Még a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elnöke is úgy vélekedik, nem a Momentum, hanem a kormány a hibás az olimpiai pályázat visszavonásáért – derült ki.

Szerda este az olimpia támogatói közül több kulcsszereplő is épp az ellenzőkkel való nyilvános vitán vett részt, amikor a kormány bejelentette a pályázat visszavonását.

Fürjes Balázs kormánybiztos volt, aki épp a Corvinuson vitatkozott Fekete-Győr Andrással, amikor megérkezett a hír, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítója pedig többek közt a Momentumos Orosz Annával vett részt egy vitán.

BOM elnök: "Nem a Momentumot kell elővenni, hanem a kormányt"

A hirtelen kialakult helyzetben keresetlen mondatok is elhagyták a vitatkozók száját.

Szalay-Berzeviczy ekkor teljesen egyértelműen kimondta:

 Most nem a Momentumot kell elővenni, hanem a kormányt. Milyen az a nemzeti ügy, amit 266 ezer aláírás romba dönt?

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ajjajj!
Szalai kartársnak ezentúl nem kell az Olimpiával foglalkozni! Elküldik felderíteni, hogy az Etelközben hol van jó kis tábor verési lehetőség az Orbán hű hadseregnek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
Mivel az összes független közvéleménykutatás azt mutatta nincs egység a kérdésben (a görögök, brazilok 90% felett támogatták az olimpiát, nálunk ez a legideálisabb esetben is 50% körül lenne) esélyünk sem volt arra, hogy olimpiát rendezzünk, de hála a MOMO-nak ez korábban kiderült mint szeptember.
bence
Nem a kormányt kell elővenni , hanem orbánt ! ő az aki egy személyben dönti el az ország sorsát ! Ha úgy érzi , hogy olyan döntést hozott ami már túl megy minden határon, akkor minimum harminc évre titkosítja az adatokat vagy valakikre hivatkozva vissza vonja azt !
justhpeter
Lassan kiderül a normális jobboldaliak számára is, hogy Orbán a leggyengébb láncszemük ?
Designer
Mit kell még ezt ragozni?! Nem lesz, oszt' jónapot!
Zeta
Végre , egy reális nyilatkozat!
Szalay Berzeviczyt nem lehet Fidesz ellenességgel vádolni!
Ezt kellene napjában 5x leadni a Királyi tv n!
Kijózanítani a háborgókat, hazaárulózókat! Álomtiprókat!
kukac50
Nem volt semmi számítás az olimpiáról,a lopási lehetőségen kívül. Nem voltak egyeztetések ezért lett a kormány szégyene ez a visszavonás. Óvodások játszmája volt a homokozóban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél