Lázár Jánost nyílt levélben hívta vitára Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője. Jávor azt szeretné elérni, hogy a sajtó nyilvánossága előtt vitathassa meg a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Paks2 ügyét.

Jávor levele alább olvasható:

Tisztelt Miniszter Úr!

Április 30-án tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a paksi bővítés kapcsán nem folyik semmilyen eljárás Brüsszelben, „leszámítva Jávor Benedek EP-képviselő bejelentéseit, valamint néhány más magyar bejelentést. Ha megtisztel a képviselő, itthon is meg tudjuk beszélni ezt az ügyet”. Miniszter úr azt is hozzátette, hogy „állunk minden vita elé”.

Örömmel hallottam miniszter úr kijelentéseit, hiszen évek óta a nyilvános vita szükségességét hangsúlyozom, és ennek hiányát a paksi bővítés egyik legsúlyosabb hiányosságának tekintem. Ennél fogva természetesen örömmel állok miniszter úr rendelkezésére, hiszen már korábban is számtalanszor kezdeményeztük a nyílt vitát, de ezt a kormány mindannyiszor elutasította!

Miniszter úr kijelentései reményeim szerint megteremtik a lehetőséget arra, hogy a sajtó nyilvánossága előtt tisztázzuk azokat a kérdéseket a paksi bővítés kapcsán, melyekről az ország közvéleményét elmulasztották tájékoztatni! Milyen háttérszámításokra alapozva kötöttek megállapodást Oroszországgal? Miért maradt el a nemzetközi tender? Miért akadályozták meg, hogy a magyarok népszavazáson nyilváníthassanak véleményt a beruházásról?

Megannyi kérdés, amikre eddig nem kaptunk választ. Bízva abban, hogy a kormány képviseletében ön immár hajlandó lesz konkrétumokat elárulni, örömmel elfogadom kedves invitálását, és kész vagyok egy sajtónyilvános vitán megvitatni ezeket a kérdéseket.

Brüsszel, 2015. május 5.

Üdvözlettel,

Jávor Benedek

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Na ebből se lesz semmi...nem fog kiállni a patkány.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Na ebből se lesz semmi...nem fog kiállni a patkány.
volvós
Ugyanúgy nem fog kiállni, mint a Viltorka !!! De ha esetleg kiáll,
ugyanolyan felmosórongy lesz, mint anno a Vikike a Gyurcsány ellen !!!
De nyugi, nincs annyi gerince, hogy kiálljon !!!
Hacsak a kérdéseket elötte meg nem küldik neki !
Anna Mária
Hát sajna Lázárnak nem lesz bátorsága egy vitára.
vonotok
Azért lenne még néhány ötletem,hogy miről vitatkoznak a nyilvánosság előtt. De naiv nem vagyok, NEM lesz vita.
pbalage
@Hellcat: helyette inkább elmegy a Demcsákkal. Ennyi pénzért, amit hivatalosan kap, ekkora beégést nem lehet bevállalni.
nezelodo
Komolyan gondolta Jávor Benedek, hogy ez a Belzebub kiáll vele vitatkozni?
justhpeter
Nincsenek egy szinten ennyi az egész. Az oroszlán nem vitatkozik a nyúllal. Orbán csicskája nem alacsonyodhat le. Meg aztán miről is beszélgethetnek ?
Amit Lázárnak utasításba adtak ?
Az üzletből szétosztandó pénzről ?
E kettőn kívül mihez ért még Lázár ?
Komolyan nem is értem.
Toby
Helyes, Jávor ! Csavarj párat a rolex-lézer golyóin, a hazugságok ellen viszont vegyél fel golyóállót ! Lézer rendszerint hiányosan fordítja le Brüsszel szavait !
Csizmás Kond
@pbalage: Ezzel nem kel ez önmagát győzi le...
Amúgy nem küzdeni akartam, hanem csak felhívni a figyelmet hogy ma ez a nagy vitaizé mekkora divat lett holott a vita nem mérvadó soha a vezetési tehetségben.
pbalage
@Csizmás Kond: vezetési tehetség... gurulok a röhögéstől. (nem félrevezetési tehetséget akartál írni?)
verum
@Csizmás Kond: - csak a vita a mérvadó, mert a viták során lehet megtalálni a helyes döntés, a helyes utat. Hiszen senki nem tévedhetetlen és a vélemények ütköztetése során derül ki, hogy mi a célravezető.
Persze, a szakértők közötti vitában.
Aki ellenséget lát minden ellenérvben, az teljességgel felelős minden rosszért, amit tesz.
pbalage
@verum: Kond még mindig nem jött rá, hogy simán átbaszták a palánkon, de remélem néha vesz azért levegőt.
mate03
@pbalage: Ezek meg a nyilvános vita!?Amióta Gyurcsány nyilvános vitában,feltörölte Viktorral a padlót,azóta senki nem vállal nyilvános vitát!
Rumcájsz
Döm-döm-dömdödöm.
Nem lesz semmilyen vita...
Miről kellene vitatkozni? Az eldöntött és titkosított Paksi bővítésről?
Minden Magyar állampolgárra jut 3 millió tartozás Paksról...
Ehhez még nincs hozzáadva a szükséges hulladéklerakó költsége, amit építeni kell a használt fűtőelemek tárolására!

