Helybeliként megdöbbentőnek nevezte a történteket és az eddigi információk alapján „okosan kitalált bűncselekményről" beszélt, a károsultaknak pedig eredményes felderítő munkát és jogi segítséget ígért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés Karcagon élő elnöke. 

Kovács Sándor (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. helyi fiókja ügyében tartott sajtótájékoztatón: a legfrissebb adatok szerint 200-nál több károsultról tudnak, ám ez a szám „percről-percre nő”. Jelenleg kétmilliárd forint körülire becsülhető az az összeg, amelynek sorsáról és hollétéről nem tudnak – tette hozzá.

Elmondta, Karcag kis város, ahol néhány tízmillió forint elköltése, vagy befektetése is feltűnik az embereknek. Mivel ilyesmit nem tapasztaltak, feltételezhető, hogy „a pénz nem itt van” – fogalmazott, aláhúzva, hogy bárhová vitték is a cég közismert, helybeli tulajdonosai a pénzt, azt „így vagy úgy, de meg lehet és meg kell találni és visszaadni a károsultaknak".

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
A céget 1999-ben alapították! Az a fránya Gyurcsány-Bajnai...! :-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kisangyalom13
@silber13: A tippadás, úgy látom hiányzik, ön ismereteiből, a tudatlanság nem mentesít senkit!
silber13
@kisangyalom13: Ami a tippadást illeti, tévedni méltóztatik! Az eddig idekarmolt megjegyzései a tudatlanság rendkívül magas fokáról és színvonaláról tanúskodnak. jobban tenné, ha a csatos imakönyvében mélyedne el, hátha talál némely útmutatót. Egyebekben lehetne az imakönyv az ön Vade Mecum-ja! Ez is egy tipp " kedvesem" Mint ahogy a " ne sutor ultra crepidam 2 is olyasmi lenne!:-))
kisangyalom13
@silber13: Szerintem legjobb lesz, ha megkérdezi azt a Szegedi embert, aki 2-évet börtönbe volt tippadásért!
silber13
@kisangyalom13: Nem tehetem, legfeljebb, ha majdan leutazom Szegedre! Jut eszembe, mit ajánl, kit kell keresnem, hogy fékezhetetlen tudásszomjamat kielégítsem?:-))
Toby
Gyurcsány-Bajnai - emútnyócév - együtt tették tönkre - az orosz megszállás - meg a német is - iszlám állam és al-kaida - hóhelyzet - aszály - nokiás doboz - a fidesz ? Köszöni, (sajnos) jól van, semmi köze még a semmihez sem !
eszegfu
@silber13:6:26 Főleg ugy, hogy ez egy családi "döntés" lehetett (mármint a csalás), mert családi vállalkozás. Nekem -- de gondolom sokan vannak még igy -- ha egy "tippadó" mondaná: ugorjak a kutba, az én döntésem, megteszem, vagy sem. Ha megteszem, akkor miért lenne felelős a tippadó?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.