Az MSZP országos elnökségi tagja szerint Orbán Viktor miniszterelnök baráti körének vagyonosodása nem csupán gyomorforgató, hanem rendkívül gyanús is; Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester az elmúlt egy évben munkaóránként nyolcmillió forinttal gazdagodott.

Bárány Balázs szerdán Budapesten, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón azt firtatta, el lehet-e hinni, hogy "egy túlfűtött, ambíciókkal megáldott gázszerelőből lett falusi polgármester az, aki önmagában ilyen magas babérokra tör?"

El lehet-e hinni, hogy azért vannak kitömve milliárdokkal Orbán Viktor barátai, mert ő csak kedves akar lenni velük – kérdezte.

Nem arról van szó – mondta az ellenzéki politikus – , hogy a pénz nem is az övék. Nem olyan pénz ez, amelyért Orbán Viktor, amikor "elkergetik Magyarországról a választók, még bekanyarodhat Felcsútra, beteheti a csomagtartójában és elviheti magával Moszkvába" – vetette fel.

Bárány Balázs bemutatott egy Magyarország-térképet, amelyen a Mészáros Lőrinc cégei, illetve konzorciumi partnerei által elnyert közbeszerzéseket jelezte.

Közölte, a térképen 156 milliárd forint "van rajta", köztük a 72 milliárd forintos dél-balatoni vasútfejlesztés, amely 20 milliárd forinttal többe kerül a tervezettnél.

Hozzátette, Mészáros Lőrinc "alapos ember, nem röstell lehajolni az aprópénzért": hétmillió forintos közbeszerzésen is nyert a Borsodi-Mezőségben.

Úgy fogalmazott, abból a pénzből, amennyivel tavaly Mészáros Lőrinc gazdagodott, le lehetne forgatni hat epizódot Trónok harcából.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Az nem mind az övé, a kersztapának is juttat belőle legalább 60 %-ot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
A barom fitymasz-szavazók meg beérik két db. golyóstollal...Ölég az...Biiiirkáááák...:) :)
nyanya001
Az nem mind az övé, a kersztapának is juttat belőle legalább 60 %-ot.
Bringás
"Az nem mind az övé, a kersztapának is juttat belőle legalább 60 %-ot. "
Semmi újdonság! Csak a szokásos hazudozva vádaskodás és gyűlölködve vagdalkozás!
wagabund
..."MSZP: Gyomorforgató, hogy Mészáros Lőrinc óránként 8 milliót keres"...

gyomorforgatóóóó? baszki, ez inkább irigylésre méltó...lehet utána csinálni...
wagabund
@nyanya001: szia.
egy kicsit elszámoltad magad...96%-ot akartál írni ugye?

naugye.
Csizmás Kond
...keressen amannyit akar...csak ne kapjon...
szép új világ
Mi az hogy Keres?!! Harácsol, mutyizik, ez a helyes kifejezés. Kereset alatt a tényleges teljesítmény, produktum ellenértékét értjük - nem de? Míg a csuti nem volt miniszterelnök és haver, addig folyamatosan a csőd szélén állt a nemzeti gázszerelőnk. Aztán hirtelen jött a megvilágosodás... Egy rohadt féreg a gazdájával együtt. Te meg Bringás menj már egy kicsit békemenetelni, már nagy rád férne egy kis friss levegő.
Bringás
Gyomorforgató, hogy K. Gusztáv családjából csak a nem büntethető kiskorúak nem börtönviseltek!
Nil
Sokszor két tollra telik belőle hogy megnyerjék a következő választást is.
Bringás
@Nil: M ár aki tudnak írni és azok szavanak a Fideszre!
Törölt felhasználó
Vagyis Orbán 7.900.000-át a Fazèkfej meg egy százast..
Nil
@Bringás: Utaltam a másik cikkre- hogy két tollal meg lehet venni az embereket- kb 200 Ft.
Arról pedig videó felvétel volt, hogyan segítettek a megfelelő helyre húzni az x-t - tehát ne kell tudni sem írni, sem olvasni a fidesz szavazóknak. A választási eredmények ismeretében a szövegértéssel is küszködnek.
volvós
Csak van ott még egy osztrák-magyar nyugger, aki
kereztülhajt a viztoronyfejü polgin...estefelé !!!
egyvandor
ő az új mathyarország jövőjének megalapítója. Az ilyeneket rendesen meg kell fizetni az "élősködők" (by Gorbán), meg csak irigykedjenek, mert annyit is érnek (by Lézer).
jav
Hun-ba lehet beiratkozni,tan-folyásra ,a Hun csak száz -ezer jut,eny-ik ,időre?

Lehet mindjárt úgy lesz,Állami Általános Iskolákban,megtanulva.

Sikert ,Oktatva.

Bár ebben a Siker oktatásban,kicsit bizonytalan vagyok.

Az EU-rossz összes Országának összes nemzeti jövedelme kevés lenne ennek csak bemutatására.

E-Toncsi ,egyetemi oktatására meg ,a világ minden kincse ,kevés lenne.

