ellenőrzik a biztonsági őrök, legalacsonyabb összege 500 HUF !
human
@Toby: Én azon lepődtem meg, hogy a bankban tartott kamatomnak mi köze van az egészségügyi hozzájáruláshoz.
tivoli
@human: ma, 12:20
Ha populista politikája volna, akkor nem szidnátok itt feszt, hanem imába foglalnátok a nevét.
F_Viktor
@human: Írod:
"Persze ma már lehetetlen lenne népszavazást tartani ilyen ügyekben, mert a 47% az 2/3, azaz teljes kormánytámogatottság."

Azért nem lehet erről népszavazást kiírni, mert a gránit szilárdságú tákolmányukba belerótták, hogy pl. adóügyekből nem lehet megkérdezni a Zembereket népszavazás útján, ezt ellensúlyozandó találták ki a "nemzeti konzultációt".
F_Viktor
@Horizont: "Gyurcsányozásra" a hatalom megtartása érdekében van szüksége. Ha van hatalom, akkor van... (amiket felsoroltál a húsos fazékkal kapcsolatban).
human
@tivoli: Valamit félre értesz. Orbán folyamatosan azt szajkózza, hogy nincs megszorítás és akkor például ez az egészségügyi hozzájárulás mutatja, hogy van. Tehát nem azt mondja, amit csinál. És ezért jogosan háborodom fel. Gyakorlatilag hazudik és reméli, hogy a többség nem veszi észre.
tivoli
@Horizont: ma, 16:21
Hiába állítasz be Orbán fannak, nem tudsz tetten érni. Soha egyetlen helyen sem írtam le, hogy kedvelném, vagy hogy helyeselném a politikáját. Tehát ilyet feltételezni rólam rágalom! :-)) Az biztos, hogy ellenzékben nagyon galádul viselkedett, nagyon sok reformot megvétózott. Akkor is, most is állítom, hogy a vizitdíj igenis okos dolog lett volna, sokat segített volna az eü fenntartásában. De kíbicnek semmi sem drága alapon Orbán ellene lázította a népet, akik birkamód mentek is utána. Holott 300 ft csak egy jelképes összeg a betegnek, de a kórházaknak felbecsülhetetlen hozzájárulás lett volna. Lett is mindjárt 2/3-a. És most pont azok sírnak legjobban, hogy így, meg úgy, milyen szar nekik, holott ezt akarták. Ingyen mindent és Orbán Viktort. Most meg szidják mint a bokrot, dőltek saját kapzsiságukba.
Ha akkor ezek az ingyérthuszárok nem úgy szavaznak ahogy, Orbán Viktor sosem lett volna másodszor mini elnök.
tivoli
@human: ma, 16:35
Orbán Viktor már nem szajkóz semmit, azon már túl van. Ő már felnőtt és megerősödött, köszönhetően a hiszékeny szavazóinak.
human
@tivoli: Én is úgy vettem észre, hogy átlendült egy holt ponton. Már bátrabban beszél arról, hogy diktatúrákkal barátkozni jó dolog, mert ott a suska. De beszédeivel szépen kezd megágyazni annak a bizonyos nem demokratikus berendezkedésnek, amit pár éve megszellőztetett, mint lehetőséget.
szöszmösz
@tivoli: A populáris szót a politikában pejoratív értelmében szokták használni, főleg az Orbán kormány jellemzésekor. Jelentése: közönséges, pórias.
Nil
A tüdőszűrésért már fizetni kell - és mert munkavállalás esetén néha kötelező hát valahogy össze kell szedni rá a pénzt.
Egyébként meg teljesen felesleges annyit orvoshoz menni- az csak kezel.
Toby
@human: Azt csak hiszed, hogy a banki kamat a tiéd ! Az nem más, mint "nemzeti kamat" és a qrmányt illeti.
A sok rezsihülyítést valahonnét fedezni kell ám...
joopapa
Igen lesz vizitdíj! A befolyó lóvét stadionok építésére és a meglévők bővítésére fordítják :-)))
tivoli
@Horizont: ma, 17:26
Sajnálom, hogy néha félreérthető vagyok, holott nem Orbán mellett beszélek, és Gyurcsányt sem szóltam le soha, próbálok pártatlan lenni.
