Néhány perccel csütörtök dél után, egy kiképzési repülés végéhez közeledve a szolnoki bázisrepülőtér fölött tűz ütött ki a Magyar Honvédség egyik Jak-52-es típusú oktatógépén – mondta csütörtöki, budapesti, rendkívüli sajtótájékoztatóján a Honvéd Vezérkar főnöke. A kabin első részében utazó pilóta leszállás közben súlyos égési sérüléseket szenvedett, ezért a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvéd Kórház égésplasztikai osztályára szállították.

Benkő Tibor vezérezredes közlése szerint közel egy órányi repülést követően a kétfős személyzet megkezdte a leszállást, amikor észrevették, hogy lángok csapnak ki a gép motorteréből. Ezt követően egy gyors süllyedés után landoltak, a leszállást követően leállították a hajtóművet és mindketten elhagyták a gépet. A tűzoltószemélyzet pillanatok alatt eloltotta a tüzet – tette hozzá.

A levegőben gyulladt ki a honvédség gyakorlógépe, az egyik pilóta égési sérüléseket szenvedett

A megégett pilóta sérülésének pontos fokát és a felépülésének várható idejét Benkő Tibor nem tudta megmondani, ugyanis a sajtótájékoztató idején a pilótát még vizsgálták. A gépen ülő másik pilóta nem sérült meg.

Elmondta azt is, hogy a csütörtöki repülési feladat mindennapos rutinnak számít, a sérült gépet vizsgálják.

Kérdésre válaszolva azt felelte, a repült órák száma az elmúlt években növekedett és arra törekszenek, hogy a pilóták megfelelő felkészítés és kiképzés mellett hajthassák végre feladataikat.

Arra is kitért, hogy a balesetet szenvedett Jak-52-est 1994-ben gyártották. Ezek a gépek rendszeres időszaki vizsgálatokon esnek át, ezen a típuson minden 200 repült óra után műszaki időszaki vizsgálatot kell végezni, a legutóbbi ilyen vizsgálat tavaly októberben volt – emelte ki. A repülő a megengedett 200 órából alig több mint 97-et repült – közölte.

Kitért arra is, nem hiszi, hogy bármiféle olyan mulasztás történt volna, ami kiképzetlenségre, felkészületlenségre enged következtetni. Hozzátette, amennyire tudja, ennél a géptípusnál ilyen tűzeset még nem fordult elő. Azt is elárulta, hogy a Magyar Honvédség három Jak-52-es géppel rendelkezik.

