Több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg kórházi fertőzésekben tavaly Magyarországon. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek.
Magyarországon tavaly az egy évvel korábbinál 37-tel kevesebb, 111 kórházi járványt jelentettek, de így is több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg e fertőzések következtében – számolt be a Napi Gazdaság szerdai számában az Országos Epidemiológiai Központ összesítésére hivatkozva.
Az Európai Unióban évente 4,1 millió beteg kap el valamilyen fertőzést kórházi kezelése során.
A 111 magyarországi járvány majdnem 60 százaléka úgynevezett nem specifikus, vagyis egyéb közösségekben is előforduló fertőzés volt,a kórházi körülmények között jelentkező járványok mintegy 40 százalékot tettek ki. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek, ám végzetes kimenetellel csak a betegeket érintő fertőzések jártak.
Mint írták, a kórházi fertőzések döntő többsége szennyezett kézzel terjed egyik betegről a másikra. A 106 magyar kórházra kiterjedő vizsgálat alapján a kézfertőtlenítési gyakorlat az intézmények 60 százalékában "közepes", 34 százalékában alapszintű, 4 százalékában haladó, egy százalékában elégtelen.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A kihelyezett gombnyomásos kéztisztítógél egyre több helyen van kitéve és hatalmas siker.
Amikor kereskedelmi csatornán kórházas filmet látunk,a házi orvos,igen a haus ugye orvosokkal vitatkozik és láthatod,hogy amikor nemvárt esemény történik akkor orvosok lengik körbe a pácienst.
Ez nálunk nővéri feladat.
Vannak helyek hol a nővér 2x visszahozza a beteget erre a világra,mire a túlhajszolt doki a sokadik egybefüggő ügyeletében a pihenőből leér.
Még csodálkozunk hogy fertőzés?
Van, hogy cselekedni kell és gyorsan!Később derűl ki,hogy pl a beteg hepatitiszes.azután az ápoló a doki hazamegy családjához.A többit el lehet képzelni.
Az egységes chippes kártyának melyre annyit költ a kormány,nem ártana ha az összes egészségügyi adat is rögzítve lenne.
Adott időben áldásos lenne!
Az egészségügyi intézményekben megfigyeltem, hogy felveszik a kesztyűt és azzal nyúlnak több beteghez. Az az érzésem, hogy ilyenkor csak önmagukat védik pedig a betegeket is meg kellene óvni egymástól.
/70-es hajléktalan férfit,tizenéves nővértanulókkal fürdettek,meg,hogy "hagy szokják" /,
rühhel fertőződtek,amit széles családi körben szétadtak.
Több tízezer forintba,rengeteg idegességbe,szégyenbe és hónapokba telt,mire eltűnt.Évek múltán is,ha egy folt megjelenik a családban bárki bőrén,ideg rohamot kapnak.
akit igen.
Új hozzászólás