Apróságnak tűnik: a Magyar Nemzet helyére emelt Magyar Idők napilapnál a szerkesztés érdemi folyamatába egyetlen nő sem fér be.

Legalábbis a lap impresszumában nem szerepel női név, vagyis az új lapot kizárólag férfiak készítik, többségük jól kipróbált, harcedzett öreg motoros, kivételes lakájsági skillekkel.

Szót sem érdemelne persze a felfedezés, de van itt valami ami miatt mégis érdekes. A főújság főszerkesztőségének nőmentessége is jól példázza ugyanis, hogy Stadionország ügyvezető-igazgatójának és szűk körének tényleg van valami elemi problémája a nőkkel, a nőiséggel.

Árulkodó az is, hogy a Fideszben 27 év alatt nem jutott komoly szerep nőnek. Jó, van dísznek egy nő alelnöki pozícióban, Pelczné Gáll Ildikó, de tegye fel a kezét, aki bármit, jót-rosszat el tud mondani erről hölgyről.

A jelenlegi és a korábbi Orbán-kormányok személyi összetétele is árulkodó. Nem beszélve a vak komondorokról, ugye.

A Fidesz belső köreiből tudjuk, hogy minden kampány során vért izzadnak, hogy meg tudják szólítani a tudatosabb, középkorú női szavazókat. Ugyanis ez az a bázis, melyet a Fidesz több ciklus óta képtelen hatékonyan elérni. Magyarán körükben nem annyira "modern, cool, trendi, szexi, fancy" a harcimarci, melldöngető, magyarkodó bullshit.

Mellesleg Habony "faszagyerek" Árpád új Fidesz-simogató lapjában is csak jellemzően szexuális tárgyakként szerepelnek nők

Persze az is lehet, hogy benéztünk valamit, és az újságírás mégiscsak férfimunka, miként az útátadás is, ahová megint csak biodíszletnek kell a nő. Persze legyen csinos, szőke, ésatöbbi, ha már oda lett engedve az emberek közé...

Mi baja van a nőkkel a Fidesznek és a lakájmédiának?Férfimunka. Így adták át hétfőn a Győrt keletről elkerülő út első szakaszát

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
10 férfiból 8 a nőket szereti, a többi buzi...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
A sajtós gondolom az egész csapat nevében beszélt, mikor kijelentette, hogy ,,nemvagyokbuzeráns"
Pedig nekem bizony erős a gyanúm, hogy többen alszanak ott azbeszt lepedőn, mint gondolnánk.
zöldszem
10 férfiból 8 a nőket szereti, a többi buzi...
JAJMÁR
Hát,igen. Ez a kép már-már szánalmas, és jól megmutatja, hogy nem az iszlám az egyetlen, ahol háttérbe szorul a nő. Viszont én többre tartom - sőt, azt tartom férfinek - aki minden téren partnernek tekint :)
nyanya001
Felháborító !
Orbán hol van?
Mert m indent ő ad át, mindenhol ott van, minden kilométer kőnél ! :_)
A Tündik bündije
Az a bajuk nőkkel, hogy... nők.
Orbitron fővezér is rendszeresen elveri a drága Lévai kisasszonyt, a többi droid meg az "egy a tábor, egy a zászló" felkiáltással követi a példáját és igazi műkeresztény módjára két szerepet szán nekünk, a főzést meg a hanyatt fekvést. Nem csoda, hogy a fiatal és középkorú nők között a legkevésbé sikeres a párt, és bár van néhány megtévedt lányka, de őket meg nyilván eleve úgy nevelték jó magyar szokás szerint, hogy te is lehetsz még vak komondor.
izo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
A Tündik bündije
@izo: Egyrészt mert "egy bizonyos" klinikán dolgozó unokanővérem 2002-2003 körül, mikor a vezér éppen nem a legjobb korszakát élte, gyakran látta el Anikó szem- és száj körüli sebeit, mivel "elesett." (Valószínűleg szüksége lett volna már valami egyensúly-visszaállító gyógyszerre, mert elég gyakran következett ez be nála). Kábé egy éve tudom ezt a sztorit, mert mindig kísérte a hölgyet egy-két nemzetbiztonságis, akik aláírattak az orvosokkal egy titoktartási nyilatkozatot.
Másrészt ez elég gyakori vád piktor ellen és hát lássuk be, oka van annak, kiről milyen pletykák keringenek.
Lepényleső
Ez nyilván nem igaz,hisz a kép tanulsága szerint mindkét végét foghatták,- egyenként.
adrenalink
@izo: 17:30-ra Na, azért a nyugdíjvédő, pilóta keksz sütő szenátorasszonnyal a fityisz sem villoghat:-)
zöldszem
@izo: Ők pedig a Fidesz szépségei!
Wittner Mária kepkezelo.com/images/39efipgwy37k0fdtczqj.jpg közben nézd az ujjait is!!
Czunyiné Bertalan Judit: kepkezelo.com/images/fyz9dqqm7u11zj1wd1fa.jpg
izo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
izo
@zöldszem: Ízlések és pofonok különbözőek!
izo
@adrenalink: Azért a cenzorasszony magasan veri a lécet!
adrenalink
@izo: Ha választani kéne, akkor inkább a konnektor:-)
zöldszem
@izo: Kunhalmi, női szemmel is magasan veri Czunyiné Bertalan Juditot.
Mariskámról meg ne is beszéljünk...
izo
@zöldszem: Aki 30 évest 60 évessel hasonlít össze annak tényleg zöld szeme van!
RonaGyuri
Ugyan már nézzetek körül pl. Selmeczi Gabika, te komolyan alkalmaznál ilyen libákat?
zöldszem
@izo: Figyelj új infó zöld szemmel.