Benkő Tibor egy más témában feltett kérdésre válaszolva feltételezgetéseknek és találgatásoknak nevezte a csehországi Gripen-baleset lehetséges okairól az utóbbi napokban megjelent híreket. "Ennek a balesetnek sok összetevője lehet. Lehet műszaki vagy pilótahiba, okozhatták a közrejátszó körülmények is, de lehet ezek kombinációja is, de amíg nem zárul le a vizsgálat, erre nem lehet választ adni" – fogalmazott.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője az MTI megkeresésére csak annyit mondott, hogy vizsgálják az eset körülményeit.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Senki nem hibázott, műszakilag minden rendben.
Csak a tűz nem tudott erről...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Mi franc van a legieronkkel? Rovid tavon ez mar a 3. baleset. Es meg csak haboru sincs...
Fradigege
Hende Csaba szőnyeg szélén fog megint kikötni. Ott fogja a zsírmore az irodájában magáévá tenni. Aztán bezáratja.
Hofipisti
Az oktatógép október óta 97 órát repült. Ez kb. havi 12 óra. Ennyi repülési lehetőséggel kell beérnie a magyar légierőnek!
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! Majd mi megmutatjuk Európának!
verum
Senki nem hibázott, műszakilag minden rendben.
Csak a tűz nem tudott erről...
pbalage
@Hofipisti: mikor katona voltam (97-98) 9-et lőttem!
ez úgy volt, hogy hármat kellett lőni egyesével, utána 2 rövid sorozat (3-3)
Namost az AK-n van egy kapcsoló, amivel egyes lövést vagy sorozatot lehet állítani.
(ilyen rigliszar)
Az elején kattintottam rajta egyet, nekiálltam egyes lövésezni, de mivel félrekapcsoltam, az első érintésre elment az egész tár. Utána úgy csináltam, mintha még lenne benne. (rángatóztam, ilyesmi)
Aztán gránátot is dobtunk. Az nem sült el. A főnök rám nézett, rágyújtott egy cigire, aztán odaballagott az elhajított cuccomhoz. Megrázta, újból elhajította és lehasalt. Na akkor pukkant el.
Később főhadnagyként szereltem le.
Vizual
Az első véletlen. Talán a Tábornok úr a fék helyett a gázra lépett. A második már idegesítő, a harmadik hiba ilyen rövid idő alatt...Rajkin jut eszembe: "Válámi ván !"
papa.49
Hát igen valami van, valami kurva nagy xar az már biztos, ez megint lehet karbantartási hiba is...
kkalman
És akkor alig repült pilótáink mennek a balti államok légterét védeni az "üzembiztos" Gripenekkel.
dr. prédikátor
Aztakurva!!!Még nincs is vadászidény és lézerannyitisérfácánvadász jankó meg a fővadásztömjénzsóca máris vadászik???Biztos a hendemajom kupakos távcsövét használták!!!
Senara
A spórolás visszavág csak ebben az esetben nem a zakó ujja esik le ! Régi film címe nem jut eszembe .
wagabund
A honvédelmi miniszter ezt az utolsó esetet csípőből megmagyarázza...tehát minden rendben...
Azon az új magyarázaton egy cseppet még dolgozna kell, hogy mit mondjon a tábornok tévedésére, akit eddig úgy adtak el, hogy nagytudású, megbízható pilóta...nagy gyakorlattal...ezért oktat.
akkor milyen a többi?

Izgatottan várja a pleb's a magyarázatot arra(is), hogy ki fizeti a HTK-t? ...kap-e részletfizetési kedvezményt, vagy egyben levonják a fizetéséből?
...no, és hab a tortán... mennyi lesz a nyugdíja a vitéz úrnak? most kis ünnepség keretében nyugdíjazzák... a búcsúbeszédben az érdemeinél ez a kis malőr is megemlítésre kerül?
papa.49
@kkalman: Szerintem már a NATO dolgozik az áthidaló megoldáson hogy ne a az érett gyümölcs módjára lehulló Gripenek védjék a balti államok légterét...
papa.49
@wagabund: Hová gondolsz, hiszen nem ő vezette a madarat, igaz a fizuja azért volt annyi amennyi mert ő volt a góré, de a felelősség már nem az öné...A htk. meg majd mi fizetjük ahogyan az szokott lenni, ő meg felveszi a ,,jól megérdemelt nem kevés nyugdíját,, és éli világát, na itt van a hiba!!!
laszlobihari
@Senara: A selejt bosszúja, Latabár Kálmánnal a főszerepben.
Főlökött
Nyilatkozni mocskosul bírnak, de minek...

"sérülésének pontos fokát és a felépülésének várható idejét..." Egy honlapon olvastam hogy altatásban tartják és kimosták a tüdejét.
Mit jelent mindez ? Azt, hogy megégett a tüdeje, és életében már nem repülhet :( 'csak' ennyit :(

Amúgy nem tudom kinek igen - kinek nem tűnt fel, de a műszaki állomány 92 fő a gripeneknél. A 4 gépes bevállalt feladatra, 8 hajózót - pilótát és 80 fős műszaki állományt kell biztosítani.
Akkor számolgassunk csak egy picit, hogy az itthonmaradt gépekre összesen 12 fős műszaki állomány marad ? Hát ez izgi...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.