A városligeti tiltakozásoknak semmilyen alapja nincs, azok kizárólag politikai célokat szolgálnak – állítja közleményében a Fidesz, meg azt is, hogy a Városliget szebb, zöldebb, fásabb és a főváros "legszebb parkja" lesz.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy Szabó Rebeka zuglói alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: a Párbeszéd Magyarországért (PM) bántalmazás hivatali eljárásban gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kifogásolja, ahogy a rendőrök kedden feloszlatták a Városligetben a volt Közlekedési Múzeumnál zajló tüntetést. A PM emellett Pintér Sándor belügyminisztertől is az eset kivizsgálását kéri.

A rendőrség kedden azt közölte, hogy több mint harminc tüntetőt vezettek ki a városligeti demonstráció helyszínéről, egy embert pedig előállítottak. A Városliget Zrt. az esetről azt írta, hogy tiltakozók egy csoportja megtámadta a bontási területet.

A Fidesz szerdai közleményében "az ellenzéket és aktivistáikat", arra kérte: "fejezzék be a hírhamisítást és a hisztériát a Városliget ügyében". A parkban a zöldterület nagysága nő, kevesebb beton, több fa és cserje lesz, a kivágott fákat pedig többszörösen pótolják – állították.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TAdam
Én elhiszem nekik hogy nagyobb lesz a zöldterület. Legfeljebb majd zöldre festik a betont kívül belül. :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Bringás
A Szabadság téri Mécs féle történelemhamisításuk alatt úgy megszokták már a hazudozást, hírhamisítást, hogy képtelenek egy igaz szót is szólni!
Szerencsétlenek! Viszont agresszívek, így kijárna a kardlap nekik!
bencemacska
Több lesz a zöldterület!?
Lelki szemeim előtt a hatalmas épületek a fák felett fognak lebegni, a mélygarázsokban meg különféle műanyag kannákban tárolt tápoldatokba lesznek bevezetve a fák gyökerei!
A többi szra sem érdemes!
RonaGyuri
"fejezzék be a hírhamisítást és a hisztériát" ezt üzenhetik a főnöküknek! =))
Bringás
Könyörgöm! Ezek nem "ligetvédők", hanem egy erőszakos kisebbség, amelyik a többségnek akar parancsolni!
Szomorú hír a számukra, hogy nem fog menni!
TAdam
Én elhiszem nekik hogy nagyobb lesz a zöldterület. Legfeljebb majd zöldre festik a betont kívül belül. :D
TAdam
@Bringás: Ez a megállapítás a kormányra inkább igaz.
justhpeter
A fideSS mára nem más, mint egy ostoba patkányfészek.
Villon
@Bringás: Amennyiben a kormánypárt olyan biztos, benne, hogy, hogy a többségi akaratot képviseli ebben az estben, akkor írjon ki helyi népszavazást, például úgy, ahogy a Normafánál is megtették. Egy ilyen népszavazás tudna megerősíteni állításodban. Míg ez nincs, addig ajánlom a feltételes mód használatát, a kijelentő mód helyett. Továbbá, ha a jelenleg hatalmon lévőknek pejoratív kifejezés a politikai indíték, akkor ajánlanám nekik, hogy ne politizáljanak. Menjenek autót szerelni, bolti eladónak, ügyvédnek, éljenek közmunkabérből és ha ez utóbbi mégsem sikerül nekik, akkor tartsanak kecskét.
Desischado
Még a templomban sem hiszek nekik! Ha igazat mondanának, nem tüntetnének! Fagyilkosok!
Rózsika Hatházi
@Bringás: Ha kivágják az összes fát, te mire fogsz visszamászni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.