"Nettó hazugság" az, amit Victor Ponta román kormányfő állít a migránskérdés magyarországi kezeléséről, és méltatlan egy 21. századi politikai vezetőhöz – hangsúlyozta kedden a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Szijjártó Péter Victor Ponta arra a kijelentésére reagált, miszerint "Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket". Szijjártó Péter szerint nyilvánvalóan a romániai belpolitikai válság és Victor Ponta pozíciójának megrendülése lehet az egyik oka annak, hogy a román kormányfő "ilyen szélsőséges, hazug kijelentésre" ragadtatta el magát.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány határozottan visszautasítja az elhangzottakat, és egyúttal felszólítja a román miniszterelnököt, fejezze be a Magyarországról szóló hazugságait.

Szijjártó Péter nyilatkozatában kitért arra is, hogy Aleksandar Vulin szerb foglalkoztatási miniszter állításával ellentétben Magyarország folyamatosan tájékoztatja Szerbiát arról, mi történik a szerb-magyar határon. A külügyminiszter hangsúlyozta: Ivica Dacicot, a szerb diplomácia vezetőjét szeptember 5-én Luxemburgban, az uniós külügyminiszterek nem hivatalos tanácskozásának alkalmával tájékoztatta arról az új jogszabályi és fizikai környezetről, amely kedden végül hatályba lépett Magyarországon és a magyar-szerb határon.

A magyar külügyminiszter az európai ügyekért felelős francia államtitkár szavaira is reagált. Harlem Désir vasárnap a TV5 Monde tévécsatornának és a Radio France Internationale-nak adott interjújában elítélte Magyarországot, amiért a kerítés megépítésével tartóztatja fel a migránsokat. Désir szerint Magyarország "ezekkel a szögesdrótokkal egyértelműen kivonja magát az Európai Unió értékeiből, amelyek nem abból állnak, hogy drótkerítéseket építsünk", és biztosan abból sem, hogy ki-ki saját nemzetpolitikáját kövesse. Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország "a közös európai stratégia mellett tör lándzsát akkor, amikor a népvándorlási kihívások kezeléséről van szó", továbbá Magyarország világos javaslata szerint elsőként a határokat kell megvédeni és minden más kérdés azután következik. Mint hangsúlyozta, Magyarország a schengeni kódexnek megfelelően fogja megvédeni az Európai Unió külső határát. Szijjártó Péter egyúttal megjegyezte, "meglehetősen furcsa bírálatot hallgatni attól az államtitkártól, akinek az országa kerítést épített Calais-nál".

A magyar külügyminiszter teljesen méltatlannak nevezte az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjének, Gianni Pitellának hétfőn Röszkén elhangzott szélsőséges kijelentését, miszerint "a szögesdrótot látva úgy érezte magát, mintha visszatért volna Hitler idejébe". Szijjártó Péter Magyarországgal szemben igazságtalannak nevezte Pitella megnyilvánulását, amely szerinte "túlmegy a jó ízlés minden határán".

A magyar tárcavezető arra kérte az európai szocialistákat, hogy fejezzék be a Magyarországot lejárató hazugságkampányt, és ne tegyenek olyan méltatlan kijelentéseket, amelyek "emberek millióiban, tízmillióiban keltenek borzasztó fájdalmakat".

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Honnan tudná mit fog tenni a román kormány, de gondolom, hogy emberségesebben fognak bánni a menekültekkel mint, Magyarországon))))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Bercifiu
Harlem Désír nek halvány fogalma sincs arról, hogy mi történik a Szerb határon. Ha igazi véleményt akart volna nyilvánítani, akkor személyesen győződik meg a helyzetről.
Nem a pihe puha ágyban kell osztani az észt.
papa.49
Honnan tudná mit fog tenni a román kormány, de gondolom, hogy emberségesebben fognak bánni a menekültekkel mint, Magyarországon))))))))))))))))
Dr. Felipe
Elég csak kilátogatni a szerb határra és mindenki rájöhet hogy ki hazudik. Kakastaréj vagy Victor Ponta.
cs.n.
Ezt hol és mikor mondta? Komolyan kérdezem. Semmi forrást nem találok arra, amire Szijjártó reagált. Hol van cikk arról, hogy Victor Ponta azt mondta:
"Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket" ?
bencemacska
A tarajos szembe megy a forgalommal:
- Mindenki hülye, kivéve a főnököm és az első számú táskahordozója, azaz én!
justhpeter
Én, mint diplomáciai analfabéta össze vagyok zavarodva. Az osztrák kancellár hülyeségeket beszél, a román miniszterelnök hazudik, csak a majom tarajos és a főnöke az ész a világon ?
zöldszem
@justhpeter: Szijjártó teljesen alkalmatlan a posztjához, szinte az összes szakértőt kirúgta a külügyből, és kocsmai szinten kommunikál a Világgal!:(((
kakaósbögre
mondja ezt egy olyan"kormány" képviselője mely tagjainak papírjuk van arról hogy hazudnak.életszerű.
glorianna
@cs.n.: Sehol. Nyoma sincs sehol a román online sajtóban, vécékefefejű küküm-miniszterünk kirohanásának viszont már bőséges visszhangja van.
Január
@papa.49: Elképzelhető, de nekik már ott a minta, a példa, hogy hogy csinálják, és hogy ne csinálják. Míg Magyarországnak nem volt modell. A problémákra a jó választ mindenkinek magának kell megtalálnia. Ami azért nem olyan egyszerű, mert a helyzet sem az.
papa.49
@Január: Megfigyeltem az utóbbi pár évben a román állam sokkalta normálisabban áll a népéhez mint a hazugovics és a csürhéje))))))))))
Január
@papa.49: Igen, ebben van valami, a Romániában élő ismerőseim élete egész rendesen konszolidálódott. Igaz sokat is dolgoztak érte, de a gondjaik nem szaporodtak... úgy általában minden rendben van náluk.
glorianna
@papa.49: Érdekesen fejlődnek a románok - aki ismerte az 1990 előtti Romániát, és manapság is jár arra, csak ámul-bámul. Igaz, ők 10-12 év alatt "letudták" a szocializmus kísérlete utáni horror nacionalizmusukat, most lelkesen igyekeznek európaiak lenni - nem csak politikusi nyilatkozatokban. Néha nem egészen sikerül, de alapvetően jó irányban és jó tempóban haladnak.
papa.49
@Január: Tudod nekünk a középső fiunk Sarmaságról való lányt vett feleségül, ez Szilágy-Somlyó mellett egy volt bányászfalu, a nászomék ott élnek, szoktunk mink is kimenni hozzájuk, jönnek ők is ide hozzánk))))))) Érdekes módon az Istvánék pont ezt mondják, sőt normális nyugdíjuk van nem alamizsna mint a mienk)))))) Áru van mindenütt, hiszen mint mesélték a Csau alatt pénzük volt, de kongtak a boltok az ürességtől, még most azt veszel meg amit akarsz, sok esetben sokkal olcsóbban mint itthon...Románia már lehagyott minket mondhatni minden tekintetben))))))))))
papa.49
@glorianna: A tied alatt van az én hsz. én ugyanezt látom én is, pedig ha tudnád mikor 2000. ben kint jártuk az először, komolyan mondom azt hittem hogy visszamentem az időben 100 évet, de most csak nézhetünk utánuk mint a Trabiból a Merci után)))))))
Akkor még nem szóltam a tengerpartjukról azt is látni kell)))))))
glorianna
@papa.49: Lám, milyen kicsi a világ. Apám is sarmasági volt. :)
papa.49
@glorianna: A nászom Máté István bányász volt a bányában, meg a felesége is ott dolgozott az Ibolya, a ,,blokk házakban laknak a bányatelepnél...
glorianna
@papa.49: A tengerpartjuktól annyira nem vagyok elragadtatva. Idén számomra a Mócvidék volt a nagy meglepetés. 30 éve nem jártam arra, akkor még autógumiból gyártott bocskorban condrában jártak, juhászattal, fafeldolgozással foglalkoztak, igénytelenek voltak a végtelenségig. Idén csodás alpesi vendégházakat, átlagos vagy annál jobb öltözeteket, három nyelven beszélő felszolgálókat, abszolút tisztaságot, nagyon finom és sokféle ennivalót találtunk arrafelé. A beszélgetésekből az is kiderült, hogy nem hagytak fel a hagyományos tevékenységeikkel sem, "csak" korszerűsítették azokat is. Átugrottak úgy 100 évet :O
glorianna
@papa.49: Apám rokonai a faluban éltek, nem tudok róluk, amióta apám meghalt - annak pedig már 26 éve... Egyikük szintén a bányában dolgozott, lőmester volt - nem tudom, él-e még, ha igen, 90 körül járhat.
nemkati
@papa.49: Nekem nagymamám mesélt sokat Romániáról. A családom anyai dédszülei erdélyből, Nagyszebenből, Vízaknáról származnak. Mindig azt mesélte, hogy a kisemberek, magyarok, románok jól megvoltak egymással. Ha fellángoltak ellentétek, gyűlöletek, akkor azt mindig a politikusok, a "nagy" emberek szították. Én elhiszem neki, sosem hazudott, és mindig pontosan látta a valóságot. (Annyira hiányzik, annyira nagyszerű ember volt! :(( )
papa.49
@glorianna: Hát mink 2003. ban jártunk először Mamáján, mintha a Földközi tenger partján jártunk volna, aztán délre le egész a bolgár határig ,az üdülő falvakban, mi speciel Saturnon voltunk, de becsavarogtuk az egész partot)))))
A bánya már régen bezárt az István is 2000. körül lett elbocsájtva, utána már csak a meddőt válogatták az asszonyok, az még eltartott 2009. ig...De viszont megcsinálták az utakat, mert eléggé borzalmas volt arra menni, meg kerülgetni az echós szekereket, amivel a romák közlekedtek családostól, kecskéstől)))))))Én nagyon meglepődtem mikor először jártunk ott olyan szeretettel, fogadtak bennünket ami már szinte zavart is engem, de később rájöttem hogy ilyen a beállításuk...Van egy magyar család ( a többi között) Brassóban is, vele kollégák voltunk egy ideig, később én jártam ki a gépeket javítani oda meg a környékre, meg még Bukarestbe is...Bár az én családomnak nem volt arra senki, ma már ezer szállal kötődünk oda is...Természetesen bejártuk egész Erdélyt is, átlag évente megyünk ki...
papa.49
@nemkati: Látod én is pont ezt éreztem mikor elkezdtünk kijárni, akkor még vámvizsgálat volt a határon Nagyváradnál, mink ott mentünk át aztán a váradi szemétbánya mellett északnak, Ip felé...Ott bárkivel lehetett magyarul beszélni, még azok is beszéltek jól magyarul akiket betelepített a Csau Erdélybe...Vagy Korond mikor ott jártunk még ebédre is meghívott az egyik árus családja pedig akkor találkoztunk először...Az biztos nem az emberek hanem a politikusok kavarják időnként fel a fekáliát...
glorianna
@nemkati: Abszolút igaz, amit a nagymamád mondott.
glorianna
@nemkati: Kösz, ezeket pont nem láttam. Legalább ennyiben nem hazudott a küküm-futsalos.

Egyébiránt Ponta hatalomra kerülése után nem sokkal keletkezett szójáték:
R-ban Ponta Victor, de nálunk miért pont a Viktor?
nemkati
@papa.49: Pár éve rokonoknál voltunk 2 hétig Marosvásárhelyen, és bejártuk a legérdekesebb helyeket, amiket ez alatt egyáltalán meg lehet nézni. Sose felejtem el azt a 2 hetet! És mindenki nagyon kedves volt, magyarok, románok egyformán!

(Csak pár helység: Marosfő, Segesvár, Csíkszereda, Korond, Bözödújfalu :(, Tusnádfürdő, Szováta, Parád, Farkaslaka, Gyergyószentmiklós, Madéfalva, és persze Kolozsvár, Arad, csak amire hirtelen visszaemlékszem)
varirmag
Eszetlen PV. Még mehetnek hozzátok is ! Akkor majd meglátjuk mi lesz.

