Tényleg a parlagfű-mentesítésre szánt pénz fedezett minden olyan kiadást, amelynek köze nem volt hozzá – erősítette meg a hvg.hu-nak több állami alkalmazott.

A lap azt írja, azt pedig utólag találták csak ki, hogy milyen ürüggyel kapcsolják a beszerzéseket az allergiások érdekében folytatott harchoz.

A 177 adózó egyszázalékos felajánlásaiból összejött 1,1 milliárd forintot az állam vitatható módon költötte el, most azonban a tárca visszacsoportosította a másra kikanyarított pénzt.

A hvg.hu-nak több, a parlagfűpénz felhasználását és a jelenlegi védekezési rendszert belülről ismerő belső forrás azt állítja: azért volt „gyakorlat” a több millió allergiás érdekében felajánlott pénz felélése, mert megfelelő források híján lehetetlen körülmények között dolgoznak, sokszor várva arra, hogy beessen olyan összeg, ami a túlélést biztosítja. 

„Soha nem is volt gond az indoklásból”, mert „egyetlen dologra kell figyelni: olyan feladatot, eszközt, költséget kell a parlagfüves pénzre elszámolni, ami hihető azokon az ellenőrzési pontokon, ahol rábólintanak az elszámolásokra” – magyarázta a hvg.hu-nak egyikük.

„Elfogadom, hogy kívülállóként felháborítónak tűnhet címkézett pénzek ötletszerű felhasználása, de az ember abba kapaszkodik, amibe tud. Ha ez a parlagfűpénz, akkor abba” – fogalmazott a növényvédelmis hivatalnok, aki szerint mégsem teszi szóvá egyikük sem a rossz gazdálkodást, mert mindenki úgy gondolkodik: „a kis fizetés is jobb, mint a semmilyen fizetés”. 

Egyikük határozottan állította, hogy az ő hivataluk informatikai beszerzései egyértelműen a parlagfűpénzből történtek. Utólag szokott összeülni a kupaktanács: mi az, amire utólag rá lehet fogni, hogy az a parlagfű ellen történt. Azon lehet vitatkozni, hogy egy 200 ezer forintos notebookot el szabad-e teljesen erre elszámolni, hiszen azon más feladatot is végeznek, de nem olyan nagy bűn. Ha nem vesszük meg ebből a keretből, akkor semmiből nem lesz, és az nem csak a parlagfüves munkát gátolja, hanem az egyéb hatósági feladatokat is” – mondta.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
Mindenre a Nép adja össze a pénzt,Ők meg titkosítanak,nem tudhatjuk,hogy hova teszik. Legyen férfi a Fidesz és számoljon el a befizetett és az uniós pénzekkel az utolsó fillérig. Ne titkosítsanak semmilyen ügyet amit az adófizetők pénzén tesznek,de olyant sem mint az olajmaffia ügye ahol ártatlan ember börtönben ül, a gyilkolást irányító meg magas pozícióba lehet..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A minimum hogy ez a ,,miniszter,, a ,,fazékvas,, eltakarodik a 3.14. ba...
human
"trükközés nélkül a napi munkájukat sem tudnák elvégezni."
És ez igaz sok közintézményre. A törvényesség haztárán vagy azt átlépve tesznek szert forrásokra, hogy működni tudjanak.
human
Ja és természetesen jövőre várhatják a parlagfűpénzt. Nem hinném, hogy ezek után bárki felajánlja erre a célra az adójának 1%-át. De felmerül a kérdés, hogy mi lett a sorsa a többi 1%-nak? Más esetben is újraértelmezték a felhasználás célját?
JAJMÁR
Ezek a politikusok fogják perbe és rendőrséggel kísérgetik a civil szervezeteket térdzokni és egyéb - megmagyarázható, pályázatban szereplő - apróságok miatt. Fölháborító !
bakegya
ÉS ÍGY FÜVEZÜNK MI-???-DRÁGA VICCTORUNK!!!Ez IS az orbánisztán jól teljesít része-nálam a kaszás ember szokta meglovasítani a lóvét,ha nem figyelek eléggé-egyszer kaszál ,de háromszoros bérért!-VICCTOR ÖNKURMÁNYZÓJA PEDIG RENDRE KŰLDI A BÜNTETÉST-NEM A MÉSZÁROSNAK-NEKEM ZEMBERESEN-ÁLLJAK BELE!!!
A vaddisznóság után még a gödrök is ott maradnak rám ,amik évről évre egyre többen és többen vannak-a nyomukban csakkk parlagfű terem-próbáltam beetetni -KORRUMPÁLTAM ŐKET!!!ZEMBERKÉNT SEMMIT SEM TEHETEK-CSAKKK FIZETHETEK.DISZNÓSÁG-CSAKKK FELCSUTINAK KIFIZETŐDŐ.
varrólány
@human: 8:09 Én csak akkor hinném el hogy jó helyre megy a pénz ha én személyesen átadnám, mert a befolyó pénzt pofátlanul bármire elkölthetik. Mindenki leszedi a saját kis ,vagy nagy jussát belőle.
Igaz ez bármilyen adakozásra.
human
@JAJMÁR: Hát itt nem is lesz házkutatás, lefoglalás 60 rendőrrel, mint az Ökotársnál. Elég jól látható a kettős mérce.
kukac50
Mindenre a Nép adja össze a pénzt,Ők meg titkosítanak,nem tudhatjuk,hogy hova teszik. Legyen férfi a Fidesz és számoljon el a befizetett és az uniós pénzekkel az utolsó fillérig. Ne titkosítsanak semmilyen ügyet amit az adófizetők pénzén tesznek,de olyant sem mint az olajmaffia ügye ahol ártatlan ember börtönben ül, a gyilkolást irányító meg magas pozícióba lehet..
coyote3
ha jól értem ez akkor a számviteli fegyelem megsértése. Aztán lehet, hogy belefér a hivatali hatalommal való visszaélés is.
Strong
177 adózó 1% - a = 1.1 Mrd ft?

