A roham tempóban "néppártosodó" Jobbik két éve még azt ígérte, "a filmgyártás terén is véget vetne a holokausztiparnak". Most, hogy az egész világ a Saul fiát imádja és Cannes-ban elképesztő sikere volt, különösen szórakoztató Novák Előd 2013. augusztus 6-ai közleménynek szánt Facebook-posztját felidézni, amelyben kikelt a készülő alkotás ellen.

A magyar állam már a második holokausztfilmet támogatja az utóbbi tíz évben, miközben nem készül történelmi film a magyarság legnagyobb diadalairól, például a pozsonyi csatáról vagy a Rongyos Gárdáról. A Jobbik kormányra kerülése esetén véget vet a holokausztiparnak a filmgyártás terén is, és nem hagyja következmények nélkül a jelenlegi kulturális kormányzatnak, különösen Andy Vajnának a kudarcát, mely a számokban is megmutatkozik: 2012-re négy, 2013-ra nyolc magyar filmet ígértek a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, de még egyet sem mutattak be.

Elfogadhatatlan, hogy miután a Sorstalanság 920 millió forint közpénzt kapott, most a Saul fia című újabb holokausztfilmre (Nemes Jeles László első játékfilmjére) 205 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága Andy Vajna vezetésével. Ráadásul idén adtak Az ügyvéd című filmterv forgatókönyv-fejlesztésére 4,5 millió forintot is, mely a tiszaeszlári perrel foglalkozik az objektivitás látszatát is kerülve, természetesen a zsidók ügyvédjének szemszögéből. Rendkívül cinikus, hogy miután a Jobbik számos alkalommal követelte történelmi filmek támogatását, a hírek szerint a vérvádfilm rendezője „a tervet még a filmalap tavalyi ötletpályázatára adta be, ahol magyar történelmi személyiségekről szóló elképzeléseket vártak. (...)".

96 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@silber13: Most hogy a film sikeres volt Cannes-ban kifogják jelenteni hogy az egész ,,a zsidók műve,,...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ha a pártomon belüli IQ méréskor csak az összes tag IQ-ja mérhető és az is csak negyvenet nem meghaladó kéttagú számmal kifejezhető, csendben maradnék.
Anna Mária
Amiket ez a Novák mondani képes - lesz ebből még miniszter! Láda sörben! :)))
silber13
Való igaz, hogy az ilyen emberszabású izé. mint Elődke,az észosztó és akinek az IQ tesztje negatív, befogná a száját!
Toby
Emőke feszített egyet magán, pontosan úgy, ahogyan az a nyilvánosságra kerölt hangfelvételen is hallható. "...a Jobbikban nem változott semmi..." !
dr. prédikátor
A kisgöbbels megint túltett magán!!!talán ha róla forgattak volna akkor lenne elégedett???Az egész náci jobbik IQ ja jó ha meghaladja a -3 at!!!
silber13
És akkor most mit fognak mondani, hogy nem akármilyen díjat hoz haza az a film, aminek támogatását ők megtagadták volna? Persze a Jopobbik értékrendjébe ez már nem fér bele, igaz Jobbikos fanok?:-)))
papa.49
A tények a rosszabbikot se érdeklik ugyanúgy mint a ,,nagy testvért,, a fütyiszt se...
lampa laz
A jobbik úgy simogat kutyát, hogy közben vérfagyasztó vigyorral a gerincét töri.
papa.49
@silber13: Most hogy a film sikeres volt Cannes-ban kifogják jelenteni hogy az egész ,,a zsidók műve,,...
Toby
@silber13: A méltó helyezés már nem érdekli nyilasékat, amelyik műalkotásban zsidók szerepelnek, ráadásul áldozatként, az az alkotás ne nyerjen semmit !
Készítsenek inkább szálasi filmet, a jobbik majd öszekaparja rá a zsetont, amikor pedig elkélszült, dobják ki a p***ába a maradék pénzen meg készítsék el e nyertes film II, részét !
Nyilaskák agyvérzést kapnának !
Anna Mária
@papa.49: Persze, a "világméretű zsidó összeesküvés" eredménye a siker! :)))
darwin
Bank ügyekben,frankhitelben kussoltak,munkahelyteremtéshez gőzük sincs.Akkor most mire a paláver.Majd a fidesz megveszi őket is.A következő választásokon megkapják a cigány-és zsidóügyi minisztériumot és szombaton is zárva lesznek a boltok.
Mondjuk,semmilyen filmre nem adtam volna állami támogatást.A film kereskedelmi árú.Még csak nem is élelmiszer,hogy a 30-50 ezer éhező gyereknek segítenének vele.
wagabund
@Horizont: , még nem láttam jobbikos tüntetést az oktatásért, egészségügyért...a kocsmában nagy a szájuk, de utcára nem mennek...az emberek jobb megélhetéséért..
papa.49
@Anna Mária: Remélem érteted benne az iróniát...
Mariner1
@papa.49: 09:03
Azt felesleges kijelenteni. Vannak akik már régen tudják, és vannak akik kezdettől fogva tagadják.
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Dr. Felipe
Kicsi göbbels elődke. Csak szólok hogy g vicctor kommunista spicli elvtárs békéscsabai kolbásztöltögetése is közpénzből ment, aztán mégsem hozott egy Oscart sem.

