A Demokratikus Koalíció közlése szerint első fokon újabb pert nyertek a taopénzek ügyében, ezúttal a Vasas Akadémiának kell kiadnia, mire költötte a támogatást.

Földi Judit, a DK elnökségi tagja pénteken az MTI-nek elmondta, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal szemben tavaly jogerősen megnyert per után még harminc futballakadémia ellen indítottak pert. Most csütörtökön a Fővárosi Törvényszék mondta ki első fokon, hogy a Vasas Akadémia Kft.-nek ki kell adnia, hogy mire költötték a 180 millió forintos tao-támogatást – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a DK szerint az indított pereknek nagy szerepük lesz abban, hogy a Fidesznek 2018 után el kelljen számolnia „a korrupció melegágyaként szolgáló taorendszerrel”. (MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ez az új elnevezése engem irritál! Miért kellett a hazai felsőoktatás intézményes formájával elnevezni a fociklubokat?! Mióta magas rangú irányító intézmények ezek?! Ide folyhat el az oktatásra szánt pénz jelentős része, az egyszerű névbitorlás miatt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Ez az új elnevezése engem irritál! Miért kellett a hazai felsőoktatás intézményes formájával elnevezni a fociklubokat?! Mióta magas rangú irányító intézmények ezek?! Ide folyhat el az oktatásra szánt pénz jelentős része, az egyszerű névbitorlás miatt!
quadrocopter
Nagyon helyes, el kell kapni a mocskos, sunyi, közpénztolvajok tökét a "néppártban"(?)- (is)!
eszegfu
@Cicamama55: 13:27 Egyetértünk! Érdekes módon vizilabda, vagy kosárlabda és sorolhatnám még milyen "Akadémia" nincs.
Eladott Ország
@eszegfu: Rendőr akadémia nincs. Viszont van olajozottan működő Belügyminisztérium 85 évre titkosítva.
lusta
Árdekes, a lengyel atlétikába nem ömlenek a taopénzek, mégis taroltak az atlétikai fedettpályás EB-n 12 éremmel, amiből 7 arany volt.
Eladott Ország
Ja, és csodálkozunk, hogy a nagyvállalkozóink – pártállástól függetlenül – elégedettek és nem akarnak változást? Nekik aztán teljesen mindegy, hogy milyen kalapba dobálják be azt a pénzt. Ők bizony mind jó magyarok, nagy hazafiak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.