A kormánypárt szorgalmazza, hogy a főváros hozzon létre vizsgálóbizottságot a 4-es metró körüli ügyek feltárására. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján egyértelműen a rendszerváltás utáni legnagyobb korrupciós ügynek nevezte a beruházást a OLAF pénteken nyilvánosságra hozott jelentése alapján. Az OLAF-jelentés alapján a 4-es metró építésének körülbelül harmadát lopták és csalták el, a felelősség pedig egyértelműen a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által vezetett szocialista-szabaddemokrata kormányokat, illetve a Demszky Gábor által vezetett ugyanilyen összetételű budapesti városvezetést terheli. A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az említettek tevékenysége miatt Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az okozott 166 milliárd forintos káron felül. A legfőbb kérdés, hogy hova lett „ez a temérdek pénz” – mondta Hidvéghi Balázs, aki szerint egy fővárosi...
Fidesz: Nagy kérdés, hova tűnt a temérdek pénz
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
- Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
- Tolvai Reni smink nélkül is gyönyörű, sok bókot kap
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Béla333
Eddig mindig úgy volt, hogy ha a Parlament/önkormányzat állít fel bizottságot ahelyett hogy az ügyészség végezné a dolgát, abból soha nem lett semmi!
A jelek szerint itt is ebbe az irányba mennek a dolgok?!
Miért nem nyomoz gőzerővel a rendőrség az ügyészség felügyelete alatt?!
Nekik kellene az érintettek felé a kérdéseket feltenni, nem holmi bizottságoknak!

wagabund
..."Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az okozott 166 milliárd forintos káron felül. A legfőbb kérdés, hogy hova lett „ez a temérdek pénz”...
számomra furcsa, hogy az ellenzék(is) minden lófasszal foglalkozik, csak erre nem akar bűnösöket találni...valahogy senkit nem hoz izgalomba már ekkora összeg ellopása sem...
pedig az nagy baj...illetve elgondolkodtató.

lampa laz
"legfőbb kérdés, hogy hova lett „ez a temérdek pénz” – mondta Hidvéghi Balázs...
Baszki ezt a kérdést csak és kizárólag mi magyar emberek tehetnénk fel, és nemcsak a szociknak, hanem nektek is. Azért így is csúcstartóak vagytok, mert közel 7 év alatt senkinek sem sikerült még annyit lopni mint nektek fideszeseknek. Úgy, h kuss.

szaboria1
@Béla333: Mert ezzel is csak az idő lesz húzva tegnapi hír az EU már nem fog vizsgálódni korrupciós ügyben. Vegyük már észre tegnapig tilos volt nyilvánosságra hozni a jelentést megjött az EU döntés nincs vizsgálat korrupció miatt, egyből kiadták a jelentést ami így már egy nagy semmi. Az ügyészség is csak maszatolni fog egy kicsit.
quadrocopter
Hova lett a temérdek pénz? Ahova a MANYUP-pénz került, ahova a megcsonkított nyudíjak következtében megmaradt Nagy Lé, ahova a kórházak meg nem kapott pénzei! HAWEROCKHOZ - BAZ me...gye, ahogy nálatok is pártszokás!
Mészárosnak a hangyák hordták össze? "Na ugye!"
Mészárosnak a hangyák hordták össze? "Na ugye!"
Nessy
Nos, sokat azért ne tessék a glóriát szidolozni! Hány milliárdot nem kaptunk meg az elmúlt években,tisztelt kormányunk? Vagy az más!
Hollik úr remekűl előadta, mennyi Böske utalványt kaptak volna a nyugdíjasok, meg az egészségügy, meg a... persze a MANYUP pár fillérje szóba sem kerülhet!
Bünhödjön, aki vétkes, de minden esetben!!!
persze ezt most fel lehet tupírozni, így választás előtt.

Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált