Folytatódik az MSZP-s belháború. A párt korábbi elnöke azt nyilatkozta, hogy a szocialisták kieshetnek a 2018-as országgyűlésből. Egyik utódja, Mesterházy Attila vissza is szólt tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Azt mondta, Kovácsnál "becsípődött" a generációs kérdés. Azt elismerte, hogy korábban ő kérte, a régi vezetők lépjenek hátrébb és más módon segítsék a pártot, de úgy értékelte, hogy erre szükség is van.

Ugyanakkor Mesterházy önmagának fekete pontnak írta be, hogy ő sem fordított figyelmet arra, hogy a régiek fontosnak érezhessék magukat.

Az utóbbi fél évben erősen kiújult a személyi harc az MSZP-ben. Először a Puch Lászlóhoz köthető Tóth Bertalan neve került elő, mint lehetséges vezető, majd Harangozó Tamást javasolták, végül Hiller István konkrétan is bejelentkezett a pártelnöki posztra új, a fideszes menekültpolitikát elfogadó mondatokkal, amikor kiállt a határkerítés mellett. Tóbiás József egyelőre visszautasította az őt ért vádakat.

A jelenlegi pártvezetőt a legtöbb MSZP-s leköszönő elnöknek tartja és arra számítanak, hogy Tóbiás nem indul újra az elnöki posztért. Megkezdődött az öröklési tuszakodás: van aki a pártvezetői pozícióra hajt, van aki a frakciót szeretné átvenni.

Az MSZP-hez közelálló források szerint bár a belső viszályok gyengíthetik őket, de a pártot nem lehet megölni a választásokig.

A párt egyes vezetői minden baj forrásának Gyurcsány Ferencet gondolják, és "ha az MSZP hosszú távon is létezni akar, végzetesen meg kell gyengíteniük" őt.

Egy biztos, ha minden így marad, a szocialistáknak 8-9 listás, illetve 2-3 egyéni parlamenti mandátummal kell beérniük.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Kovácsnak teljesen igaza van. Hiába erölködnek az un. "fiatalok" sehova nem jutnak. De még ha erölködnének??? Mindenki menjen át Gyurcsányhoz. Egy ember létezik ma Magyarországon és ez Gyurcsány, aki ezt a szélhámos Orbánt sarokba tudja szorítani. Bármelyik magát ellenzékinek valló párt káptelen rá:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Az MSZP ben teljesen mindegy ,hogy régiek vagy újak vezetik.
Lehúzhatjátok magatokat a WC-n.
Ökör semmit mondó politikátok van.
Nem tudtok a szocialista gondolkodástól el rugaszkodni.
r2d2
@magyarbakancs: ÉRDEKES gondolatmenet!!!
verum
@magyarbakancs: - ha lenne szocialista gondolkodásmódjuk, még jó is lenne. De persze gondolom, a fogalmakat te is tetszés szerint használod...
magyarbakancs
@r2d2: Baloldaliként kell ezt mondanom sajnos.
Semmire nincs az MSZP-nek érdemi kliséktől mentes gondolata.
Clavigo
A gyurcsány...:) :) :) Még jó ,hogy nem kezdtek el .. " zemúútt nyóóccévezni"".. :) :) :)
verum
@magyarbakancs: - mert megvette kilóra Orbán mindegyiket. Elvtelen, látszat ellenzék mindegyik. :-(
magyarbakancs
@verum: a baloldalisághoz szerintem semmi köze az MSZP-nek.
verum
@magyarbakancs: - tökéletesen egyetértünk. A legtöbb köze a baloldalisághoz a Fidesznek van.
vukkocska
Ha így folytatják, amortizálják az MSZP-t. Minél jobban támadják Gyurcsányt, ő annál erősebb lesz, mivel az MSZP nagyon sokat veszített népszerűségéből, a baloldali érzelmű emberek tartozni szeretnek valahová. Ennek most a szóvivője egyedül Gyurcsány. S ha MSZP-n belül ennyire rugdossák egymást, csak veszíthetnek szavazókat. Hiller pedig egyértelműen azt nyilatkozta, hogy nem tör elnöki babérokra. Persze, a politikában nincs olyan, hogy soha.
Mobil123
Veletek van baj eleve ! Össze-vissza szövegeltek és mindenki hibás csak ti nem . Nektek annyi és ebben igaza van Kovácsnak!
r2d2
@magyarbakancs: Nem a szocialista gondolkodással van a gond! Hanem hogy ahány szocialista, annyi párt + érdek + attitüd!
prime777
Valóban Gyurcsány indította el a lavinát az öszödi beszédével az mszp kanosszajárásában.
Valahol neki köszönhető,hogy az mszp itt tart.
Túl őszinte volt ami politikustól igen ritka.Rá is faragott.
Na meg azzal sem volt tisztában milyen "fasza" emberei vannak.
Gyurcsány karizmatikus,tehetséges volt köztük és ezért utálták is.
Az olyan ember meg aki irigy és gyűlöl az mindenre képes.
Magnóra vették amit mondott aztán a többit tudjuk...
Kicsinálták a palit egy életre.
Az mszp bejut 2018-ba ez nem kétséges,de ilyen pártelnökkel mint Tóbiás mester,soha semmi kardinális dolgot nem fognak elérni.De legalább meglesz a jó pénz,az átlag embernél 5x nagyobb fizu a semmiért.Mert ez a lényeg náluk is.
Ahogy marakodnak most is abból jól látszik,hogy semmit nem változtak.
Nézzük meg a fideszt!
Kik vannak ott?
Orbán,Lázár stb stb.
Kenterbe verik ketten az egész szoci bandát.
Az mszp fel is oszolhatna de hát akkor miből élnének meg a tagok?
Sosem dolgoztak életükben meg érteni is mihez értenének?
Jozefina
Kovácsnak teljesen igaza van. Hiába erölködnek az un. "fiatalok" sehova nem jutnak. De még ha erölködnének??? Mindenki menjen át Gyurcsányhoz. Egy ember létezik ma Magyarországon és ez Gyurcsány, aki ezt a szélhámos Orbánt sarokba tudja szorítani. Bármelyik magát ellenzékinek valló párt káptelen rá:
papa.49
Egy biztos attól a bizonyos pénzembertől kellene az mszp. nek megszabadulni, amíg az dirigál a háttérből az mszp. nek csak múltja van, jövője semmi))))))))))
wagabund
ha Tóbiás marad az elnök, és Mesterházy ezzel a bajusz-szakáll kombóval kampányol, akkor az emeszpének annyi.. ...amúgy is, de így biztosan.

Gyurcsány csak hátradől, kér egy kávét, aztán nézi az mszp maradékát..
Szókrakész
Most a bukott házmesteryt riszájkolták, leporolták és már oszthatja is az észt.

Na ezért lehet igaza Kovácsnak.
perfekt
Hagyjuk már Gyurcsányt. Megélhetési politikus, picinyke színészi tehetséggel.Egyetlen mozdulatot nem tesz, amiből,pénzt nem lát.
mariaberta
@perfekt: nem tévesztetted össze Gyurcsányt Orbánnal? Mert amikor Orbán politizálni kezdett, az első országgyűlésre egy ócska trabanttal, még ócskább farmerban érkezett. És ma? Milliomos, sőt egyes hírek szerint milliárdos, sőt, még a leánykája is saját lábon áll, kedves felesége pedig rendelkezik néhány holdacska földbirtokkal!, hogy már apácskáról ne is beszéljünk. Ki is tesz mindent amiből pénzt lát?
perfekt
@Horizont: Nem szokásom eltévedni--Szerintem nem annyira mulatságos a dolog-bár örülök,hogy van vídámságra okod:)
perfekt
@mariaberta: szia!Nem lehet tévedni.Egyik egy kis gömböc-a másik egy lakli torony, egy gatyában. A közös bennük,hogy nem a légy hordta össze a vagyonukat-de nem is a tisztességes munka.Bocs de nálam az egyik-kutya a másik-eb,mert én nem pártszempontok szerint kommentelek.
perfekt
@Horizont: Hozzá szoktam már.De megszokni sosem fogom,csak véleményeim fenntartása mellett.
perfekt
@Mirabilis: 20:45 re.szia Köszönöm a tanácsodat,egészen jó a navigációm-az életben.És még valamit ,csak neked.Ellentétben,nevezettel,védenceddel,--a pénzt,én "csinálom" ,s nem a pénz engem.S ha valamit nem értel kérdezz engem.üdv.
perfekt
@Horizont: Köszönöm.Kedves@Horizont: Én nem a tévé híreire,hanem az objektív valóságra alapozva,annak segítségével mondok -írok bármiről-bárkiről.
Lepényleső
Mesterházy amikor a legjobb formáját hozta,akkor sem érte el Kovácsnak azt a szintjét,
amikor a legrosszabb volt.
prime777
@Horizont: Miért állsz le vele beszélni?
Nem is itt él ezen a világon szerintem.
Gyurcsány már milliárdos volt a politika előtt.
Azt hiszem egy fillért nem vett fel a miniszterelnöki munkájából.
De azt elnézi,hogy 369.972 forintot vegyen fel egy lakás bérlésére a jobboldali politikus.
De annyit is csak azért mert 370 ezer a plafon.
És ez a szemét nem csípi.
Teljesen kilóg a lóláb pedig.
Még ennyire ostobák az emberek Magyarországon addig nincs is miről beszélgetni.
Desischado
Szerintem csak a megélhetésért, a Parlamentben való maradásért folyik a harc. Elég szomorú! Gyurcsány mögé kellene felsorakozniuk!
Logogrif
Az mszp-nek csak egy baja van,de az nagyon: Nincs igazi mai világnézete, - elképzelése a teendőkről és megfelelő emberke sincs,aki szervezőkész lenne, - párton belül és a tömegek számára...Mindezek miatt kár értünk...
Szókrakész
Ha Kovács vízióját követve gondolkodunk és azt feltételezzük, kieshet az mszp, akkor mi vár a többi mini, nano pártra(DK, LMP, Együtt...)?

Akkor aztán tényleg szükség lesz a szavazat számlálati csalásokra, hogy a fidesz valahogy betoljon maga mellé egy "ellenzéki" legalább egy pártot a parlamentbe a demokrácia látszatának megtartása érdekében.
Vagy hogyan fogják intézni?
"Kölcsön adnak" szavazatokat az mszp-nek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.