Menzai uborkától fulladt meg egy 13 éves lány. Az iskolafenntartó eleinte egymillió forint kártérítést ígért a lány szüleinek, utóbb azonban elálltak szándékuktól. A szülők perre mennek.

Beperelik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) annak a 13 éves lánynak a szülei, aki egy általános iskolai menzán félrenyelt uborkadarab miatt halt meg. A Klik eleinte egymillió forint kártérítést ajánlott fel a szülőknek, most azonban peren kívüli megegyezésen elutasították a szülőket – írta a szerdai Blikk.

A lány még tavaly januárban nyelt félre egy kovászosuborka-darabot a Hauser Lajos iskola menzáján. Miután félrenyelt, kirohant, és bár többen látták, senki sem segített neki. Később az udvaron találták meg eszméletlenül, másfél hét múlva meghalt a kórházban.

A Klik álláspontja szerint a tragédiát nem lehetett volna megelőzni. A tanárok felelősségét vizsgáló szakértő úgy találta, hogy az uborkadarabot laikus nem tudta volna eltávolítani. A család ügyvédje azt mondja, vitatják a KLIK álláspontját, hiszen ha lett volna ott tanár, aki rögtön beavatkozik, amikor a gyerek még csak fuldoklott, nem kizárható, hogy meg lehetett volna menteni. "Mi nem azt mondtuk, hogy kísérgessék a tiniket, hanem hogy a menzán legyen pedagógus, hiszen ott bármi előfordulhat" – jelentette ki az ügyvéd.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
@alte trottel: minden osztályt 1-től a 8.-ig a délutános napközis tanító köteles lekisérni az étkezdébe az étkezési beosztás rendje szerint.
A Heimlich módszert kicsi gyerekeknél nem lehet alkalmazni, őket lefektetjük, és ütni kell a hátát a tüdőcsúcs tájékán. Ez a módszer a levegő áramlásán alapszik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KERKA
Szerencsétlen baleset történt, de minden tanulónak van kötelezően biztosítása. Azt hiszem, hogy nem a KLIK az illetékes a kártérítésre, hanem a biztosító.
m.macskosz
@KERKA: Azt hiszem, hogy itt a pénzről szól a történet. Fel nem fogom, miként gondolkodnak egyes "szülők"! A gyermekük már nem támad fel, egy millió,
egy milliárd száz csillió sem hozza vissza! Az, hogy egy általános iskolában miért
nincs felnőtt aki ilyenkor segíthet, valóban elképesztő felelőtlenség!
KERKA
@m.macskosz: Sokat gondolkodtam ezen a történeten. Elvileg elképzelhetetlen, hogy a menzán nincs pedagógusi felügyelet. Mondom, elvileg!
Nem voltunk ott, nem láttuk, nem tudom, hogy valójában mi történt. (volt egy kislány, aki a kifli csücskétől fulladt meg). Szerintem, érdemes lenne egy megbízható ügyvédet fogadni, és a biztosító felé perelni.
A gyerekek biztosítása a baleseti kárra vonatkozik, csonttörés stb. Ezt nem tudom, hogy balesetnek minősül-e?
leszúrt rittberger
@KERKA: @m.macskosz: Baleset mindenhol történhet, ennyivel nem lehet elintézni. Itt GYEREKEK esznek, nem vigyázállásban ülnek kikötözve bukósisakban, hogy semmi nem történhet velük, hanem millió veszélynek vannak kitéve: leforrázza magát, elvágja az ujját, elharapja a poharat... félrenyel.

Ebben a történetben nem az egymillió forint a lényeges meg a szülők, hanem, hogy komolyan egy ilyen helyen nincs felnőtt felügyelő? Hát akkor hol van?
KERKA
@leszúrt rittberger: jogos a kérdés, ugyanis a gyerekeket nem lehet magukra hagyni egy percre sem. Azt véltem kiolvasni, hogy volt ugyan felnőtt, DE amikor a kislány kirohant az ebédlőből, nem ment utána senki sem, és nem próbált meg segíteni rajta.