A németek és az osztrákok is csak addig szerették őket míg oda nem ért néhány ezer migráns.
nemkati
@glorianna: Ha csak annyit láttál volna, amennyit én, akkor is azt mondhatnád, hogy alig láttál valamit. Hónapok is kevesek lennének, hogy azokat a gyöngyszemeket az ember végigcsodálja. És, nem is értem, miért most jutott eszembe, de a a topon az Anna-tó, a Békás-szoros és a Gyilkos-tó van! :)
papa.49
@nemkati: Ezek közül mi is sokat bejártunk, a kinti rokonokkal, meg kell mondjam nekem Arad volt az igazi csalódás 2001. ben mikor először ott mentem ki Brassóba menet, viszont a Maros völgye az felejthetetlen...Akár csak mikor Brassó környékén a Zolival a volt kollégával becsavarogtuk a környéket a Drakula várat, meg volt ott egy fatemplom valamelyik faluban páréve leégett, hát azt végig fényképeztem, akkor még teljes pompájában volt... Vagy mikor szintén a Zolival felmentünk Brassó felett egy forráshoz és várnunk kellett mert a macik szintén ott voltak, és nem akartunk medvekaja lenni...
Rengeteg sok szép élményt gyűjtöttem én ott kint össze, most hogy így összejöttünk itt olyan jó visszaemlékezni rá...A ,,magas,, Déva vára hát oda is felmentünk, meg a volt szász városok Nagyszeben, Fogaras, a szász kapukkal épített házak a főúton, meg az úton vettünk ,,kecskesajtot,, ami olyan jó volt azóta se ettem olyant...Ez az út ami Nagylaktól, Brassón keresztül Bukarestbe megy...
nemkati
@papa.49: Annyira jó ezekre visszaemlékezni, én is nagyon sokat gondolok az ott látottakra. De jó, hogy miénk lehet ez az élmény! :DDD
papa.49
@nemkati: Ezt már senki nem veheti el tőlünk)))))))))
Desischado
A pétör már megint osztja az észt. Ezeknek mindenki hülye, csak ők az ász, meg a jófiúk?! Ébredj már fel, kefefej, húzd ki magad/nyelved, nem mondom honnan! Ha annyira klappol itt minden, akkor miért van ekkora gubanc az országban, mióta ti "kormányoztok"? viktátornak el kéne gondolkodni, hogy talán nem ártana egy szakembert kinevezni a külügyminiszteri posztra!
teuton
Egy XXI. sz.-i politikai vezetöhöz mint Szijjart meltatlan az ilyen bunko megnyilatkozas! Meg mindig nem jött ra ez a fideszes banda, hogy handabandazassal nem lehet sehol semmit elerni, csak az ellenkezöjet a jonak? Az utca-szinvonal is magas ezeknek!
teuton
@varirmag: NEHANY EZER??? Talan nem csak a kurucinfot kellene olvasd, hanem a hivatalos statisztikakat is! Volt olyan NAP, hogy MO-rol 22ezer (igen, 1 nap alatt!!!) REGISZTRALATLAN menekültet toltakk at a magyarok -az osztrak hatosagok mindefele ertesitese nelkül!- Ausztriaba! Egyszerüen vonatra vagy buszra tettek öket es kitettek az osztrak hataron! Ha olvasni is tudnal, akkor el kellene olvasd a hatarvedesröl szolo unios szabalyzatot... Szo sincs ott keritesepitesröl, hanem ellenörzesröl!! Es ne hozd fel a francia keritest Calais-nel... Az nem a menekültek tavoltartasat, hanem az alagut biztonsagat szolgalja! Azon sem francia, sem unios allampolgar nem mehet at, ugyanugy, mint barmelyik magyar vasutallomas vagy üzem drotkeritesen! Mert MAGANTERÜLET!!!
1magyar
@papa.49: Persze, olvasd el az orgon , hogyan védik keresztekkel a muszlimoktól a területet a román emberek!
