A Párbeszéd Magyarország (PM) szerint a Fidesznek már annyira nincs ötlete, hogy mivel lehet az embereket a menekültek és a magyar baloldal ellen hergelni, hogy már az európai parlamenti (EP) döntések meghamisításától sem riadnak vissza – mondta Tordai Bence, a PM szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Az ellenzéki párt politikusát az MTI azért kérdezte, mert Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a magyar baloldal egy olyan állásfoglalást támogatott az EP-ben, amely alapján pénzbüntetéssel sújtanák Magyarországot akkor, ha nem fogadja el a kényszerbetelepítést. Dömötör Csaba arra szólította fel a baloldali ellenzéki pártokat, hogy tegyék egyértelművé álláspontjukat a népszavazással kapcsolatban, válaszoljanak igennel vagy nemmel, hogy támogatják-e a kényszerbetelepítést.

Tordai Bence ugyanakkor azt mondta: nem született ilyen döntés az EP-ben, tudomása szerint a javaslat – amelyet Jávor Benedek, a PM EP-képviselője is a támogatott – arról szólt, hogy forrásokat hagynak a tagállamoknál a menekültválság kezelésére.

Kijelentette:

a kormánypártok "hazugságokat terjesztenek", annyira nincs ötletük, hogy mivel lehet az embereket a menekültek és a magyar baloldal ellen hergelni, hogy már az EP-döntések meghamisításától sem riadnak vissza.

