Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt amerikai nagykövet a budapesti éveit feldolgozó könyvet adott ki, ebből szedett ki néhány részletet a Nol.hu.

Az egyik ilyen volt az azeri baltás gyilkos elengedése. A nagykövet asszony Martonyi Jánost művelt, igazi atlantistának tartotta, aki fölött átnyúlt a „sarmos pr-os", Szijjártó Péter. Tsakopoulos Kounalakis időszakának legnagyobb külpolitikai válsága, az azeri baltás gyilkos szabadon bocsátása is Szijjártó nevéhez fűződik, Martonyi János külügyminiszter nem is tudhatott róla – olvasható a lap összefoglalójában.

Azt is írja, hogy az Orbán-kormány az áldozat szerepét sulykolta a magyar népbe, ennek hangsúlyozására kiemelt szerepet kapott Trianon, a német megszállás, a kommunizmus terrorja, a jelenben pedig a nyugati hatalmak befolyása.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@bencemacska: Szíjjártóról - indián nevén Hosszú Lóf@sz - még az is kiderülhet, hogy a giccses héderbe is besegítettek az azeri bűntársak ! Nem csodálkoznék, mert ott, ahol cimbiknek úgy osztogatják a diplomata útlevelet, mint középkorban a búcsúleveleket, bármi megtörténhet !
A baj ott van, hogy mindezt büntetlenül !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Lehet, hogy Szíjjártónak volt jó befektetés???
papa.49
Azt eddig is tudtuk hogy egy gerinctelen senki, de már a félvilág is tudja, hogy csak egy hazugovics seggnyaló!!!
Toby
@bencemacska: Szíjjártóról - indián nevén Hosszú Lóf@sz - még az is kiderülhet, hogy a giccses héderbe is besegítettek az azeri bűntársak ! Nem csodálkoznék, mert ott, ahol cimbiknek úgy osztogatják a diplomata útlevelet, mint középkorban a búcsúleveleket, bármi megtörténhet !
A baj ott van, hogy mindezt büntetlenül !
kakaósbögre
ugyanmár.mindenki tuggya hogy a Gyurcsányvót.ezis.
bencemacska
@Toby: ma, 16:44
Nem én találtam ki, ő maga mondta, hogy azért nőtt többel a vagyona, mint a teljes jövedelme, mert jól fektetett be!!!
Ez is a befektetés kategóriába tartozik!
justhpeter
A fidesz-kereszténydemokrata kormány legnagyobb szégyene. Tökéletes bizonyíték arra, hogy a magyar kormány nem keresztény és nem demokrata. Csak egy szégyenletes csürhe. ("és Semjén Zsót").
Clavigo
Kijaf@ccom ez a paripa arcú senkiházi ?
világlátó
Lázár szerint a legjobb minisztere a kormánynak.Lehetetlen állapot, lehetetlen kormánya, lehetetlen miniszterekkel. Kíváncsi lennék majd hogy értékeli ezt a lehetetlen időszakot a hazai történettudomány.Percemberek, igaz, már 5 éve percegnek.Mi meg csak nézzük ezt és örvendünk a rezsicsökkentésnek egyfelől, viseljük a dilettáns, tolvaj, csaló és sikkasztó vezetés okozta károk ránk eső hányadát. De hülyék is ezek a magyarok, mondhatják odakint. Ami az azeri baltás kiengedését jelenti, az olyan szégyenfolt ennek a kormánynak az asztalterítőjén, ami kimoshatatlan. Csak lapít mindenki, a médiák is.Az erkölcs, a jog, a nemzetközi jog sárba tiprása. Jogvégzett miniszterelnökünk és még néhány jogász minisztere és államtitkára mind szemet húnytak, teljesítették Orbán ellentmondást nem tűrő kívánságát. Az azeri érdek, - ami mára semmivé lett - , az örmény nép barátságának elvesztésével járt, valamint Európa humanista állampolgárainak megvetését hozta. Gyűlik a sok fekete pont.Ez a fiatal ember pedig halmozza az elismeréseket, Mexikótól - Angoláig kereskedőházakat hoz létre, dübörög a külgazdaság.Vajon hogy csinálja? Mi a titok?
coni
Az azeri baltás gyilkosért soha nem vették meg a beígért magyar állampapírokat, az sem derült ki mi volt a mi(!) hasznunk abból, hogy Szíjjártó a Quaestornál tartotta a pénzünket, mikor a MÁK-nál sem kellett (volna) fizetni az értékpapírszámla vezetéséért...

Az valóban látszott Martinyin hogy még ő maga is meghökkent azon, hogy mint Külügyminiszterek halvány-lila gőze sem volt a baltás kiadásáról. Azt hittem azonnal lemond. De ő is csak egy fideszes..
sziha
nocsak... egy hangyaf@sznyira voltam tole, hogy meglepodjek.
Yoda69
Szargyartonak mar kijar az eletfogyt azokutan amit tett. Es nem csak a hazarulasra gondolok, hanem a gazdasagi buncselekmenyeire is. Foleg a hutlen kezelesre.
bakegya
@coni: nem is tudom hogyan idézhette a MI TEKNŐSÜNKNEK a nagyívben kerülgetett USA -követ asszony éppen KUNDERÁT annó?-és ezeket újraválasztotta a "MÉLYMAGYARSÁG-KERESZTÉNY TÖBBSÉGE"???!!!
verum
Szijjártó semmit nem tehet a gazdája tudta és engedélye nélkül.
m.macskosz
@coni: Nem értek hozzá, de mitől volt olyan fergetegesen jó külügyér Martonyi?
Hellcat
Én szembe megyek most az EU val és támogatom a fideszt! Hozzák csak vissza a halálbüntetést! Másként, hogyan lógathanánk fel az ilyen semmirekellő megélhetési fideszes patkányokat?
Vizual
@világlátó: Potemkin, mint az "Elveszett part"-ban. (P.Howard) Az azeri meg gyanítom nem államérdek volt. Miért lett volna az. A gengszterek üzlete. Diktátorok egymás közt.
nemjoezigy
@Hellcat: - Én szembe megyek most az EU val és támogatom a fideszt! Hozzák csak vissza a halálbüntetést! Másként, hogyan lógathanánk fel az ilyen semmirekellő megélhetési fideszes patkányokat?
1. - A fidesz rablóbanda is csak bizonyított gyilkosság esetében hozná vissza a halálbüntetést
2. - Azért összelehet hozni sok halálesetet a fideszkdnp rablóbanda tevékenységével.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.