Ingyenes lesz a kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás július 1-jétől a lakosságnak, ennek költségeit az állam állja.

A Belügyminisztérium (BM) korábbi közleménye szerint a kéményseprés magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) kerül.

Az Országgyűlés a múlt év novemberében döntött arról, hogy a kéményseprés kikerül az önkormányzatok feladatai közül, és az állam közfeladatként, térítésmentesen látja el azt. Ahol az önkormányzatok nem vállalták a feladatot, ott a második félévtől a katasztrófavédelem végzi kéményseprést. Ez az ország mintegy 40 százalékát jelenti, a 4,6 millió kéményből mintegy 1,8 millió kerül át a katasztrófavédelemhez – fűzték hozzá akkor.

A BM szerint az átalakításra azért volt szükség, mert a kéményseprési díjak a feladatot ellátó magáncégek miatt a többszörösére növekedtek. Továbbá rendkívül nagy különbségek alakultak ki a szolgáltatás színvonalában, rendszerességében és árában, több megyében ellátási zavarok jelentkeztek, volt, ahol a kéményseprés olyan drága lett, hogy sokakat éppen ez riasztott el a rendszeres ellenőrzéstől.

Akár a katasztrófavédelem, akár az önkormányzat végzi a szolgáltatást, az előzetes írásbeli értesítés szerinti első és második időpontban térítésmentes lesz az ellenőrzés.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke (KOSZ) még június 21-én népszavazási kezdeményezést nyújtott be a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelőberendezések ellenőrzésének csökkentése ellen. Vezélyesnek tartja ugyanis, hogy a gázkémények ellenőrzésének gyakoriságát egyről két évre növelték, hiszen a gázkémények okozzák a legtöbb szén-monoxid-mérgezést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kémények ellenőrzésének ritkítása a kéménytüzekből fakadó lakástüzek számát is növelheti.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Húh, ez is rizsacsökkentés?
Évente 1500.-Ft-ot spórolok meg.
Annyi összejött a rizsamegtakarításból, hogy már tényleg elmegyünk a zasszonnyal két napra a Balatonra...

:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
Húh, ez is rizsacsökkentés?
Évente 1500.-Ft-ot spórolok meg.
Annyi összejött a rizsamegtakarításból, hogy már tényleg elmegyünk a zasszonnyal két napra a Balatonra...

:)
wagabund
korai az öröm, tessenek a tapsot abbahagyni...
benne van a szövegben, hogy ingyenes, de kötelező...nos lesznek meglepetések..sok lakásba nem engedik be a kéményseprőt, vagy sokadszorra sem jut be...

...nos itt fognak bekeményíteni a hatóságok..
...mindent megtesznek(mondom mindent) hogy bejussanak...és be is fognak...na az drágába fog fájni...
solidedge
Anyámnál a faluban évente megjelent a kéményseprő a díjat beszedni. Amikor anyám egyszer azt kérte hogy ennek fejében kirisztíthatná a kéményt azt válaszolta, hogy nincs úgy öltözve. Így a kéményseprés nem válik ingyenessé, csak most pótolják be az elmaradtakat.
eszegfu
Azért az sem mellékes, hogy az évenkénti ellenőrzés helyett ezen tul csak 2 évenként lesz. Szerintem ezzel eleve megtakaritják a költségek felét: munkabérnek, járuléknak, ü.a. használat, felszerelés, munkaruha, stb. És ahogy @nevemnick: is irta, én inkább kifizetném a dijat, mint "államilag", ingyen ellenőrizzenek...mert abban semmi köszönet nem lesz.
namihami
@wagabund: Ha a hülye tulaj már abban se partner, hogy az ingyenes ellenőrzéshez beengedje őket, akkor tényleg megérdemli a komoly szankciókat.
Állandó hír, hogy itt-ott fullad meg a család egy rossz kémény vagy berendezés miatt. Hát akkor valamit ő is tehet ellene.
namihami
@solidedge: Nem akarok veled vitázni, de az ellenőrzés nem takarítás. Nyilván annak más a díja, ideje, hozzá készülése.
Az, hogy nincs úgy öltözve, az mondjuk hülye duma volt a részéről, saját maga adta fel a magas labdát.
wagabund
maradjunk annyiban, hogy ezentúl nem olyan lesz az ellenőrzés, mint eddig volt...bizony digitálisan dokumentálni kell a helyet, és egyéb paramétereket, falamint fénykép is készül a kémyényről, illetve ha borzalmas állapotban van, akkor a hibákról is...

az osztályharc fokozódik Virág elvtárs...
eszegfu
@namihami: tegnap 17:34 Tényleg csak "ellenőrzik"... Csak kérdezem: ha az ellenőrzés során megállapitják, hogy pl. tele van korommal, akkor ugyancsak az állami kéményseprőket hivhatom kitakaritani, mert ugye "magánban" már nincsenek, ill. nem lesznek... valami "központi" helyről kell igényelnem... nem tudom...
simmering73
Nálunk már beszedték az ezévi kéményseprési díjat.
wagabund
mint tegnap láthattuk, az új világrend szeint jólfelszerelt laborkocsikkal teszik tiszteletüket a kéményellenőrök a zügyfélnél...
soha nem látott műszerekkel vizsgálják át a füst útját, és ezt dokumentálják is..na ezután jön a feketeleves, mert ha hiba van a kéményben, arról adnak egy felszólító nyilatkozatot, miszerint meg kell javítni nem fontolva haladván..
ha nem, akkor jön az irgum-burgum..(nagy-nagy bünti)

ki van ez találva kéremszépen...
:-(
Levendula
@nevemnick: Mi kb. majdnem 500 forintot spórolunk évente...
nevemnick
@Levendula: na, akkor spórolhatsz még... :)
Feraj49
Nagyon jó ötlet.Ha házad szart sem ér,legalább a kéménye jó legyen,már ha még nem vette el a bank. Ha közmunkából nem tudod fizetni a büntit,jön a börtönbe zárás ?
Yoda69
Nem kell orulni. Majd behajtjak rajtunk kulonadoval a 10x-eset.
Fradigege
Ingyenes, mi?! Állambácsi állja. Na, persze. Állambácsi bevétele pedig az adó. Fussunk neki még egyszer! Tehát, ebben akkor mi az ingyenes? Ha Soros Gyuri állná a saját buxájából, akkor lenne ingyenes nekünk.
Levendula
@nevemnick: A spórolásból ma vettünk fél kilogramm meggyet. 500 forint volt.
Január
@Levendula: Ennyire drága felétek meggy? Megéri a család mozgékonyabb nyugdíjasának elutaznia az ország keleti részébe, és bevásárolni - 200 Ft/kg, de láttam ma 150 Ft/kg-os áron is .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.