Kik voltak azok?

Simicska, Orbán, Szíjjártó, Matolcsy, Mészáros L, L. Simon, Kósa, Rogán?

meg a többiek?

Mert akkor csak a saját adóforintjaikat lopták vissza,,,,
tivoli
@Strong: Ha az adójuk 1 %-a ennyi, akkor ? a jövedelmük a 177-eknek?
nusika
Így történt az árvízkárosultaknak és a vörösiszap károsultanak gyűjtött pénzzel is!
volvós
..." A 177 adózó egyszázalékos felajánlásaiból összejött 1,1 milliárd forintot az állam vitatható módon költötte el,..."

Matematika ??? Na f@sza !!!
jancsik68
Nemcsak a parlagfű pénzét lopták el,hanem a VÖRÖS ISZAP pénzét is,Laztovicza Jenci segédletével!!
soljanka
"Amennyiben a kedvezményezett nem a jogszabály szerint használta fel az Szja 1%-os összeget – akkor „kétszeres” szankciót kell vele szemben alkalmazni, az Szja 1%-os összeget vissza kell vele fizettetni és a jogerőre emelkedett határozat alapján a következő rendelkező évben ki kell zárni a felajánlásokból történő részesedésből."

Aláírás: Vida Ildikó
www.nav.gov.hu/data/cms184042/ogy_tajekoztato.pdf
"A 2 kiemelt költségvetési előirányzat (A parlagfű-mentesítés és feladatainak támogatása és a Nemzeti Tehetség Program feladatai) javára 307 ezer érvényes felajánlás érkezett 1,98 milliárd forint összegben. "
bundi
@human: azért én nem vagyok ennyire humánus és megértő mint te... szerintem jó esély van arra, hogy azok a szegény hivatalnokok...illetve a vezetőik ezt talált pénznek tekintették...amit arra költhettek amire akartak, csak ne legyen feltűnő...csilli villi laptop, amivel villoghatnak otthon, és a haverok előtt...szuper monitorok, amiket később selejtezve hazavihetnek a gyereknek mert a halo azon jobban mutat...stb..
www.serfozoistvan.hu/szemtolszembe/szazezres-diplomatataskakra-jutott-az-adozok-penzebol/
csak mivel kibukott a dolog most próbálják menteni magukat...de ezt a szennyest nehéz lesz kimosni...amúgy a cikkhez...tele van csúsztatással, félinformációval...
tehát...ahogy én kivettem a cikkekből...
ez csak a 2009-es összeg...
www.vg.hu/kozelet/kornyezetvedelem/parlagfure-szant-penzbol-cipotisztito-gep-vizsgalat-indul-440306
@volvós: @Strong: @tivoli: ez 177 ezer és nem 177
mandiner.hu/cikk/20141202_irodaszer_cipopucolo_gep_nyomtato_erre_ment_a_parlagfu_elleni_penz
de itt az eredeti cikk...
hvg.hu/itthon/20140929_Parlagfu_gate_177_ezer_ember_akaratat_vet
nyanya001
A vörös iszap károsultjainak összegyűjtött pénzt is elsinkófálták,
na én azóta nem adakozok ennek a maffia bandának !
