Sírva szembesült a polgármester azzal, hogy pályázati csalás áldozata lett a települése – mutatta be az ATV híradója.

145 magyar települést gyanúsított meg az Európai Csalás Elleni Hivatal, mert az önkormányzatok a reálisnál jóval magasabb áron építettek játszótereket uniós forrásokból. A pénzek elosztását végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal most visszaköveteli a támogatást. A döntés zömében olyan kistelepüléseket érint, amelynek a vezetői azt állítják: egyetlen fillért sem láttak, mindent a vállalkozó intézett a pályázat megírásától a kivitelezésig. Összesen 145 településtől követelnek vissza. 

Somogyzsitfán 65 gyermek van. A falunak nem volt köztéri játszótere, 2011-ben hatmillió forintból állították fel a játékokat. "Hasonló összegből, ugyanekkora játszóteret alakítottak ki a 45 csákányi gyerek számára is, ahol az újjal együtt már két játszótér is van. Szőkedencsen úgy 30 gyermek örülhet a játszótérnek. A régit elbontották, a helyén parkot alakítottak ki, ide kerültek az új játékok is. A beruházás valamivel több mint 15,8 millió forintba került" írta korábban a Somogy megyei lap, a Kapos

"Mi pénzt nem láttunk, a kivitelező elvitte"

Somogyzsitfán 6 millió forintot, de más településeken akár 15 milliót is vissza kel fizetnie a falvaknak, holott a támogatásból, ők egy forintot sem láttak, hiszen a MVH és a kivitelező cég között zajlott minden: "A pályázatmegírástól kezdve a kivitelezésig ez a cég csinált mindent" – állítja a polgármester, és a másik település vezetője is megerősíti: "Mi pénzt nem láttunk, a kivitelező elvitte."

Alapítványi felajánlásokkal juttatott vissza pénzt az önkormányzatoknak a kivitelező cég, legalábbis az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálata ezt állapítja meg, amely ellen a települési vezetők mind fellebbeznek.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
Élek a gyanúperrel,hogy a kivitelezők fideszközeliek voltak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
"Mi pénzt nem láttunk, a kivitelező elvitte"

Akkor a simicskánál kell keresni.
Cicamama55
Láttam a riportot, s nagyon sajnáltam az idős polgármestert! Jót akart a falujában, minden az előírásoknak megfelelően történt, mégis visszafizettetik a pénzt velük. Ha törvényekkel le van mindenki védve, hol folyt el a pénz?! Ezt látva,biztos hogy mindenhol ilyen legális keretek között tűnnek el a forint milliók, milliárdok...
hetöndöe
Élek a gyanúperrel,hogy a kivitelezők fideszközeliek voltak.
bencemacska
Mikor történtek ezek a beruházások? Melyik évben kellett jelentkezni, és mikor történt a kivitelezés?

És ki volt a játszótér kivitelező cég?