Ilyenkor át kell ölelni hátulról és egy feszítő mozdulattal megrántania hátát, akkor kiöklendezi a félrenyelt ételt. Én legalábbis így tanultam régen. Na ez nem történt meg.
m.macskosz
@KERKA: Nyilvánvaló, hogy ez baleset, és száz százalék, hogy a biztosító fizet.
Lehet szidni a biztosítókat, mert bizony hallani róluk ezt-azt,
de ez az az eset, amelyet nem próbálnának meg kijátszani.
Ha mégis, akkor természetesen megtámadni a biztosítót, kőkeményen!
KERKA
@m.macskosz: Na hallod, most jutottam totális holtpontra. Nem tudom, mi lesz a végkifejlet.
m.macskosz
@KERKA: Eleve itt kezdődik a probléma:
"Az iskolafenntartó eleinte egymillió forint kártérítést ígért a lány szüleinek, utóbb azonban elálltak szándékuktól."
Sajnos, most tényleg mennem kell, talán később még visszatérhetünk, de megoldást nem
nagyon tudunk, azt hiszem. :(
gulyasgyula
Ez egy szönyü tragédia , de ezért bákit felelőségre vonni komolytalan.. Miért szaladt el az kislány ha segitségre szorult ? Utólag könnyü okosnak lenni , de nagy divat lett mindenért az állam fizet ,vagyis az adófizetők ..Sajnálom a szülőket meg el is itélem. Nem szégyelnének egy ilyen balestért ,véletlen tragédiáért pénz kérni ??
alte trottel
@gulyasgyula: Azért szaladt el _BAZDMEG_ mert még gyerek és _MEGIJEDT_! Normális helyeken (Chilétől Pápua-Új Guineáig) egy szaros utcai sétáló cukorkaárus is csak akkor kap engedélyt, ha vizsgázott a Heimlich-módszerből!
Nálunk egy menzán, sokszáz gyerek mellé miért nem kötelező legalább _EGYETLEN KIBASZOTT_ felügyelő tanár aki hallott már ilyesmiről?
KERKA
@alte trottel: minden osztályt 1-től a 8.-ig a délutános napközis tanító köteles lekisérni az étkezdébe az étkezési beosztás rendje szerint.
A Heimlich módszert kicsi gyerekeknél nem lehet alkalmazni, őket lefektetjük, és ütni kell a hátát a tüdőcsúcs tájékán. Ez a módszer a levegő áramlásán alapszik.
alte trottel
@KERKA: És egy 13 éves "kicsi gyermeknél"? És az iskolásgyerekeknél? (6 év fölött) És az a napközis tanító köteles ismerni legalább az alapvető elsősegélynyújtás elemeit? Netán a Heimlich-módszert?
(én úgy tudom, hogy _TILOS_ a hátat veregetni)

És mi ez a házmestermentalitás? Amit a "felsőbbség" csinál az úgy van ahogy van? Azt meg kell védeni?
alte trottel
@alte trottel: ...úgy van _JÓL_ ahogy...
kkalman
@KERKA: Ezt hívják Heimlich fogásnak.
kkalman
Őszinte részvétem a családnak, és kitartást a nem éppen öt perces perhez.
micfild
@alte trottel: 13éves voltam.. éppen.
amikor a szülinapomat ünnepeltük és félrenyeltem a falatot. Valamelyik idióta felnött vendég kitalálta, hogy rendezzünk tortaevő versenyt. én akartam nyerni.
Nagyon jól emlékszem a pánikra.. ahogy fuldokoltam.. nem köhögtem.. fuldokoltam. Apám nem esett pánikba... nem ismert semmi fogást. Felkapott is a lábamnál fogva fejjel lefelé rázni kezdett, közben ütötte a hátamat. Anyám meg örjöngött közben... olyan volt mintha kivülről látnám magam.
A falat kijött-- különben nem lennék itt...
Ennél a tragédiánál-- mivel csak másfél hét után halt meg szegény kislány.. azt gondolom pont elég lett volna ha valaki azonnal mentőt hiv-- és nem ki tudjamennyi idő múlva találnak rá szerencsétlen gyerekre az udvaron.
Esetleg még amig nem ékelődőtt be az a nyavalyás uborka... addig elég lehetett volna egy erőteljes hátbavágás is...