Megtalálom annak a módját, ha adakozni akarok, ezeket a tolvajokat hogy tudom kikerülni
annak érdekében, hogy odajusson az a pénz, akinek, vagy akiknek szántam !
KERKA
Akkor amikor volt a vörös iszap katasztrófa, az országban sorra megindult a gyűjtés az iskolák és az óvodák javára. Ezt az iskolák bonyolították le, úgyis, hogy rendezvényt tartottak és úgy is, hogy dobozba rakták a gyerekek a saját kis zsebpénzüket. Nem ragozom tovább, ez a pénz is eltünt.
Próbálták megszervezni, hogy gyerekek menjenek parlagfüvet írtani, nem jelentkezett senki. MIndenki nem hagyja magát becsapni.
nemkati
Az 1,1 milliárd az 110 milliárdnak az 1 %-a. A 110 milliárd az 177 adózó adója. Mennyi volt ennek a 177 adózónak a jövedelme, ha csak az adójuk 110 milliárd volt? Átlagosan 600 millió.
bakegya
@nusika: jaj...JÓNAK LENNI JÓ-ÁLLÍTJA BELE LÉVAI ANIKÓKÁT KOKÓVAL KÁBÍTANI-remélni tudom,az UFÓK ELVISZIK-oda ahova én is gondolom...
tivoli
@bundi: Köszi, így már hihetőbb. :-))
Toby
Az egész patkánykormány "parlagfűpénzként" kezeli a közpénzt ! Jut személyes hobbira, fácánritkító vadásztokra, szolgálati qrásra, giccses héderre, Gucci szatyorra, a TEK-nek csak kívánnai kell és máris van, közben halmozódnak az adóterhek !

Mégis, mi a f@szra várunk, mikor akarjuk elvágni a torkukat ?
Desischado
Ez is mutatja, milyen gátlástalanok! De egyszer bezárul a kör, felelniük kell sok mindenért! Legalábbis remélem.
Linna
@Desischado: Amíg nem csinálunk semmit, addig ez csak a szokásos kis esti szövegelés marad.
Ma is képenröhögtek, hogy mire fel volt ez a felvonulási cirkusz? És igazuk van! Minél több békés vonulgatás, annál kevésbé veszik az országot komolyan.
Juhász István
Aki még ezek után képes lesz adószázalékot felajánlani, BÁRMIRE IS, az agyament, bugyuta ember. Csak, és kizárólag személyesen lehetne adományt adni, átadni, bárkinek is, nehogy pl. gyermekmentő autó furikáztasson egy alapitványi elnököt, a befolypénzből, vagy irodaszerekre költsék. Ja, és mi van az Ócsa-i lakóparkkal??? Baromi nagy a csend a téma körül...
JAJMÁR
@Juhász István: 04:52 Igen, valóban sok esetben nem érdemes felajánlani, de ha nem ajánljuk fel, akkor biztos, hogy az államé lesz, és megy a nagy kalapba :(

Maga a felajánlás ró kötelezettséget a kormányra, és legalább látjuk, hogy mennyire nem érdekli őket.

Ennek a kormánynak buknia kell !
JAJMÁR
@JAJMÁR: Az adó 2x1 %-át az amúgy is befizetési kötelezettség alá eső adónkból ajánljuk fel, a mienk semmiképpen nem lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.