A Telin TV készített interjút Orbán Viktorral, aminek a fontosabb részeiből a Szeged Ma írt cikket.

A kormányfő vicces dolognak nevezte, hogy miközben ők az ország megújításáért dolgoznak már hosszú évek óta, a Fidesz szegedi szervezete nem mutatta a megújulás jeleit. Orbán Viktor jelezte, „a politikának a lényege nem a hatalom, a döntéshozás és a pénzek osztogatása”, hanem a közösség építése. A politika célja, hogy az emberek úgy érezzék, ők is be tudnak kapcsolódni az ország ügyeinek az intézésébe. Az ország legtöbb városa ilyen, de a Fidesznek Szegeden valahogy ez nem sikerült.

A kormányfő szerint úgy nem jut előre az ország, hogy „egyik nap lefasisztázzuk a magyar kormányt, mindenfajta ronda dolgokat mondunk róla, elszaladunk följelenteni mindenfajta helyekre Európában, és azt is követeljük, hogy vegyenek el az országtól pénzt, aztán másnap meg jövünk Budapestre a kormányhoz, hogy szeretnénk ezt is meg azt is. Ez így nem fog menni!”. Szeged szempontjából szerinte az október 12-i választásnak talán még nagyobb a tétje, mint az ország legtöbb helyén. Úgy gondolja, Szeged a lefojtott energiák városa – írja a Szeged Ma.

Az Orbán-interjút egyébként az alábbi időpontokban adja le a Telin TV:
10.07. (kedd) 18:40
10.08. (szerda) 9:30, 17:40
10.09. (csütörtök) 18:00
10.10. (péntek) 18:50
10.11. (szombat) 19:20

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
"Orbán Viktor jelezte, „a politikának a lényege nem a hatalom, a döntéshozás és a pénzek osztogatása”, hanem a közösség építése."- na bsszus ezt biztos olvasta valahol!! Mert hogy nem ezt csinálja az qrva szentség!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
"Orbán Viktor jelezte, „a politikának a lényege nem a hatalom, a döntéshozás és a pénzek osztogatása”, hanem a közösség építése."- na bsszus ezt biztos olvasta valahol!! Mert hogy nem ezt csinálja az qrva szentség!!
pbalage
@Mobil123: én azt a részt emelném ki, hogy "elszaladunk följelenteni mindenfajta helyekre Európában, és azt is követeljük, hogy vegyenek el az országtól pénzt, aztán másnap meg jövünk Budapestre a kormányhoz, hogy szeretnénk ezt is meg azt is. Ez így nem fog menni"

ez kábé ugyanaz, amit az orbán csinál az eu-s pénzek kapcsán.
koszpeko
@Mobil123: Igazad van.
Csak ne káromkodj kérlek!
KERKA
Mondom, hogy a Fidesz totális támadást indított Szeged ellen, böki a szemüket az utolsó és egyetlen MSZP-s város. Szeged a lefojtott energiák városa? Akkor nem látta a teljesen felújított belvárost. Soha ekkora beruházás még nem volt Szegeden, mint az elmúlt 3 évben.
Azt a tutyi-mutyi Fidesz jelöltet meg azzal a püspöki segítséggel nyomatják, aki Orbánnak jóbarátja.
Hellcat
Na megmondtam én előre, hogy csak hazudozni fog...
Mobil123
@koszpeko: Ennyit megengedhetek magamnak. (legfeljebb nem kell elolvasni )
Mobil123
@pbalage: Ugyan ezt a setét vezír is csinálta anno amikor ellenzékben volt . (mondjuk sem akkor sem most nem megfelelő eljárás ez!!)
koszpeko
@Mobil123: Azt csinálsz amit akarsz.
Kértelek nem parancsoltam.
Káromkodás nélkül nem megy?
Ismered akit káromolsz?
JAJMÁR
Miért vannak így megijedve? Ez lesz a vesztük.
Ha így megy tovább, attól fordul a dolog, hogy az ember már sajnálni kezdi a legyőzöttet, és ezért a nép felemeli. Nem sportszerű a küzdelem.
koszpeko
@JAJMÁR: Érdekes,hogy a rémhír tévé nagy részben az ellenzék lejáratásával foglalkozik megint.
Érdekes még senki semmit nem tud és csak vasárnap lesznek a választások,de már azt hajtják,hogy az esztergomi fidesznyik leváltja Tétényi Évát.
Orbán azt hajtja,hogy leváltják Botkát.
Tényleg be lehetnek rittyentve.
KERKA
@JAJMÁR: reggel hallgattam a híreket, a Fidesz 100 ezer aktivistát mozgósít a választások előtt. A baloldal sajnos nem tud ekkora tábort mozgósítani
Manhattan
Ha Orbán képes volt elmenni Szegedre, akkor ez a város a bástya!
Mobil123
@koszpeko: mert ki vagy Te? a tuti ember aki megmondja a másiknak hogy beszéljen és hogy ne?? Kit szidjon és ki ne ?? Nekem ne !! Lapozz ha nem tetszik valami ! Én is ezt teszem!
Szimba
"A kormányfő szerint úgy nem jut előre az ország, hogy „egyik nap lefasisztázzuk a magyar kormányt, mindenfajta ronda dolgokat mondunk róla, elszaladunk följelenteni mindenfajta helyekre Európában, és azt is követeljük, hogy vegyenek el az országtól pénzt, aztán másnap meg jövünk Budapestre a kormányhoz, hogy szeretnénk ezt is meg azt is. " És nem jut előre az ország, hogy egyik nap bíráljuk az eu-t, leszopjuk putyit, stb., aztán meg tartjuk a markunkat az eu-s pénzekért
koszpeko
@Mobil123: Akkor hajrá!
Lapozz és ne káromkodj.
Egy hívő keresztény vagyok egyébként aki nem szereti az Isten káromlást,mert ha ismernéd nem káromolnád és nem szidalmaznád.
De azt káromlod tudatlanul akit nem ismersz.
Mobil123
@koszpeko: Te ismered?? Engem ismersz?? NEM. Nem tudsz rólam semmit !! Szevasz!
koszpeko
@Mobil123:
Nem nem ismerlek.
Csak azt tudom,hogy azt szidalmazod akit nem ismersz.
Amihez nincs jogod.
Mobil123
@koszpeko: Neked meg nincs jogod másokat kioktatni . Engem biztos nincs!! lezártam a veled való csevegést.
koszpeko
@Mobil123: Nem oktattalak ki.
Csak kértelek valamire.
Te pedig hisztériázol folyamatosan.
Mobil123
@koszpeko: nincs jogod kérni semmit tőlem. nem vagy senki hogy ilyet tégy. Ja a tetszik csak véletlen volt :))))))
Mobil123
És a hisztit te kezdted nem én :)))@koszpeko:
koszpeko
@Mobil123: "nem vagy senki hogy ilyet tégy"
De igen hívő vagyok s neked nincs sem jogod sem okod Istent káromolni.

"És a hisztit te kezdted nem én"
Vissza a dedóba?
JAJMÁR
@koszpeko: @KERKA: Tény, hogy se pénzt, se fáradságot nem sajnálnak és semmit és senkit nem kímélnek, egy cél van: a hatalom.
coyote3
Miért nem csinálnak egy orbán tv-t? És 0-tól 24-ig nyomathatnák az agyatlan fanoknak :)
Desischado
Kiváncsian várom, hogy mire megy szsírmore ezzel a sok ordas hazudozással! Vajon április óta okosodtak valamennyit az emberek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.