Inkább örülj ennek a díjnak meg annak hogy az adófizető kisemberek eltartanak a pereputtyoddal együtt te dologtalan féreg.
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Dr. Felipe
@Mariner1: " Ez a kicsigöbbels elődke dologtalanféreg én vónék?"

Szerinted neked írtam? Én észre sem vettelek hogy itt rontod a levegőt annyira jelentéktelen porszem vagy.

Én a cikkre reagáltam.

Na most már mehetsz vissza legelni.
Mariner1
"Én észre sem vettelek hogy itt rontod a levegőt annyira jelentéktelen porszem vagy."

Ezt kinek is írtad? Í.-)))
Dr. Felipe
@Mariner1: Ezt már neked miután megsértettél olyan miatt amit nem is neked írtam.
justhpeter
Tisztelt Jobbik !

Mifelénk demokrácia van. Önök elfogadhatatlannak tartják, hogy egy filmre közpénzt adjanak. Én is tudom, demokrácia van, tehát elfogadom.

Bízom benne, Önök felé is demokrácia van. Én elfogadhatatlannak tartom, hogy Magyarországon a "politikai elit"-nek nevezett bűnözői csürhét - párttól függetlenül - közpénzből támogassanak.

Ugye lennének szívesek levonni a konzekvenciát. Lemondó nyilatkozataikat nyilvános bejelentéssel is elfogadom.
Toby
@Anna Mária: Le kell kakilni a körzetvezető testvérkét, bízzunk benne, hogy sokan megértették a kiszivárogtatott hangfelvétel tartalmát, mely szerint még a szaros gatya sem változott a Jobbikban, mindösze csak kifordítva vették vissza ! Olyan is !
Mariner1
@Horizont: Nem menj elemzőnek! Marhára gyengusul adod elő! A Jobbik az egyetlen párt, amelyik FOLYAMATOSAN erősödik százalékban, gyarapodik szavazat számban, taglétszámban és szimpatizáns ok tömegében. Ráadásul ezek átlagvégzettségével magasan verjük a többi pártot. Életkorban pedig miénk a jövő!!! A 18-30 év közöttiekben verjük a Fideszt is! .)))
Mariner1
@Horizont: A végén kezdem. Pártszimpátiát csak olyanokban törekszem kelteni, akikben - ne sértődj meg! - értelmét és reményét látom. Téged már - az eddigi hozzászólásaidból kiderültek alapján - gyógyíthatatlan liberálisnak tartalak, a veled folytatott vitákkal nem téged akarlak meggyőzni, hanem a vitánkat olvasók közül azokat, akik fogékonyak rá.