Megéltem a múlt rendszert, a rendszerváltást, azóta az összes választást, és ki merem mondani, hogy soha olyan vezetése nem volt az országnak, amely a lakosság érdekében tett volna. Bármit tesznek, mondanak, az minden egy irányba mutat. Valakiknek az érdekeit képviselni, de az sosem volt és nem is lesz a nép.
nyanya001
@Nil: Na igen, és az, hogy is fizesse meg az, aki segélyből éldöglődik
ha mégis kapna olyan munkát, hova szükséges lenne a tüdőszűrés ?
tivoli
@Horizont: Ilyen értelemben kár egymást marni bármelyik érdekében, vagy ellen. A nagypolitikára úgysincs semmilyen ráhatásunk.
tivoli
@Horizont: ma, 17:26
És igen, eu ellenes vagyok, nagyon is! De mit számít az én véleményem a nagypolitikában, ha még itt sem hallgatja meg senki, hogy mi az oka.
tivoli
@Horizont: ma, 18:03
Egyebet sem csinálok, csak tépem a klavit ez ügyben és tessék, ki lettem nevezve fideszesnek, holott még szandokán is tudja, hogy nem vagyok az. :-))
tivoli
@Horizont: ma, 18:09
Hát persze, hogy! Én nem is haragszom, ha valaki félreért, magam is tehetek róla, mert sokszor vagyok kissé ironikus. Csak az szokott bosszantani, ha kiforgatják szavaimat és számba adnak olyasmit, amihez semmi közöm. Lásd okos F_Viktor, holott olyan sötét szegény...
Cicamama55
A 300 forintos vizitdíj ellen a Fidesz felbőszítette az embereket ellenzékben annak idején "tisztességesen"! Nekem a másodállásomból, külön munkáimból is ugyanúgy vontak mindig, mindent, közte az eü. járadékot is. Nagyon igazságtalan dolognak tartom, ha ezek után az életükben nem, vagy alig-alig fizetőkkel azonosak lesznek a lehetőségeim, csak az miatt, mert mindig a törvényes utakat jártam! Most lenne akkora szája a miniszterelnök úrnak, mint annak idején az ellenzékben volt! Természetesen nem a parlamentben, mert ott nem beszélt, csak olykor bejárt, hanem kinn az utcán, melyet ma már nagyon elítél! Akkor még "azemberekért" tettek mindent szóban, csakhogy ez azóta kiderült a hatalomért való "retykedést" jelentette! Állandóan "nyócéveznek", de már nekik is van hátra hagyott 8 évük, ami bőven azt igazolja, hatalomban lesza...ják ők magas ívben a "zembereket"! Ha nem más, az egészségügy ledózerolása a nagy szabadságharcuk veszteségéhez fogja vezetni ezt a-Isten bocsáss!- "pápábbnál pápább kormányt"! Amikor beteg lesz az ember, felszáll a rózsaszínű köd előle, s igazlátóbbá válik...
tivoli
@Horizont: ma, 18:25
Hol bántom én? Ő kóstolgat úton, útszélen, nem tudok úgy leírni valamit, hogy bele ne kössön. Ami persze nem baj, mert a vita az élet sója, de az, hogy helyettem gondolkodjon és úgy adja elő, mintha én véleményem volna, az már nonszensz.
lajospapa
@F_Viktor: Népszavazást akkor sem lehetett volna tartani, csak az alkotmánybíróság akkor sem állt a helyzet magaslatán.
tivoli
@szöszmösz: ma, 17:19
Én inkább úgy gondolom, hagy az emberek kedvére beszél, azt mondja amit azok hallani szeretnének.
banyi anna
Ez a terv egy jól megtervezett népirtás.
kukac50
Lopjanak kevesebbet és nem kell vizitdíj,Rogán vagyona fedezi az ország lakóinak vizitdíját
Desischado
Igaza van Kukacnak. Adjanak az összelopott pénzükből, és ne a stadionokra költsenek, hanem az egészségügyre - többek között - és mindjárt nem kell a vizitdíj! És Nyanya kérdését én is feltenném, a segélyesek, kisnyugdíjasok miből fizessenek?
vukkocska
@Horizont: meglepődtem a stílusodon :) Nem szoktál Te ilyeneket írni. De tök igazad van, be is tetszikeltelek. Pedig most én is Gyurcsányozni fogok. Ha ezt Gyurcsány csinálta volna, akkor égne az egész ország. Szó szerint.
vukkocska
@Horizont: ne piruljál, tök igazad van :)
kukac50
Nem lopakodik vissza, Orbán a másik kormány idején nagyon ellene volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.