A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjainak budapesti terepszemléje alatt akar tüntetni a Párbeszéd. Akcióikat az olimpiarendezésről szóló népszavazáshoz aláírásokat gyűjtő civil szervezetekkel és pártokkal közösen szeretnék megtartani.

A kezdeményezést a párt szóvivője jelentette be egy hétfői, budapesti sajtótájékoztatón. Tordai Bence úgy fogalmazott, ezzel a lépéssel szeretnék "bevinni a végső csapást" a budapesti olimpia tervének.

A közös kampányban és rendezvényeken várhatóan

a Momentum Mozgalom, a Kétfarkú Kutya Párt, az LMP, az Együtt – a Korszakváltók Pártja és a Párbeszéd

vesz majd részt. Ötletükkel megkeresték az érintetteket, akik nyitottak a kezdeményezésre – közölte a politikus.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Párbeszéd körülbelül tízezer támogató aláírást gyűjt össze és ad át az olimpiarendezésről szóló népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalomnak.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@RonaGyuri: El lesz kaszálva az aláírások legalább fele, oszt. már nincs is népszavazás...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
nem kellene ilyen nagyképű dumákat elengedni! Nagyon messze van még az, hogy egészből legyen valami. Még nem biztos hogy megvannak- e az aláírások, Pálffy anyóéknak is vannak trükközési lehetőségeik, jogi procedurákra is sor kerülhet, s akkor még egy érvényes és eredményes szavazásra is szükség lenne!
papa.49
@RonaGyuri: El lesz kaszálva az aláírások legalább fele, oszt. már nincs is népszavazás...
simmering73
Ahogy olvastam Párizsnak áll a zászló.
justhpeter
@RonaGyuri: Ettől még a kezdeményezés jogos. Gondoljunk arra, hogy mit csinált a fideSS 2006 és 2010 között.
RonaGyuri
@justhpeter: természetesen, sőt szükség is van rá, de messze még a cél! Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy nagyon nem lefutott a dolog.
vonotok
És azok akik a felsoroltakon kívüli párt szimpatizánsok, már le is vannak sz...a??? Vagy mitől lettek ennyire erősek a felsoroltak???
quadrocopter
Legalább ebben a kérdésben van némi együttműködési hajlandóság!
Ahhoz semmi kétség sem férhet, hogy a Nemzethy Választási - és Részrehajlási Pártmegbizottság kötözködni fog, arra is van gyanúm, hogy a horda is aláírásra küldött néhány "pártszolgálatost" hogy növeljék az érvénytelen szavazatok számát!
kukac50
Ez jó egy ügy kapcsán már tudnak együtt működni pártok.
Minden pártba így kellene tenni!
Eladott Ország
@papa.49: Patyi Andrások és Népszavazási Ilonka nénik, a szervilis seggnyalók, pártkatonák mindent meg fognak tenni. De nem kell őket hagyni, ellenőrizni , számon kell kérni őket. Olyan erőszakosan, ahogy a "kopaszok" tetté anno, büntetlenül.
Nessy
Majd intézkednek, hogy a budapesti látogatás alatt a Hortobágyon lehet tüntetni.
Pedig erre mennék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.