A Jobbik (az elnök, az alelnökök, az elnökség) deklarálta, hogy hol áll. Hogy a liberális média hogyan trollkodja ezt az érdektelen. Déry Tiborral szólva az áradat irányát nem a vele sodródó szenny határozza meg. A Jobbik sem azonos azzal a pár még jobbikossal, akik ocsmányságain, butaságain alibsi média rugózik.
A kormányzati és az ellenzéki politizálás két teljesen más dolog! Szerintem további okos politizálással '18-ban még az abszolút többség is meglehet, de ha mégsem, akkor IGEN ÖSSZE KELL ÁLLNI A FIDESSZEL! A Fidesz rossz, de nem elviselhetetlenül. Ez látszik abból, hogy Orbán folyamatosan a mi programunkat lopkodja. De az enberek nem hülyék! Tudják, hogy ez ami programunk és mi meg is valósítjuk, míg Orbánnak most csak a szája jár. "Ne arra figyeljenek, hogy mit mondok, hanem arra, hogy mit csinálok!" Koalícióban meg is kellene tennie, vagy kirúgjuk. Ha pedig miénk lenne a többség a koalícióban, akkor ez még kérdés sem lenne.
Orbán nem elvből hülye, hanem a kitenyésztett szörnyei (Simicskáék...) fogja. Ha kiszabadul használható, mert nagy kavarógép!
levi
@papa.49: Csak azért van sikere, mert a holokausztról szól. Anno elolvastam a sorstalanságot, hiszen akkora siker volt az is...maga a könyv egy alig közepes volt.
Csak a zsidóság képes a saját szenvedéséből is pénzt csinálni.
Mariner1
@levi: Móricka katolikus gimnáziumban tanul. Az egyik órán a tanár azt mondja, hogy kap 1000 forintot, aki megmondja, hogy ki volt a legnagyobb ember a világon. Az egyik gyerek:
- Szerintem Leonardo da Vinci.
- Jó, jó, de én nem rá gondoltam.
A másik gyerek:
- Talán Einstein?
- Még jobb, de még mindig nem rá gondoltam.
Móricka bekiabája:
- Jézus Krisztus.
- Úgy van, itt az 1000 forint. De én úgy tudom, hogy te zsidó származású vagy. Neked nem inkább Mózest kellett volna mondanod?
- De igen, viszont Mózes az Mózes, az üzlet meg üzlet.
hetöndöe
@Mariner1: Akkó,most akkó nem is lehetünk büszkék a magyar Nobel-díjasokra?:-)))
Mariner1
@hetöndöe: A magyar Nobel-díjasokra feltétlenül büszkék lehetünk. Mondom a magyarokra. Min például a zsidó származású Wigner Jenőre, aki ilyet talált mondani. " „Az Egyesült Államokban eltöltött hatvan esztendő után még mindig inkább magyar vagyok, mint amerikai, az amerikai kultúra sok vonása mindmáig idegen maradt számomra.” És előadásokat tartott Trianon igazságtalanságáról, a magyar nyelv példa nélkül álló logikájáról.
hetöndöe
@Mariner1: Szinte az összes zsidó,akkor most magyar,vagy zsidó?Vagy magyar zsidó,vagy zsidó magyar?
Nem egyszerű kérdések ez egy antiszemita számára.:-)))
kkalman
Valaki döntse már el, hogy örülni kell Nemes Jeles László sikerének, vagy nem! Hosszú évtizedek óta magyar film nem ért el semmilyen díjat egy filmes találkozón sem. Én örülök a sikernek, még akkor is ha vannak, akiknek szúrja a szemét a film témája.
Anna Mária
@kkalman: Nem kell örülni, sőt. Tanácsos nem örülni, hiszen nemsokára hatalomra kerül a jobbik, és akkor a rohadt antiszemiták fogják megmondani, mit szabad és mit nem. Jobb már most igazodni, ki tudja, milyen retorziók várnak azokra, akik nem lihegnek együtt a nácikkal.
Volt már ilyen a történemben. :)))
silber13
@Anna Mária: Ne félj, mert a csúti Belisarius számára elképzelhetetlen egy társuralkodó megléte, neki egyedül kell a hatalom, nemhogy megossza még holmi jobberes futóbolond hordával.
Anna Mária
@silber13: Én aztán nem félek. De Orbán kénytelen lesz osztozni mindenen: pénzen, hatalmon és a kommunikációt sem fogja tudni uralni.
Mondjuk az lehet, hogy infarktust kap, ha meglátja a következő választás eredményét. Nem lehet túl jó állapotban koszorúsérileg.
Mariner1
@hetöndöe: Nem tudhatom, hogy egy antiszemitának milyen nehéz ez a kérdés, és nem is érdekel. Nekünk nemzeti konzervatívoknak pedig nem kérdés.

