Már rövidtávon változhatnak a gyermeknevelési, gyermekvállalási kedvezmények, vagy a népegészségügyi támogatások rendszere – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, ismertetve: a kabinet egy 2060-ig tartó demográfiai programot készít elő.

Lázárék nagy dolgokra készülnek a családtámogatásban

Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: ennek része a halálozás csökkentése, de az oktatási rendszer erősítése vagy az unión belüli magyar munkavállalás értékelése is.

A miniszter célnak nevezte a születéskor várható élettartam növelését 2030-ig mintegy öt évvel, a nők esetében 85, míg a férfiak esetében 80 évre. Beszámolt arról, hogy a gyermekvállalás ösztönzése érdekében eddig megtett intézkedések hatása már tavaly érzékelhető volt, több mint 93 ezer gyermek született.

Mint mondta, a kormány meghallgatta az emberi erőforrások miniszterének, valamint érintett államtitkárainak erről szóló beszámolóit, a többi között annak az ifjúság kutatásnak az eredményét, amelyhez 8 ezer magyar fiatalt kérdeztek meg.

A szükséges lépésekre a gazdasági és a stratégiai kabinet tesz javaslatot, de mint kiemelte, a kormánynak ambiciózus célkitűzései vannak. A jelenlegi évenkénti 126 ezres halálozási számot például 115 ezerre csökkentenék.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Szállodát minden Ráhelnek, főleg ha Orbán.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Szállodát minden Ráhelnek, főleg ha Orbán.
nyanya001
17,2 milliárdos kormánytámogatás – a határon túli gyermekáldásra.
Miközben évek óta küszködnek a hazai kistérségek az óvodabezárások s ezzel együtt a fiatalok elvándorlásának a rémével, ezalatt több mint 17 milliárdos óvodafejlesztési támogatást tol ki a költségvetésből a kormány – a Kárpát-medencei térségbe.

Ha nincs óvoda, a fiatalok elmennek, akkor viszont a lakossági létszámra is kevesebb pénzt kapnak s még nagyobb bajba kerülnek a kistelepülések – Magyarországon.
pestibulvar.hu/2017/03/02/172-milliardos-kormanytamogatas-a-hataron-tuli-gyermekaldasra/
Álnok mocsok kétszínű banda !
justhpeter
Már unom, hogy hetente a pofámba hazudnak.
papa.49
A családi pótlékot mikor emelitek lézeresszarjankó???
Perwool
"A jelenlegi évenkénti 126 ezres halálozási számot például 115 ezerre csökkentenék."
Ennek azért fussatok neki józanul!!
Hogy a picsába, feltaláltátok a halhatatlanságot?
quadrocopter
Aha, ez annak a jele, hogy nyakig ér a birkaszar és elő kell adni a jócsávó szerepet!
papa.49
@Perwool: Fenét aki meghalt azzal már nincs gond az öregek letudva, a fiatalabbak meg már elmentek nyugatra, tehát csökkenhet a halandóság...
cs.n.
Ja, hogy már az életkort is a kormány határozza meg? Vagy mi a f.szról szól ez? Ne kispályázz, János, mondd ki nyugodtan, hogy a halálozási átlagéletkor 130 évre emelése mellett 150 évnél állapítjátok meg az öregségi nyugdgíjkorhatárt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.