Minden országgyűlési képviselő jogosult üzemanyagkártyára, amivel a választókörzete és a Parlament közti távolság alapján számított havi kilométerkeret erejéig tankolhat. A Bors az Országgyűlés Hivatalának tavalyi adataira hivatkozva írja, hogy a fideszes Vitányi István számolta el a legtöbb benzinköltést, 2 millió 136 ezer forintot. A berettyóújfalui képviselőt a Jobbik nyíregyházi politikusa, Gyüre Csaba követi kétmillióval. A harmadik helyen pedig a tornyospálcai, MSZP-s Legény Zsolt áll 1,8 millióval. Míg a toplistát vezető fideszes Vitányinak nem, utóbbi kettőnek amúgy bérel budapesti lakást az Országgyűlés. A kétmillió forintnyi benzint elautózó Vitányi vagyonbevallása szerint egy dízel Honda CRV-t használ. A típus átlagfogyasztásával és a tavalyi átlagárral kalkulálva a képviselő akár 83 ezer kilométert is megtehetett. A Bors kikereste, hogy a pásztói, amúgy szintén fideszes Bíró Márk, aki bár hat éve képviselő, egyszer sem szólalt még fel a Parlamentben, 2016-ban...
Egymillió forintért vettünk benzint tavaly a fideszes Bíró Márknak, aki már hat éve képviselő, de még egyszer sem szólalt fel a Parlamentben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Emlékszel még a Nokia 3210-re? Most feltámadt, és ennyibe kerül
- A Facebook varázstrükkjét imádni fogod, soha többé nem kell visszalépned a hozzászólásoknál
- Esélyteremtő új sorsjegyet vezet be a Szerencsejáték Zrt.
- Címlapon mutatta meg 17 évvel fiatalabb, új párját Joshi Bharat: „Mi tényleg összetartozunk”
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
A hallgatás ára.
A fideszes Bíró Márk benzinpénze kismiska Zsigó Róberthez képest.
Zsigó négyszer kerülte meg a Földet Baja pénzén.
www.vezess.hu/magazin/2015/03/30/214-milliot-autoztak-el-a-kormanytagok-tavaly/
De a kormánytagok benzinpénze se piskóta, 214 millió
Ötven állami vezető csinált egymilliósnál magasabb üzemanyagszámlát. (hajó nélkül amerika)
Most már rá is gyújthatnának!