A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezte az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítására beadott javaslat visszavonását átdolgozásra – közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra, és el szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok "hisztériakampányuk" céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jó szándékú állatbarátokat.

A szaktárca hangsúlyozta, folytatják az elmúlt időszakban megkezdett egyeztetéseket az állatvédelmi civil szervezetekkel annak érdekében, hogy az állatvédelem területén további közös eredményeket érjenek el.

A kormány 2010 óta kiemelt kérdésként kezeli az állatvédelem ügyét, a kóbor állatok számának csökkentése, örökbefogadásának segítése mellett több szemléletformáló és figyelemfelhívó kezdeményezést tett – írja közleményében az FM.

A kormánypártok támogatásával, ellenzéki kritika mellett tárgyalta a Ház szerdán az állatvédelmi törvény módosítását.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára egy európai uniós irányelv átvételével indokolta a parlamenti vitában az álltavédelmi törvény módosítását. Emlékeztetett: még kötelezettségszegési eljárás is indult az ország ellen az átvétel elmulasztása miatt. A javaslat az állatkísérletekkel kapcsolatos szabályozást egységesíti az unióban, hogy az azok alkalmazásával előállított termékek minden tagállamban értékesíthetők legyenek.

A vitában minden ellenzéki felszólaló kritizálta az állatvédelmi törvény módosításáról szóló földművelésügyi minisztériumi előterjesztést. Leginkább az állatok elaltatásának megengedőbb szabályozását, az ebadót és azt kifogásolták, hogy a tárca nem egyeztetett előzetesen a civil szervezetekkel. Többen is a javaslat visszavonására szólítottak fel.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára zárszavában azt mondta: a törvényjavaslat olyan pontokat érint, amelyekben az Európai Bizottságnak vitája volt a kormánnyal.

Az állatvédelmi törvény módosítása viszont nem tekinthető lezártnak, a civil szervezetekkel zajlik az egyeztetés – jelezte.

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Belengették, nagy volt a felháborodás, hát gyorsan visszakoztak a HARCOSOK!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Na azéééééé!!! Azt agyalják ki, hogy lehet a felelőtlen kutyatartókat és az állatkínzókat megbüntetni!
Ne azokra róják a büntetést akik szeretettel tartják minden törvényt betartva!
papa.49
Belengették, nagy volt a felháborodás, hát gyorsan visszakoztak a HARCOSOK!!!
Béla333
Figyelni! Ilyenkor egy salátatörvény apró betűs részében visszacsempészik az egészet!
Csak megvárják, hogy elcsillapodjanak a hullámok!
Nem lépnek vissza, csak elnapolják!
quadrocopter
Netadó II. Projekt! Eredmény is ugyanaz!
elnyomott
Ebben már az is hazugság, hogy az állatvédőkkel folytatják a tárgyalásokat.
Első kézből tudom, hogy nem is volt semmiféle tárgyalás állatvédő szervezetekkel.
staro2
Tetszik,mikor a bácsalmási cukrász betojva hátraarcot jelent be.
petike
@Horizont: Most is csak hazudozni tudnak.
simmering73
Ma reggel hopsztezsigó ki kérte magának, hogy új adóval sújtaná a kormány a népet. Majd közölte, hogy 2012-ben készült az a törvény, hogy az önkorik ha akarják vessék ki az ebadót. Vajon akkor melyik tetves kormány volt hatalmon?
elnyomott
Most visszakoznak, de jövőre lenyomják a torkunkon.
herczeg0210
Olyan csodálatos kormányunk van! Kitalálnak valami baromságot, megszellőztetik, aztán rájönnek, hogy egetverő baromság és végül vissza vonják! Hát így kell kormányozni? Ilyen hebehurgyán, össze-vissza? Nem csodálom, hogy össze-vissza megy az Ország!!!
Fradigege
Be volt rúgva. Biztos megugatta egy blöki, aztán vérbosszúért kiáltott.
szép új világ
Persze hogy hülyeség volt az egész. Nem is lehetett más, hiszen Tömjén Zsót volt a szerzője.
wpym
Kar, mert jo es hasznos lett volna.
Clavigo
@Fradigege: @szép új világ: :) :) :)DDDDDDD :) :) DDD.
Ludmilla
hahahaha,majd 2018 után a kútadóval együtt.férgek
Eladott Ország
A kormány az önkormányzatoktól nem csak azokat a pénzeket vette el, amelyek például a közoktatási feladatok ellátáshoz kellettek, hanem jelentős mértékben vontak ki egyéb forrásokat is, írta elemzésében a Policy Agenda. Számításaik szerint 200-300 milliárd forintot vettek ki pluszban az önkormányzatok zsebéből. Az elvett pénzt a koldussá tett lakosság további sarcolásával próbálják pótolni.
Csizmás Kond
Igenis legyen ebadó, sőt minden kutyaszareltakarítási költség, veszettségelleni oltások meg hasonló kiadások a kutyatartó gazdákat terhelje.
Kristaal
@Ludmilla: Megemlítette a kút adót. Hát azon is ledöbbentem. Elég sokat foglalkoztak vele a rádió egyik csatornájában, aztán hirtelen visszavonta a kormány. Mondtam is a vidéki rokonaimnak, fizethettek kút adót. Aztán meg, hogy mégsem kell.
simmering73
@Kristaal: Kút adó régen is volt. Egész pontosan Vízkészlethasználati Díjnak hívták. Az első vizzáró réteg alatti vizek (rétegvizek) után kellett fizetni és mint ilyen, vízjogi engedély köteles volt. Ez azért volt jó, mert a Vízügyi Hatóság adta ki és rendszeresen ellenőrizte a vízjogi szabályok betartását. Ez azért volt különösen fontos, mert a talajvizeket országszerte (a városokban különösen) elszennyezték. Az ürgödrösök köelsége a kutakhoz, majd a népek egyszerűen szikkasztónak használták a kutakat és belevezették a konyha mosogató vizét és még ki tudja mit. Budapesten rengeteg ilyennel találkoztam. Magyarán szólva a talajvízkészletet gyakorlatilag teljesen elszennyezték. A felszíni vizek amiből az ivóviz nagyrészét nyerjük egyre szennyezettebbek, ezért joggal mondjuk, hogy az utolsó ivóvíz bázisunk a rétegvizek. Nos ez a dilettáns kormány épp most adja oda kontrollálatlanul a népeknek, hogy engedély nélkül mindenki úgy fúrhasson kutat a rétegvizekre és azt csináljon vele amit akar. El lehet képzelni, hogy engedély és ellenőrzés hiányában mi lesz ezekkel a vizekkel.
Kristaal
@simmering73: Igaza lehet, én nem tudhatom, nem vagyok szakember. Viszont talán már a mostani világban, amikor szinte már mindenhol van szennyvízcsatorna, ami a víztisztítóba vezeti a szennyvizet, már nem engedi szanaszéjjel a nép a szennyvizet, mint régen. Gondolom én.
Sámannus
A kutyáknak több eszük van, mit az ősfidesznyiknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.