Tordai Bence hangsúlyozta: kényszerbetelepítés nem létezik, ez "a Habony-művek egyik kreálmánya", ezért azt javasolják az embereknek, hogy ne vegyenek részt a "botcsinálta, értelmetlen népszavazáson", hanem a referendum napján, október 2-án inkább menjenek el a PM által szervezett demonstrációra.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
@Bringás: és?...attól még elég nyilvánvaló a fidesz hazugsága...vagy a cikk nem erről szól?
vagy az nem ciki, hogy ekkora ordas baromságot beadnak nektek?...ti meg szónélkül benyelitek?...mert ugye ezt írta alá a tagállami vezetőkkel együtt orbán is...
data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-12098-2015-INIT/en/pdf
ott a végén a lista a befogadandókról...
és miért ismételgetitek ti nem liberálisok, hogy brüsszel?...ezt nem brüsszel írta alá hanem a viktor is...itt az aláírókról a Photo directory pdf ben...
és ezek fényében...ismét megkérdem...ti tényleg ekkora birkák vagytok, vagy csak jó pénzért áruljátok el a hazátok?...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Bringás
PM! Október 2.-án egy romkocsmát sem fogtok tudni megtölteni!
bundi
@Bringás: és?...attól még elég nyilvánvaló a fidesz hazugsága...vagy a cikk nem erről szól?
vagy az nem ciki, hogy ekkora ordas baromságot beadnak nektek?...ti meg szónélkül benyelitek?...mert ugye ezt írta alá a tagállami vezetőkkel együtt orbán is...
data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-12098-2015-INIT/en/pdf
ott a végén a lista a befogadandókról...
és miért ismételgetitek ti nem liberálisok, hogy brüsszel?...ezt nem brüsszel írta alá hanem a viktor is...itt az aláírókról a Photo directory pdf ben...
és ezek fényében...ismét megkérdem...ti tényleg ekkora birkák vagytok, vagy csak jó pénzért áruljátok el a hazátok?...
Toby
@bundi: Ne erőlködj vele, a magyar nyelv is megterhelő számára, hát még az angol! Az értési képességről ne is beszéljünk!
Bringás
Orbán kiáll a magyarságért! Nem holmi libsi kis merkel nyalonc!
Ez a népszavazás ütős lesz! Bukotték persze szervezkednek, de a többség el fog menni szavazni!
justhpeter
@Bringás: Hát egy romkocsmát nem is, de Orbán összes romstadionját biztosan megtöltjük. Maradi otthon te is, neked sem fog ártani egy kis elmélkedés.
Törölt felhasználó
Miért nem ragad az ellenzékre valami a fideszről. Az igen vagy nem-re a válasz= elmúlt 6 év korrupció vagy rogán:) vagy csak simán " mert":)
bundi
@Bringás: fussunk neki mégegyszer... "Ez a népszavazás ütős lesz! Bukotték persze szervezkednek, de a többség el fog menni szavazni!"tekintsünk el attól, hogy a viktor többet bukott mint a balodal képviselői együttesen...és többször csinált 180 fordulatos fordulatot mint egy jó erőben lévő turbina...
tehát miért is lesz ütős?...az uniót nem kötelezi semmire...és amennyi eszetek van kifizettek egy valag pénzt hogy azt az 1300 embert ne kelljen befogadni akiket a elvállalt és utána még több pénzért betelepítetek 250 000 megélhetési bevándorlót...ez az ütős...nem a szavazós performanszotok...
Bringás
@bundi: Ennek Orbánnak belpolitikai hozadéka van, mert minden bukott a betelepítés mellett van. Ezen felül jól az EU orra alá dörzsöli, mert egy népszavazástól legitimebb dolog nincs!
bundi
@Bringás: bocsi és a kb 250 000megélhetési bevándorló alit a bukott varga meg a bukott orbán és a bukott mgyosz is emleget...tudom erről a kevesebb mint 1300 emberről népszavaztok...és közben orbán hayerjainak 5 000 000 000 forintot toltok a közösből ezért...arról a 250 000 ről szavaztok majd?
bundi
@Bringás: hellllóóóóóóooo
biciklis?...
hvg.hu/itthon/20160711_WP_Orbanek_rajottek_szukseg_van_a_migransokra_vendegmunkasokat_hivnanak_be
őróluk is fogtok népszavazósdit játszani?...vagy a papás mamás lesz a műsoron?...segget nyalni nem felejtettél el?...
"Ennek Orbánnak belpolitikai hozadéka van,"
hol a nagyrabecsült miniszterelnök úr titulus...?...
Bringás
@bundi: Van e bizonyítékod, vagy csak a szokásos vádaskodás?
bundi
@Bringás: mire?...hogy lehagytad a szokásos benyalós monológod...?...olvasd vissza...10,21kor írtad...vagy arra, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).varga mihály nemzetgazdasági miniszter kamerák és riporterek előtt mit mondott?...vagy mire?...arra hogy munkaerőhiány van?...
hvg.hu/vallalat_vezeto/20160705_Negyedmillio_vendegmunkasra_van_szukseg_azonnal
nagyokos...kicsit konkrétabban?...
Bringás
@bundi: Mit vitatkozzak egy fanatikus anarchistával? Vitázz magadba, akkor majd magad fogod sértegetni!
bundi
@Bringás: mégegyszer...három négy témakört érintettünk...melyikre óhajtassz bizonyítékot?...
bundi
@Bringás: a befogadásról készült referendum honlapját már párszor elküldtem...legutoljára tegnapo délben
www.consilium.europa.eu/en/meetings/european-council/2015/12/17-18/
itt megleled a meeting napirendjét a résztvevő és az ezt aláíró kormányfők fényképalbumát
data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-12098-2015-INIT/en/pdf
itt a doksi arról mit is írtak alá vállalásként...az utolsó lapokon a liszta, hogy melyik ország hány menekültet fogadna be...ezt írta alá a viktorod tavaly decemberben
Bringás
@bundi: Te akkor fogadd be őket, csak ne költözz a szomszédba!
bundi
@Bringás: bocsi én épp befogadott vagyok angliában...ha nem jött volna le neked...de a szomszédomban nyílt egy befogadóállomás baranyában...igaz most ismerősök laknak a házunkban...kb ennyi...tehát ismerem mindkét oldalát az érmének...de...mégegyszer...éesz népszavazás arról a 250 000-ről is?...
silber13
@Bringás: nara:38-ra: Jujj, már anarchista is van közöttünk?:-))) Ez új elem, látni fejlődik az értelmezésre váró szavaid gyűjteménye.
eszegfu
@bundi: 11:58 Na most kérlek alássan, bezavartad az erdőbe! Teljesen kiesett a "komfort zónájából"! A kettőtök beszélgetése most pont olyan, mint Hacsek és Sajó társalgása!:))
OCC
@Bringás: Egy romkocsmát sem?
Az sem baj!

"Az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek." /G.Orwell/
Bringás
@OCC: Ezért nem tántorodok el a véleményemtől itt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.