Az MSZP szerint el kell távolítani a jegybankelnököt, aki "kontroll nélkül szórja a pénzt" – jelentette ki az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Korózs Lajos kifogásolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank mintegy félmilliárd forintért megvásárolta a tiszaroffi kastélyszállót, több milliárd forintért a budapesti Eiffel Palace-t, valamint több mint kétszázmilliárd forintot adott saját alapítványainak közgazdászképzés céljára.
Az ellenzéki politikus ez utóbbival kapcsolatban felhívta arra a figyelmet, hogy a kétszázmilliárd forint másfélszer több, mint a magyar egyetemi rendszer éves költségvetési támogatása. Korózs Lajos azt kérdezte, mit fognak ezek az alapítványok tanítani? Hogyan kell közpénzt lopni, vagy hogyan kell kreatívan könyvelni? – sorolta kérdéseit.
Közölte, Matolcsy György MNB-elnök "Monopolyt játszik a magyar pénzügyi rendszer legfontosabb intézményével", és azt gondolja, hogy ha pénzzel dolgozik, akkor azzal azt tehet, amit csak akar.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mszp-s: 7:00 kor kelek, 8:00 bemegyek az irodába, 8:30 felhívom Ferit és Gordont, 10:00 találkozom a fiúkkal, 11:17 neki megyünk a köcsög kancsalnak, 12:00 Zsuzsikával ebéd, 13:00 vissza az irodába, 14:00 sajtótájékoztató a köcsög kancsalnak nekimentünk, 15:00 kor Falussal egyeztetünk, 17:00 tennisz, 19:00 sör+kártya parti, másnap 2:00 alvás. Szar az egész.
Dögleni fognak érte a Zemberek :-))
Új hozzászólás