Magyar az, akinek fáj Trianon, aki azt tartja a legnagyobb nemzeti tragédiának, az alaptalan bűnösnek nyilvánítást szó nélkül tűrni, pláne még bocsánatot is kérni, akiknek Magyarország az egyetlen hazája, beszél és nem makog magyarul, megindítja a Himnusz, magyarként akar élni és halni... A hite, vallása, származása (Petőfi szülei szlovákok voltak, az aradi vértanúk többsége nem magyarnak született) lehet más is..
Mariner1
Jav: ...aki nem akarja az alaptalan bűnösnek nyilvánítást szó nélkül tűrni...
hetöndöe
@Mariner1: Amit írtál,úgy híják mifelénk:BLA,BLA,BLA.
Képzeld el,Trianont lehet értékelni reálisan is az oda vezető okokat is figyelembe véve.Attól ,hogy én és még sokan mások másként látják,ráadásul "nemzeti konzervatívok" sem vagyunk,azért még lehetünk magyarok,vagy egyenesen megtiltod?
A himnusz alatt vigyázzba állhatunk,netán énekelhetjük is,mert nem vagyunk "nemzetinek nevezett akárkik".Meg is hallhatunk magyarként,vagy kihány a föld,mert a te fajtád úgy akarja?
Milyen jogalapon kiáltjátok ki magatokat "nemzetinek",aki nem ért veletek egyet,az nem is magyar?
Nem kis baj van a fejedben,már megbocsáss!:-)))
verum
Ha valamit nem csinálnak meg a nem zsidók, arról is a zsidók tehetnek. Ha valamit jobban csinálnak a zsidók, arról meg pláne. Teljesen mindegy, hogy az a zsidó is magyar.
Imádom, amikor a Jobbik éppen nem antiszemita és szebb jövőt akar.
Persze deportálással, tiltással.
Csak arra lennék kíváncsi, hogy hoznának-e új zsidó törvényt, vagy megelégednének a 40-es évek törvényeivel?
verum
@Mariner1: - ha tudsz tisztességesen válaszolni, azt megköszönném. A kérdésem: arra lennék kíváncsi, hogy hoznának-e új zsidó törvényt a jobbikosok, vagy megelégednének a 40-es évek törvényeivel?
verum
@Mariner1: - ez egy igazi jobbikos hívő színvonala. Kár volt megszólítanom téged. De talán mégis jó volt, mert mások is láthatják, milyen buta és közönséges vagy. Igazi jobbikos.
Toby
@justhpeter: Bocs, de a "tisztelt" megszólítás ige-igen erős volt "Dunyhás-testvérékkel" szemben !
verum
@Toby: - én nem tartom erősnek. Egy nem jobbikos hívő tudja, hogy mi a tisztelet és tiszteli a másikat akkor is, ha másként gondolkozik. Ez különbözteti meg a jobbikosoktól.
Toby
@verum: Az ellenfelet lehet tisztelni, az ellenséget nem szabad ! A Jobbik ellenség., minden mázas, cukis taktikai álvisszavonulós ellenére !
Mariner1
@verum: A kérdésed determinálta a válasz színvonalát. Ilyen, kétopciós kérdéseket csak hülyék tesznek fel. Vagy sunyi provokátorok.