Engem az háboritott fel a legjobban, hogy a gyereken nem segitett senki, mert nem volt ott senki aki segitsen.
És ez egy általános tendencia.. megmagyarázni miért nem segitünk, legalább azzal, hogy tárcsázzuk a mentőket-
gödörben
@leszúrt rittberger: gondolom kávézgat vagy bagózik a kapuban.
gödörben
@alte trottel: Mert az erkölcs és a hittan a fontos az illem és a minimum elsősegély helyett.
micfild
@gödörben: én az nlc- hszk alapján rádöbbentem, hogy nagy szükség van az erkölcstanra.
Már csak annak alapján, hogy emberek egymás hátát veregetik - mert szerintük egy bajba jutott emberen nem kell segiteni.. és hasonlók.. .. indok.. úgysem tudunk..
pedig eddig nagy élharcosa voltam.. az erkölcstan ellenességnek.
most már azt mondom.. kéne az az erkölcstan.. és kezdhetjük ott, ha látsz egy rosszul lévő embert vagy egy balesetet, akkor annak megpróbálsz segiteni.. legalább azzal, hogy mentőt hivsz.
Ez elsősorban erkölcsi kérdés. -nem elsősegély tanfolyamé.
gödörben
@micfild: Szerintem a segítség nyújtási kényszer emberi kérdés. Van aki erre érez késztetést, van aki a "tunkolásra" a balesetnél (bámul mint a bírka,akadályozza a mentést stb). Az úgysem tudunk semmit tenni csak a birka nézet, ami most kezd elharapózni minden téren és igaz is, mert hagyjuk, hogy minden lehetőséget megvonjanak tőlünk mondvacsinált okokkal. Míg a határainkon túl szorják a mi keservesen megkeresett pénzünket itthon nem marad szinte semmi. A gyerekek mit látnak? Munka nélkül minden van, csak legyen nagy pofád és csűrhe "tesvírek" akik erősítik az igazadat, vagy félelmet keltenek. Ezt akarjuk? Ezt akarjátok? Nem hiszem.
Kicsit eltértünk a témától.
Azt gondolom, hogy a kislányon a körházban is kellett volna tudni segíteni. Ez is felmerít számomra pár kérdést.
szaboria1
Mint kiderült az eset után másfél hétre kórházban halt meg. Ez a félre nyelés állítólag a legritkább esetben fordul elő.
micfild
@gödörben: Sokat gondolkodom én is.. Ha olvastad.. irtam fentebb átéltem ugyanezt.. pont 13évesen. Tehát..tudom miről beszélek..
Amikor úgy fuldokolsz, hogy teljesen elzáródik a gégecső, akkor semmi nincs. köhögni sem tudsz.. levegő se ki se be. és teljes a pánik. Borzasztó.
Az nlcn páran a kislányt okolják miért nem szólt valami felnőttnek-- aki nem volt ott.
Mivel átéltem.. tudom, hogy az ember ilyenkor nem tud szólni... semmit sem tud.
Azt hiszem-- józan paraszti ész alapján.. mire kiért a mentő a gyerek már kómában volt... aztán beállt az agyhalál. A szülőknek kellett ez az idő.. hogy elengedjék.
Azt olvastam... felajánlották a szerveket donációra a szülők.
Én azt a kérdést boncolgatnám.. miért nem volt egyetlen nevelő sem az étteremben. végül is.. a szülők is erre kiváncsiak.
human
Ha nincs előírva, hogy felügyelet kell az ebédlőben, akkor szerintem reménytelen a per. Remélem, hogy a tragédia tanulságaként innentől mindig lesz felügyelő tanár. Későn észlelték a bajt és ezért már csak a testet tudták megmenteni. A kórházban meg gondolom már a test is feladta a küzdelmet.
gödörben
@human: Szerintem egy iskolában mindenhol kell lennie valakinek aki felügyel. Persze lehet rosszul gondolom.
gödörben
@micfild: Neked szerencséd volt, hogy ott volt Apukád és nem pánikolt, hanem cselekedett. A kislány is jobban járt volna, ha nem szalad ki, de lehet segítségért szaladt volna csak az nem volt sehol. Még mindig azt gondolom, hogy az alapvető elsősegélyt okatatni kellene.
micfild
@gödörben: Azzal én is egyetértek, hogy oktatni kéne..