Ezt jól bevarrták a nép nyakába!

Erről miért nem volt nemzeti konzultáció?
Csizmás Kond
@verum: A vita jelen esetben amit annyira erőltetnek egy elvelfogadtató dumapróba, ahol nem a közösség javát szolgáló érveket akarják közös nevezőre hozni hanem mindenik a saját elképzelését próbálná erőszakkal elhitetni.
Az igazi vita az, amikor mindenik a másikat igyekszik megérteni.
verum
@Csizmás Kond: - honnan tudod? Vagy csak feltételezed?
Aki fél a vitától, annak vagy sötét tervei vannak, vagy agyilag képtelen rá.
Csizmás Kond
@verum: Honnan tudom ,...mert épp te is azt csinálod itt velem. Elmondom a véleményemet de te napokig gereblyézel rajta...
Nem vitázni kell hanem érdemben bizonyítani.
verum
@Csizmás Kond: te eddig mit bizonyítottál érdemben?
Csizmás Kond
@verum: Az előző beírásom második mondata nem a kettőnk vitájáról szól hanem a cikkről...
...
verum
@Csizmás Kond: - gyáva vagy, kitérsz az egyenes válasz elől. Az érdemi vita érvekről és ellenérvekről szól. De neked ezt hiába magyarázná bárki.
Neked az csak "gereblyézés". Kár rád az időt vesztegetni.
verum
@Csizmás Kond: - ha nem szólsz hozzám, nem válaszolok. Viszont ha kekeckedsz, ha zsiberből sértegetsz bárkit, bizony számíthatsz válaszra!
pbalage
@Csizmás Kond: Á, én nem vagyok kövér, bár egyszer voltam már 95 kiló is, de egész korrektül eloszlik rajtam a súly. (olyan 182 centi vagyok és nagyjából 1 méter széles)
És iszonyat nagy pofont tudok ám adni bárkinek, aki ezt kifejezetten kéri...
Csizmás Kond
@pbalage: gurulni általában a kövérek tudnak...és mi a helyzet ha valaki vissza adja azt a pofont ?
Csizmás Kond
@verum: ...az sem ártana, ha emlékeznél ki kihez szólt előre...de vissza is lehet lapozni...
...és ne fáraszd magad te se a fenyegetéssel mert úgy is lepereg...
verum
@Csizmás Kond: - hát ez az, rólad lepereg, ahelyett, hogy felfognád.
Csizmás Kond
@verum: Miből gondolod, hogy a te tanácsaid nálam elfogadhatók kéne legyenek ?
Ha értékesként akarsz megjelenni akkor próbálj változtatni a nekrológiádon...
verum
@Csizmás Kond: - nem osztottam és nem osztok parancsot. Pusztán érvelek. De ha nálad ez átgondolás nélkül (akár egyetértesz, akár nem) lepereg, az már a te dolgod.
Falra hányt borsó veled szót váltani, saját bevallásod szerint is.
Bár, igaz manapság a legfelsőbb körökben is ez a trendi.
Csizmás Kond
@verum: Nálam a vita azt jelenti, hogy a cikket elemezzük...nálad meg ahogy látom a vitapartner a célpont, ezért nem érdekel az öndicséreted.
A cikkel kapcsolatban pedig a vita azon alapul, hogy mindenki elmondja a maga véleményét. Az lehet jó vagy rossz attól még nem egymást kell értékelni,
...tehát nem érdekes, hogy mi a véleményed rólam mert amúgy fogalmad sincs ki ki lehet tehát ha vitázni akarsz rajta.
kukac50
Nem fog elmenni, mert fél,hogy belesül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.