Tehát ha tudsz tisztességesen válaszolni, azt megköszönném. A kérdésem: arra lennék kíváncsi, hogy te hülye vagy-e, vagy sunyi provokátor?
verum
@Toby: - az ellenséget is lehet és kell is tisztelni. Én a tisztességes és becsületes harcnak vagyok a híve. Csak a becstelen harcol becstelenül.
verum
@verum: - nem tartom magam hülyének és provokátor sem vagyok. Nincs színvonaltalan kérdés, csak válasz. Kérdezni bármit lehet. Ha te tisztességes, vagy, akkor adsz egyértelmű választ. Ha nem, akkor csak mellébeszélsz és lejáratni akarsz egyetlen kérdés miatt.
Én válaszoltam neked tisztességgel, te adósom maradtál. Ennyi.
verum
@Mariner1: - - nem tartom magam hülyének és provokátor sem vagyok. Nincs színvonaltalan kérdés, csak válasz. Kérdezni bármit lehet. Ha te tisztességes, vagy, akkor adsz egyértelmű választ. Ha nem, akkor csak mellébeszélsz és lejáratni akarsz egyetlen kérdés miatt.
Én válaszoltam neked tisztességgel, te adósom maradtál. Ennyi.
eugen4402
Elképzeltem, hogy micsoda örömtáncot lejtene itt a szélsőjobb, ha ez a szerencsétlen film szép csendben, minden elismerés nélkül jön haza Cannes-ból...Talán még az állami befektetést is visszakövetelnék az alkotóktól.
stirliitz
@Mariner1: Ez nagyon jóóóóóóóóóóóó volt! DDD
Köszönöm!
stirliitz
Kedves bérretegők!

Hatalmas humorértékkel rendelkeztek, ezúton köszönöm a vidám perceket! DDD
verum
@stirliitz: - a jellemről sokat elárul, hogy ki és min nevet.
Mariner1
@verum: Igaz. A becstelen "harcol" becstelenül. Ahogy te! Kérdésnek hazudod, hogy adtál két, végeredményben azonos eredményre vezető válaszlehetőséget, és most van pofád moralizálni. Szemét egy ember vagy te!
verum
@Mariner1: - te is olyan két kérdést tettél fel, ami mindkettő sértő volt. Én tudtam rá válaszolni.
Te vagy nem tudsz, vagy nem mersz. Te tudod, melyik.
verum
@Mariner1: - még valami az előző válaszomhoz. A kérdésem nem volt alaptalan. Mert ha a Jobbik a zsidóság alapján döntene közpénzek elosztásáról, akkor bizonyára törvényt is hozna rá. Szóval a válaszom nagyonis jogos és tisztességes. Legfeljebb a tisztességtelen szándék az, ami nem enged erre válaszolni.
Mariner1
Mit is kérdeztem?

Nem merek? Miért ne mernék? Mi történhetne? Leírnád a nickem és összetépnéd a papírt?