De elsősorban tudatositani, hogy akarjunk is segiteni.
KERKA
@alte trottel: 22.54 KIKÉREM MAGAMNAK, hogy házmestermentalitásnak nevezed az én hozzászólásomat. Ebben a hangnemben és a stílusban beszéljél otthon az anyukáddal, vagy a sarki kocsmában hőzöngjél. Nem tudod, hogy kivel beszélsz b+!
Teljesen hiteles az amit írtam, a kommentem előtt megnéztem a Wikipédiát, hátha nem jól emlékszem. DE JÓL EMLÉKSZEM. itt van tessék!!!
www.google.hu/search?q=Heimlich+-Wikip%C3%A9dia&es_sm=122&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=Gn02VLzoFKHMyAOGgYHYDg&ved=0CC0QsAQ&biw=1024&bih=653

Teljes rajz sorozat van arról, hogyan kell felnőttnél, és ottvan, hogy kicsi gyereket hasrafordítani és a hátát kell ütögetni.
KERKA
@alte trottel: 22.54
@alte trottel
Eszméletét vesztett, nem lélegző emberen szív-tüdő újraélesztést, kisgyermekeknél hasra fektetést és hátba verést alkalmaznak inkább. Mivel a fogás a légnyomáson alapszik, csak olyankor működik, amikor a félrenyelt dolog teljesen elzárja a légcsövet – például félrenyelt folyadéknál vagy halszálkánál nem."@alte trottel: A velem való hangnemedet változtasd meg, különben dühbe jövök és én is másik hangnemet váltok.
Desischado
Hiába kapnának bármennyit, a kislány már nem támad fel. Én azért perelnék, hogy a felelősök kapják meg ami jár, és ilyen eset soha többé ne fordulhasson elő! Kerkának meg igaza van, én valamikor alapfokon tanultam elsősegély mentést, és ez valóban így kell csinálni, ahogy ő leírta!
Szimba
@gulyasgyula: Miért szaladt el az kislány ha segitségre szorult ? - csak 13 éves volt, nehogy már emiatt felelősségre vond! És ha bármelyikünkkel előfordulna ilyen szitu, nem tudjuk hogyan viselkednénk.
Szimba
@alte trottel: a napközis tanító köteles ismerni legalább az alapvető elsősegélynyújtás elemeit? Igen, köteles. Minden valamire való munkahelyen oktatják az alapvető elsősegélynyújtást. Az iskola szerintem valamire való. Ha nem oktatják, akkor ezért az iskoláért felelős szervet kell felelősségre kell vonni.
Szimba
Én nem hiszem, hogy a pénzről szól, mert akkor nem 1 milliót kérnének. Egyszerűen a felelősségről szól, amikor beadom a gyerekemet egy intézménybe, elvárom, hogy ne csak oktassák, neveljék, hanem vigyázzanak is rá.
senkifia68
@KERKA: Nem csak a menzán nincs, de még az iskolában sem nagyon!
Bár van úgynevezett ügyeleti rend a tanárok jó része nem veszi komolyan.
Saját szememmel láttam amint az igazgató által a tanáróból kiküldött ügyeletes tanár elbújt egy sarokban, hogy a gyerekek ne is lássák, és valamilyen könyvet olvasott.
Két óra múlva meg bezáratta a diri a WC-t, mert összekenték szarral a falakat és a kabin ajtókat a jövő apukái!!!
KERKA
@senkifia68: Öröm az élet ebben az iskolában:))
Szimba
@m.macskosz: Az atv-ben megszólaltatták az anyukát. Nem ők kérték a milliót, nem kértek semmit, a klik ajánlotta fel első körben. Amit később visszavontak. A szülő a felelőst keresi. Ezért megy perre.
alte trottel
@KERKA: Minek kéred ki, ha már kikaptad? A házmestermentalitás (ciceréld meg) az, hogy a "felsőbbség" soha nem lehet hibás.
Most már érted, triznyai, vagy morzézzam?
alte trottel
@KERKA: Most fostam le a horgasinam a rémülettől!
