Az MSZP-t és a Fideszt is megjárt politikus, Garabits Károly kompromittáló hangfelvételeit hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzet, amelyben beszélgetőpartnerét oktatja ki a helyes politikus-bűnözésről.

"Előre nem fogadunk el pénzt" – tanácsolta beszélgetőpartnerének a VII. kerület 12. választókerületének baloldali képviselőjelöltje, Garabits Károly. Jelezte, hogy ennek a metodikának azért van hátránya, mert évente egyszer azért előfordul, hogy nem fizetik ki az embert, még korrupció esetén sem.

Hangfelvétel került elő a baloldali politikus-bűnözésről

"Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt!" – majd folytatta, hogy volt olyan, hogy valaki hat millió forinttal maradt adósa, akin úgy állt bosszút, hogy elintézte, ne adjanak neki munkát.

Garabits saját bevallása szerint megütötte Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármestert és Gál György volt SZDSZ-es bizottsági elnököt is. Az esetet így foglalta össze: „Hát én úgy pofán basztam a Hunvaldot is, szó szerint, meg a Gált is (…) Két cigánygyerek mellettem, azt mondom, ne is próbáljatok fölállni. Egyik gyerekkori barátom, a Gombics, ilyen kerületi kétszáz fős cigánycsapata van, de minddel együtt nőttem föl. A másik meg a Füles Karcsi, akinek én adtam lakást, aztán [nevetve] adott a Gál Gyuri is lakást meg a Hunvald is lakást, mert a romák azok (…), mindenkit levesznek.”

Az MNO által lehozott hangfelvételekből az is kiderül, hogy Garabits a kerületi vagyonkezelő élére ültetett olyan személyt, akinek csak hamis papírjai voltak: „hamis volt a diplomája, mindene hamis volt, baszd meg”. Mint fogalmazott: „Alig tudtam kicserélni, eltenni az eredetit. Mert tudod, a másolat az nem bűncselekmény, tehát a fénymásolat az nem okirat, a fénymásolat az nem okirat-hamisítás.”

Végül a felvételen arról is szó van, hogy nyugodtan lehet ittasan vezetni, mert neki van három rendőrigazolványa, ha megállítják, csak felmutatja az egyiket és már jön is az "Ó, elnézést...!"

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
ez már lejárt lemez, manapság már teljesen máshogyan kell lopni.
- kinézed, honnan akarsz lopni (lehetőleg haver legyen)
- mondod neki, hogy van ám valami úniós/állami pályázat, lehet igényelni
- a haver megörül neked, kérdi hogyan lehet nyerni.
- összeszedsz pár infót róla, hogy milyen markológépe vagy hány méter magas daruja van.
- mondja, hogy dutra, meg 21 méter 34 centi.
- kiírod a pályázatot, hogy építőt keresel, de csak olyanok jelentkezhetnek, akinek dutra markolójuk van, és a darujuk magassága 21,3 méter és 21,4 méter magasság között lehet. (a feltételeket lehet bonyolítani, de csak úgy, hogy a haverod nyerje meg)
- a haverod jelentkezik
- kihirdeted a nyertes pályázatot (a haverod)
- a többit magánban megbeszélitek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
ez már lejárt lemez, manapság már teljesen máshogyan kell lopni.
- kinézed, honnan akarsz lopni (lehetőleg haver legyen)
- mondod neki, hogy van ám valami úniós/állami pályázat, lehet igényelni
- a haver megörül neked, kérdi hogyan lehet nyerni.
- összeszedsz pár infót róla, hogy milyen markológépe vagy hány méter magas daruja van.
- mondja, hogy dutra, meg 21 méter 34 centi.
- kiírod a pályázatot, hogy építőt keresel, de csak olyanok jelentkezhetnek, akinek dutra markolójuk van, és a darujuk magassága 21,3 méter és 21,4 méter magasság között lehet. (a feltételeket lehet bonyolítani, de csak úgy, hogy a haverod nyerje meg)
- a haverod jelentkezik
- kihirdeted a nyertes pályázatot (a haverod)
- a többit magánban megbeszélitek.
pityuka
A jobboldali politikusbűnözők karján mikor kattan a bilincs. Ez engem jobban érdekelne.
Hellcat
Az időzítés tökéletes...viszont ez a faszi a fideszben is megfordult szóval nem kéne a baloldalra kenni az egészet...lopott ő a fideszben is.
coni
Látszólag az MSZP is a Fidesznek dolgozik, mert ennek az embernek a szemén látszik, hogy vaj van a füle mögött. Alig maradt hiteles és szakértelemmel is rendelkező politikus a palettán (Együtt-PM, Bokros, Botka) mert mind elmenekültek Unortodoxiából.
troppauerhumer
A fenébeis ,Mészarosról,Rogánról ,sőt az Orbánbányákról,Kayáról ,Tot-ról hol a felvétel Polt Petya?
human
Remélem mihamarabb csattan a bilincs a faszin. Kár hogy újabb 2 ciklust kell várni az ítéletre.
coyote3
Hülye ez a Magyar Nemzet! Nem is értem, miért nem hallgatták el a pasi fideSS-es múltját! Úgy sokkal hitelesebb lett volna így a választások elött...
Katalina62
Választások vannak ilyenkor fidesz módra szórni kell mocskot az ellenfélre gátlástalanul, és szemforgatva álszent módon. Mert, hogy ilyen a fideszben is van, volt, és lesz is az biztos.
sentinel216
Ez vagy monológ, de lehet, hogy éppen a focihuszárt, vagy valamelyik sameszét oktatja ez a szélkakas.
Dr. Felipe
Most már úgy kell lopni ahogy mészáros és mészáros csinálja. Nagyban, kicsiben nem érdemes.
szöszmösz
Eddig nem tudtam kire szavazzak, pedig közeleg az idő. Ő lesz a megfelelő, jól el tud boldogulni a hasonszőrűekkel.
1magyar
Ennek a Karcsi "tesónak" nem sok jót nézek ki a szeméből.
Desischado
Alattomos egy alak, a szeme sem áll jól! bár volt ideje kitanulni a "szakmát" a fideszben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.