Czunyiné dr. Bertalan Judit
Születési hely, idő:
Bokod, 1974
Kunhalmi Ágnes Kiskunmajsa, 1982.
Ha tudsz számolni nincs 30 év korkülönbség...(pont)
izo
@zöldszem: Látom saját magadat nem tudod követni!Ezt írtad:Mariskámról meg ne is beszéljünk...És ő legalább 60éves!
izo
@adrenalink: Válasz inkább a cenzorasszonyt (Lendvay Ildikót) jobban jársz a konnektornál!
izo
@adrenalink: Akkor neked a konnektor 220V-al , jó szórakozást!
adrenalink
@izo: Legalább lenne egy jó kis raszta frizurám:)))
A Tündik bündije
@izo: Csak annyira titoktartó, amennyire a nagyvezír rászolgál erre.
nusika
Érdekes...két nő kihúzta a férfi "kapaszkodót"...szerintem megalázó a két nő részére ..ők kellett volna középen álljanak!!!
izo
@A Tündik bündije: Ha van olyan orvos akinek az orvosi esküje ilyen akkor jó lesz vigyázni mindenkinek!Szóval esküszegő a rokonod, szép família!
Mézike
@adrenalink: Édes lennél raszta frizurával! :-)
Mézike
Mi baja lenne?
Szebbek , okosabbak, rátermettebbek vagyunk. És kész! Csak!
Így utólag elgondolva nem mindegyik nő. Van aki combosodni akar, és aszonnya a fiúkkal akar egyenjogú lenni.
A Tündik bündije
@izo: Hidd el, nem vérzik a szívem, géviktor megérdemli a szennyes kiteregetését, bár úgy látom, ez a műkeresztény családverős modell nem zavar továbbra sem, ha a Nagy Emberről van szó :-)))
izo
@A Tündik bündije: Engem az jobban zavar, hogy valaki nem tartja be az esküjét, mert az eskü szent!
A Tündik bündije
@izo: Oké. Emészd meg valahogy, még ha rágós falat is, aztán add meg a választ (ha van olyanod) a címben feltett kérdésre.
rugacs
A Fideszben kevés a nő.
Az ellenzékben már a férfi is...
volvós
@A Tündik bündije: 21:45

Kérlek, Doktornéni ne alacsonyodj le egy beteg trollhoz !!!
Falrahányt borsó...
Desischado
Mit csodálkoztok? A fidesz már alkalmazza régen a saríját!
nezelodo
Mayer Aranka óta nem kötnek az orrukra semmi lényegeset, nehogy elpletyizzék, amikor megsértődnek. A nekik kiosztott fakanállal meg a hatalmas szemüveggel nem tudnak keverni a politikában.
adrenalink
@Mézike: Úgy látszik a cukiságom még fokozható:)))))
mate03
@zöldszem:Az ujjai mutatják az 56-os múltját!Elkönyvelték ,szabadság harcosnak,pedig csak egy repedtsarkú alkoholista riherongy volt!
Mézike
@adrenalink: Pedig édes pofikád minden nő szívét megdobogtatja, összetöri már most is. :-)
Szeparepa-
A tipikus idióta fafej emberek nem tudnak mit kezdeni a nőkkel, fóbiájuk van, soviniszták... és a teljes magyar vezető elit, főleg a kormányzat, kivétel nélkül idióta fafej seggfejekből áll...
adrenalink
@Mézike: Tudod milyen fárasztó az állandó söprögetés?:)))
mate03
@zöldszem: Én is az ujjára gondoltam amikor a lábánál felakasztott, kiskatonákat köpködte!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.