(és az ne rinyáljon eltartott kisujjal, akinek a reflexes válasza az anyázás. Kivéve, ha alfélen abuzált grófnő az istenadta)
alte trottel
@Szimba: Ott vagy iskolaigazgató?
(hál Istennek az én unokáim nem ebben a nyomorfészekben kénytelenek eltölteni gyermekkorukat és nem az "És Irád nemzé Mekhujáelt, Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet." létfontosságú ismereteket biflázzák)
alte trottel
@Szimba: Elviekben, oroszlán, elviekben. Amikor még engem tanítottak elkötelezett és a tanítást _HIVATÁSNAK_ tekintő tanárok, akkor még valamirevaló hely volt. Amikor a gyerekeim jártak iskolába, még akadt belőlük néhány, néhány elit iskolában. Kurvasok lóvéba került, hogy lehetőséget kaptak, pedig komoly protekcióm is volt.
Mára meg...
m.macskosz
@Szimba: tegnap, 19:17 Értem, köszönöm, hogy felvilágosítottál.
szaboria1
A leírt cikk kevés az igazsághoz. Az RTL híradóból kiderült a kislányt másfél hétig kezelték a kórházban mire meghalt. Azt, hogy többen látták felugrani még nem biztos, hogy azt is látták fulladozik.
szaboria1
2014 május 6. Velvet cikk még azt írta a konyhás néni próbált segíteni a gyereken. Az is kiderült nem az iskolában hanem az Óvodába jártak ebédelni. Legyünk egy kicsit tárgyilagosak a mai tinik nem szeretik ha kísérgetik őket. Mint kiderült a gége porcai közzé ékelődött be az uborka. Az orvosok szerint is ilyen eset ritka mint a fehér holló.
KERKA
@alte trottel: Válaszaidban nem csalódtam, azt írtad, amit sejtettem is előre. Nyugodtan összefoshatod magad, nem akadályozlak meg benne.
Viszont mielőtt ezt megteszed, van 2 szó amit nem értek, pedig igen felvilágosult vagyok az ökörszöveg értésében. Szóval mit is jelent a triznyai meg az abuzált?
Szimba
@alte trottel: Mert ha igen, mert ha nem? "Irád nemzé Mekhujáelt, Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet" ezt nem értem. Valaki rajtad kívül? Segítség!
Szimba
@alte trottel: "hál Istennek az én unokáim nem ebben a nyomorfészekben kénytelenek eltölteni gyermekkorukat " - én nem is ismerem Irkutot, hogy állítanám róla: nyomorfészek. Te tudod, ismered, felhívnád rá az orbán kormány figyelmét, hogy ilyen nyomorfészekben hogy járhatnak iskolába magyar gyerekek? "Irád: Kain leszármazottja, Hénoch fia, Mechujael apja "stb. stb., hogy jön ez ide?
kukac50
Az iskola a felelős! Legyen annyi személyzete,hogy egy tudjon figyelni és legyen ott ha baj van!
alte trottel
@KERKA: Nózidat is töröljem meg?
És ezek után még vitapartnernek tartod magad?
(mert nekem ujjgyakorlatnak is kevés vagy...)
alte trottel
@Szimba: Nekem sem hiánytalan a műveltségem, pl. segédfingom sincs, mi az az Irkut.
(őszintén szólva nem is érdekel)
És ez a tökéletes kórleírás kies hazánkról egy ilyen tragikus eset kapcsán egyértelművé teszi, hogy itt már semmi keresnivalóm. Amikor amúgy viszonylag értelmesnek tűnő írástudó emberek zsigeri reakciója egy ilyen ügyre, hogy _BÁRMI ÁRON_ el óhajtják magyarázni, hogy miért is hibás _MINDENKI MÁS_ a "felsőbbségen" kívül, akkor az az ország reménytelen.
Én itt fejeztem abba, ti meg maszturbékoljatok csak, hogy 13 éves gyereken nem alkalmazható a Heimlich és egyébként is ő a hibás hiszen kiszaladt az udvarra és különben is kell(ene) lennie felügyelőtanárnak, tehát a rohadt nyerészkedő szülők pénzt követelnek, máglyára velük!
Szimba
@alte trottel: Örülök, hogy abbahagyod.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.