Kérdésnek hazudott aljasságokra nem reagálok.
Mariner1
@Mariner1: BLA BLA BLA! Nem kérdés volt. Megadtál két lehetőséget, hogy válasszak. Ez nem kérdés.
Mariner1
A kérdésem nem kérdés volt (tudom, hogy mi vagy), hanem magyarázat, szemléltetés, példa.
verum
@Mariner1: - látod, tudod te, hogy mit kérdeztél. Amire választ sem vártál, mert magad döntöttél. Én viszont kérdeztem és választ vártam, mert reméltem, hogy tudsz válaszolni.
Az én kérdésemnek volt alapja, a tiednek nem, mert elfogult és öncélú sértés.
Ilyenek, mint te, az ilyen jellem és megnyilvánulás, vajon kinek hoznak és miféle szebb jövőt...?
Mariner1
@verum: Rugózhatsz ezen reggelig, akkor is az vagy, ami...! :-)))
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@Mariner1: Mondtam már neked, hogy ugyanolyan zavaros a fejed, mint Szálasié volt. És úgy is fogod végezni. Szóval csak hajrá, próbáld meg te meghatározni, ki a magyar, meg ki nem.
Toby
Milyen érdekes, hogy egy jenkigyűlölő párt -mint nyilaskáék- szimpatizánsa, egy jenki űrszonda nevét választja nicknévnek !

Igaz - "Mariner1" ?
Mariner1
@Toby: A Jobbiknak semmi köze a nyilasokhoz. Illetve csak annyi, hogy a hozzád hasonló mérgezettagyúak ezt állítjál róla. (De nem gondolom hogy felfogod és nem is érdekel.)
Én személy szerint a legnagyobb nemzetrontónak Szálasit és őket tartom. Segítették a megszállást, megakadályozták a kiugrást, megpuccsolták a törvényes államfőt, kitették az országot a teljes kivéreztetésnek, földbedöngölésnek, ellehetlenítették a bécsi döntésekkel visszakapott területek megtartását, és megmérgezték a jövőt. Ha tehetném, minden nap felakasztanám.

25-én 20:43-kor beraktam egy viccet. A mondanivalója ide is stimmel. A politika az politika, a tudomány meg tudomány.
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Mariner1
@Anna Mária: Nem kell biztatnod, már megtettem. Igenis meghatároztam, hogy ki tartok magyarnak. Most akkor mi lesz? :-)))

Én meg mondtam már neked, hogy démonoktól rettegő, barlangfalra festegető ősember vagy. :-)))
Miért ne tehetném? Horizont is megette. "Én az vagyok és pont!!"
Ha senki nem határozná meg, hogy kit tart magyarnak, lengyelnek, románnak, vagy hottentottának, akkor nem is lennének sem magyarok, sem lengyelek sem románok, sem hottentották és semmiféle náció. De MINDENKI megtesz, mindenki eldönti magának!
Még te is. Valamilyen identitás tudatod biztos, hogy van. És olyanok is egészen biztosan vannak, akiket ugyanolyan identitással rendelkezőknek tartasz, mint amilyennek magadat. Te kis Szálasi!

A baj akkor van, amikor ezt a meghatározás kizárólagossá akarja valaki tenni és valamilyen formájú elnyomással járó fajelméletté torzul.
Anna Mária
@Mariner1: Egészen fantasztikus az a jobbik! Micsoda társaság: eggyetlen épeszű nincs köztük. Te egy különösen randa példány vagy.
Kopj le rólam a francba, érdektelenek a dumáid, nem vagy se te, se a vacak pártod tényező, kis nácika.
Toby
Mariner1 !

Legnagyobb bánatodra nemzetiszocialista párt meg nincs kishazánkban !
A jobbik egy mocskos csürhe, a bősz "csak a nemzet" és egyéb megható jelszavak mögött egy piszkos, sunyi, retrográd, nyilaskezdemény lapul !

Ne felejtsük el, hogy létezik egy hangfelvétel a "cukiságokról" is, ami kétségtelenül alátámasztja a sunyi. megvezetős politikai szándékot !
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@Mariner1: Nem érted, hogy kopj le? El sem tudod képzelni magadról, hogy valakit untatsz? Vegyél vissza kicsit, nácika.
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Mariner1
@Anna Mária: Tudod, a nyilvános fórumok már csak ilyenek. Az szól hozzánk, aki akar. :-)))
Anna Mária
@Mariner1: Hát hozzám ugyan nem. Kiszűrlek és kész. :)))
Mariner1
@Anna Mária: Nem érted az egész lényegét. Amikor hozzád szólok, nem neked beszélek. Ahhoz te nem vagy nekem tényező.

"de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek."

De ezt te nem értheted. :-)))
Freewolf
@Mariner1: Miért vitázol egy agyhalottal? Csak a nyilasnácirasszistafasiszta mantráig jut, se esze, se érve! Apró hal az ilyen, kis gyűlölködő!
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Hellcat
Őőőőő a témához csak annyit, hogy nem kéne Vajnán számon kérni a cikkben említett dolgokat?
Mariner1
@Hellcat: Szerintem inkább Orbánon kellene számon kérni Vajnát.
Hellcat
@Mariner1: Akkor kérjük számon mind a kettőn! Gondolom nem kis pénz ment el ilyen ígéretekre. 12 filmet ígért 2 évre és ahogy a többi filmre adott támogatást nézem durván átlagolva fél milliárdot lehet számolni filmenként. Szóval akkor hat milliárdot adtak kb a vajnának ő meg nem tette le semmit az asztalra...legalább is nekem ez jön le a dologból.
Mariner1
@Hellcat: Részleteket nem ismerek, ezért ebbe a témába nem szeretnek mélyen belemenni, de Vajna nekem a kaszinós ügyei, meg a hirtelen hazatelepülési miatt büdös.

Egyéb irányt megérne egy misét, hogy a Walking With The Enemy (a Ben Kingsley féle Horthy film), amelyik végeredményben szintén holokauszt témájú film, több mint egy évvel a bemutatója után miért nincs még a magyar mozikban??? Talán csak nem azért, mert Horthy Miklóst az igazságnak megfelelően mutatják benne?
Hellcat
@Mariner1: Sárosak ezek mindenhogyan...qrbáni maffiába tartozik a vajna is. Lógatni kéne mindet egy fára fel.
papa.49
Száz szónak is egy a vége ez egy olyan film amit egyetlen nap alatt 48 ország vásárolt meg vetítésre , ez tény!!!A rosszabbik hány olyan filmet készített, forgalmazott amelyiket akár csak egyetlen ország is megvett forgalmazásra, EGYET SE akkor meg amihez nem értetek, ne szóljatok bele...
magyarbakancs
A Magyar történelemnek voltak olyan korszakai amire nem lehetünk büszkék.
Magyar ember Magyar embert tevőleges hozzájárulásával tűntetek el az élők sorából.
Fel kellene dolgozni elfogadni ,hogy volt szörnyű embertelen viselkedés,nép irtás.
Hozzáteszem azt is be kellene fejezni a zsidóság részéről ,hogy mindig kárpótolva legyenek akár hányszodjára.
Talán akkor lehetne elfogulatlanul beszélni egymással.
Amíg ez nem lesz itt mindig stigma osztás lesz.
Toby
@magyarbakancs: Tudod, majd ha moinden, tőlük elrabolt vagyont maradéktalanzul visszakpnak, valószínűleg nem leszen "kárpótolva" de mivel józan kilátásuk sincs erre, ezért kérjék, sőt követeljék a kárpótlásukat !

Akkor kellett volna udvarias kalauznak lenni, amikor feltessékelték őket a marhavagonokba, a Horthy-kormány zsidó törvnyei szerint !
Anna Mária
@magyarbakancs: A "kárpótlás" egy ócska mese. Amit kaptak, abból ugyan nem lettek belőle gazdagok a haláltáborok túlélői, sőt.
A zsidók mind a mai napig nem kaptak vissza egy csomó ingatlant, műtárgyat stb.
Szóval hagyd ezt.
Magyarországnak legalább be kellene látnia, hogy tevőleges szerepet játszott a zsidók kiirtásában, nem pedig eltagadni randa, hazug elmlékművel meg rossz, fideszudvari történészi dumákkal, Horthy-szobrokkal.
Ehh.
verum
Hát, akkor ne fogadják el.
Én meg a Jobbikot nem fogadom el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.