Bemutatva ,hogyan, Haza !

Lehet ,vinni.
egyvandor
@szép új világ: Majd ha szervezik megy is, különben mehet vissza ahonnan jött.
Borsodi
Helyezkedni tudni kell.minden munkáért meg kellett harcolnia.Ehhez hasonló emberekre

gondolt Kövér mikor azt mondta a csőd széléről húzták ki az országot.
www.youtube.com/watch?v=xdCVt-otAdA
karma1
Ne sopankodj MSZP, ellenzeknek losz@r se vagy, mar reges-regen verni kellett volna az asztalt, hogy "eleg a lopasbol, fide$$!"
De nem tetted, nem tettetek, a legjobb lehetosegeket sorozatban kihagytatok, amikor a pocakos focihuszart es a gyalazatos sleppjet megfoghattatok volna.

Most akkor csak forogjon a gyomrod, ha hagytad, hogy idaig jusson az orszag...
hox
A buta magyar paraszt 8 milliót keres óránként?
Attól még egy buta magyar paraszt marad.

Hogy te is megértsd Mészáros, EGY BUTA MAGYAR PARASZT VAGY!
kamazuka
Én azt is gyomorforgatónak vélem,hogy veszi a bátorságot egy ellenzéki kommunikációs iroda,és a párttelnök helyett dönt olyan kérdésben ,mely választási eredményben akár sorsdöntő is lehet.Innen szeretnék gratulálni a DK-nak kíváló csapatmunkáért!
Csibéim!
Kígyó van közöttetek!
simmering73
Nem az a gyomorforgató, hogy mészáros mangalica 8 millát keres óránként, hanem az, hogy én 800ft-ot keresek óránként.
colibri
@volvós: Hát sajnos nem úgy néz ki! Hacsak... mi nem keresünk egy "osztrák-magyar nyuggert"... Különben ezt Mészárost is kiemelt védelem illeti a Tekesek által? Mert, ha nem...
telegdilaci
@nyanya001: Neki még így is megéri mert jár neki! mert arany keze van amihez,hozzá nyúl arannyá,változik! Aranyba kellene már önteni,az egész embert! jó forró aranyba,
Mangu
Irigylik? Miért adtak rá és adnak rá még mindig lehetőséget? - Lásd legutobbi dunaújvárosi "csakazértse" akciójukat.
Aki Én
@wagabund: 15:42 Nincs mindenkinek MINIszterelnök haverja, úgy meg qrva nehéz. Mészáros 2010 előtt önerőből a csőd szélén állt.
Bringás
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Aki Én
@Bringás: Gondolom te ebben nem látsz semmi kivetnivalót?
Aki Én
@Bringás: ...és különösen életszerű.
Erről az jut eszembe, hogy Simicska seggét is nyaltátok, amíg 2013-ban kapott 430 milliárdnyi közpénzes megbízást, akkor az volt qrva életszerű és törvényes. Majd a ,,G" nap után ő is közellenség, és csak egy ,,különben is zsidó" lett, akit agyba-főbe szívatni kell, mert azt érdemli.
Ezt hívjátok ti meggyőződésnek és logikus gondolkodásnak.
JA, és mindenki gyűlölködő és irigy rajtatok kívül. BRAVÓ!!!
Bringás
@Aki Én: Jól esett zsidóznod egyet?
Aki Én
@Bringás: ...látom megragadtad a lényeget. De hol vannak a válaszok? Mindig azt hangoztatod, hogy az itteni hozzászólókhoz képest te tele vagy érvekkel.
Bringás
@Aki Én: Bocsi! El voltam foglalva a parasztokkal!
Most nem Simicska nyert! Ez csak azt mutatja, hogy valódi verseny van és más ügyesebb!
qxy
Na majd ha az lesz a hír amikor óránkét a sitten hányszor lesz " Népművészeti agyag edény" a füstölt csülök barátjával Viktorkával.
Sittes snóbli.- Dugtam. .- Jaaaj érzem"""""""
wagabund
@Aki Én: hát ez az...

akinek Isten a barátja, annak könnyű az üdvözülés...mint látjuk...
Kisbundi
Ki nyílik a bicska az ember zsebébe az ilyen hírek hallatán, ennyi pénzt tisztességes úton nem lehet keresni, csak remélni merem, hogy az ilyen emberek, akik más kárára gyarapodtak és másokat tömtek pénzel, egyszer majd elnyerik méltó büntetésüket és rács mögé kerülnek, de sajnos addig még rengeteg víz fog lefolyni a Dunán.
pali85
És a kaszinó király napi 16.milliót?Az nem?
herczeg0210
Kedves MSZP! Az a gyomorforgató amit ti műveltek. Illetve amit nem, mert láthatóan nem mentek ötről-hatra! Mint azt bizonyítja a sötét város Dunaújváros esete is!!! Illő lenne már végre észhez térni és nem acsarkodni...
kukac50
Neki csak 500 ezer jut naponta a többi Orbán Viktoré!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.