Ezek közérdekű adatok! Miért nem nyilvánosak?
JAJMÁR
No de ki kötött szerződés a kivitelezőkkel és ki választotta ki őket? Sajnos nem hiszem el, hogy az önkormányzatok "semmiről sem tudtak", mert dehogynem.
A korrupció az égig ér !
joopapa
Az a baj hogy ezeket a játszótereket feléért meg lehetett volna csinálni, mert gondolom falun ezt közmunkásokkal is meglehetne oldani( nem 47 ezerért) mert a falvakban vannak munkanélküli ácsok asztalosok, vasmunkához értő emberek! De akkor nem lehetne lenyúlni a lóvéból!
bencemacska
@JAJMÁR: Szerintem megmagyarázták a polgármestereknek, hogy nem kell semmit sem csinálnotok, csak aláírni a szerződést és utána az átvételt , és lesz egy egy új játszóteretek!
Fogadok, hogy nincs az érintett polgármesterek között egy magasabb iskolai végzettségű sem!!!
JAJMÁR
@bencemacska: 18:26 Oké, de ha olvasatlanul írtak alá a település nevében, akkor azért hibásak. Ha pedig még az elszámolást is aláírták, még inkább.
(Vagy... nem annyira h@lyék, pontosan tudják ők, hogy valamit valamiért)
bencemacska
@JAJMÁR: Ez a hit!
Ez van amikor nem ésszel, hanem hittel élnek!
Amit OV ad, az csak jó lehet!
human
@Cicamama55: Nem a törvények betartásával van a baj, hanem az árakkal. Csak úgy kerülhettek ennyibe a játszóterek, ha túlszámlázás történt.
Láttam egy riportot, ahol a falu polgija büszkén magyarázza, hogy a falu határán a két torony 6 millióba került és az önkormányzat önrésze csak 300 ezer volt. Érted, letojta, hogy két téglarakás 6 millióba került, mert nekik csak 300 ezerbe. Na ezen tud az EU kiakadni minden joggal. (utóbbi riport linkjét, ha valaki küldje már el nekem, köszönöm).
pbalage
@human: emlékszel az ablakbeépítős esetre, amit egyszer meséltem? Kábé ugyanez a történet, csak én nem hagytam lenyúlni az eu pénzt, hanem inkább magánban csináltattam.
Ugyanannyiért.
petike
@pbalage: Ez a '94-es kampány volt talán? Na azóta nem bírom hallgatni a Roxette-et, mert mindíg az jut eszembe. (okádószmájli)
human
@pbalage: Emlékszem. Ismerősöm is pont így járt. Hasonlít a közintézmények közbeszerzésére, amikor is csak adott cégtől vásárolhatsz és lehidalsz az áraitól.
pbalage
@petike: ha egy másik országban hallgatod, akkor egész jó.a roxette.
Desischado
Ennek kéne utána járni! Holtbiztos, hogy lenyúlás/mutyi történt! Valaki/k szépen lenyúlták a zsozsót! Szerintem fellebbezniük kéne, és az Unió független szakértőkkel kinyomoztathatná a pénz útját! Lehet, hogy ez lenne a banánháj, amin végre elbukna ez a csaló, tolvaj banda!
bundi
hát ahogy elnézem az eu elkezd keménykedni...na most az a szöveg, hogy újból megindult a pénz az uniós számlákon keresztül...csak azt felejtik el közölni melyik irányba...
bundi
@Cicamama55: azért nem kell félteni... kb 2 perc keresgélés... az ő játszóterük telepítéssel kb 2 milió kürül jönne ki, ha megnyomják a tollat akkor is...
www.csuszda.eu/index.php/hintak-merleghintak/ketueleses-lengohinta-laphintaval-detail
www.csuszda.eu/index.php/varak-csuszda-tornyok/hy-land-project-q3-detail
www.csuszda.eu/index.php/varak-csuszda-tornyok/torony-fueggeszkedovel-connect-detail
www.csuszda.eu/index.php/rugos-jatekok/negyueleses-duplarugos-merleghinta-detail
és ebben benne van pár száz ezer a tereprendezésre...
itt vannak árak is...
www.csuszda.eu/
de itt egy csomó gyártó...
jatszoter.bubb.hu/?act=doboz&id=7710&jatszoter-gyartok-magyarorszag
és itt a kérdéses játszótér...
www.minalunk.hu/Somogyzsitfa/index.php?n=600&mappa_id=79&area=243&mod=slideshow
@bencemacska: a dátum a cikkben is benne van 2011
tehát 2010 közepén végén pályáztathatták, és engedélyeztethették...
és ami a cifra mint mondtam...
ha az eu most nekiáll és visszakéri az elmúlt 3-4 év kifizetett pályázati összegeit...akkor a cifra palota összedől...
mert miből is készültek az állami beruházások...kb 90 százalékuk uniós támogatásból...
na innen kezd érdekessé válni a játék...
Yoda69
Szepen lassan fenyderul a fideSS osszes korrupcios ugyere, es az egesz katyvasz amit muveltek az 5 evben ra fog omlani az orszagra, ami ebbe belerokkan. De hat megmondta a vezer a programot: "folytatjuk" (az orszag terveszeru kirablasat) a sok idiota fideSS fan meg ehhez adta a szavazatat.
Equilibrium
Az egyik megyeszékhelyen - tudomásom szerint - csak helyi vállalkozók építhették a játszótereket. Hogy ezek milyen érdekeltségűek voltak, kormánypártiak, avagy sem, azt nem tudhatom...
m.macskosz
Az uniós pénzeket épp úgy, mint a vállalkozókat a kormány adminisztrációja intézte, és én azt hiszem, hogy pont azok a legnagyobb hunyók, akik most visszakövetelik az általuk elbaltázott
konstrukciókat és zsebre vágott lóvéból is jócskán részesültek. A TRAGÉDIA AZONBAN AZ,
hogy az önkormányzatoktól visszakövetelt pénzt te, ti, mi fizetjük, szokás szerint. úgy Battonyán, mint Zalakaroson, Bélapátfalván vagy Soroksáron. Csak azoknak nem lesz laposabb a pénztárcája, akik ezt a gazemberséget kitervelték, jóváhagyták, végrehajtották! :(
bencemacska
@bundi: Elnézést, valahogy átugrottam a dátumot, azért voltam bizonytalan az időpontot illetően!
Cicamama55
@bundi: Köszönöm a tájékoztatást, megnéztem! A kérdéses játszótéren elhelyezett játékok kiválasztásában azért egy kicsit körültekintőbben kellett volna eljárni a mellett, hogy az értéke, töredéke a kifizetett összegnek!Nem értem, azért a neten miért nem néztek utána... Mi nyáron voltunk egy alföldi kis faluban Szentkúton, Petőfiszálláson, ahol a képviselők, saját pénzükből egy csodálatos, 8 elemből álló minden előírásnak megfelelő játszóteret adtak át, 3 millió forint értékben! A játszótér megnyitója is csodás, igazi gyermekbarát! www.youtube.com/watch?v=nJzcASlsyME Érdemes megnézni, követendő példa lehetne a "nagy tekintélyű képviselő urak" előtt! Így kellene tenni mindenhol a közért, rögtön más lenne a világ!
Cicamama55
@hetöndöe: Nem tudni, de hogy csalók az biztos!
rosalinda57
@Desischado: Mennyire igazad van. Az elszámoltatás nem történt meg, pedig ez sok mindent megmagyarázna azoknak is, akik ezt eddig nem értették, vagy nem akarták megérteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.