Mindig a vezetők a hülyék, egészen mást akar a nép mint a vezetői.
Ezek is olyanok mint az osztrákok, kritizálni tudnak, de amikor szembe kell nézni a problémával már másként vélekednek.
Ilyenekre kár reagálni Szíjártónak!
evacica
Hál Istennek Orbánnak sikerül mindenkivel összeveszni, aztán csodálkoznak amikor kritika éri! Saját maga keresi az ilyen támadási felületeket. Hiába az ilyennel számolnia kell!
glorianna
@nemkati: Kedves vagy, de ne kezdjünk versenyezni azon, ki látott többet Erdélyből és Romániából :) Nem lenne sportszerű részemről ilyes "versenybe" bocsátkozni, ui. én nem csak látogatóban jártam arrafelé.
De ha még arrafelé jársz, ajánlok figyelmedbe néhány egészen csodálatos - és Mo-n kevéssé ismert - helyet: Dés központjában a XIII. századi erődtemplomot (most ref. templom), szemben vele a ferencesek barokk temploma; a bánffyhunyadi ref. templom, XIV. sz., benne a festett kazettás mennyezet és a kalotaszegi varrotasok, a tordai sóbánya és fürdő, vagy ha valakinek K.u.K. nosztalgiához van kedve, akkor Biharfüred vagy a nagyváradi Püspökfürdő, Szamosújváron külön kérésre látogatható Európa legnagyobb örménykatolikus katedrálisa, Szilágysomlyón látogatható a meglepően szépen felújított Báthory-kastély, Szilágykrasznán a ref. templom immár csaknem 800 éves (az akkor új templom megúszta a tatárjárást!), Brassó, Nagyszeben, Segesvár, Marosvásárhely, Gyulafehérvár és Kolozsvár pedig egyenként legalább egy-egy hetet igényel, hogy legalább nagyjából képet kapjon az ember Erdély történetéről és jelenéről.
hemami
@papa.49: Mégis ugyan mit kellett volna és főleg mit lehetett volna tenni ? Talán a Hilton szállóban elhelyezni őket ?Most már látszik, hogy a nálunk jóval gazdagabb Ausztria és Németország sem képes megbirkózni ekkora áradattal, ott sem fért el mindenki az ágyakon, sokan ugyanúgy a pályaudvarokon éjszakáztak, akárcsak előzőleg nálunk.Maga az osztrák kancellár jelentette ki, hogy NEM TUDJÁK ! KEZELNI A PROBLÉMÁT, ugyanakkor tőlünk mindezt símán elvárták.Ez az igazi kettős mérce .Ekkora áradattal senki nem képes jól bánni, mindennek van határa.Viszont a menekültáradatnak nem látni a végét.Már korábban is leírtam, most sem mondhatok mást,hogy egész Európa sem lesz képes befogadni fél Ázsiát és fél Afrikát.( tegnap16,58- ra reagáltam. )
nemkati
@glorianna: Nem volt szándékomban versenyezni, különösen nem olyasvalakivel, aki nem csak párszor pár hetet, hanem életének rövidebb-hosszabb időszakát ott éli/élte. Köszönöm a listát, előveszem, ha megint alkalmam adódik arra járni. :)
glorianna
@nemkati: :) Érdemes odamenni nyaralni. Az utóbbi években sokan mennek tanulni Kolozsvárra, Marosvásárhelyre.
Közben mondják a hírekben, hogy kerítést építünk arrafelé is :((( Kizökkent idők :(((
papa.49
@hemami: Ebben igazat kell adjak neked, de nem csak te, én se, de bátran mondhatom senki se tudja ezt itt már kezelni, elvesztegetett idő ami tavasz óta eltelt mikor még nagyságrendekkel kevesebb volt a menekült, elkvaterkázta a kormány az időt, a pénzt baromságokra, és most itt az eredmény...Ez a legnagyobb baj, közben hogy a hazugovics mindenkivel, mindennel szemben menve alakítja a menekültek visszatartását lassan már az Unióra se számíthatunk még pénz segítség formájában se, magunkra maradunk!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.