Már turistaszezon előtt is csúcsra jár a taxisok okozta jogsértések száma. Túlpörgő taxióra, számla és nyugta elfelejtése, ezek a jellemző esetek.

Még be sem indult a turistaszezon, de már 654 jogsértést követtek el a taxisok az első negyedévben – olvasható a Világgazdaság cikkében.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a lapot arról tájékoztatta, hogy munkatársaik havonta 250-300 alkalommal ellenőrzik a taxisokat, vagyis a személyfuvarozók kétharmada fennakad az ellenőrzésen.

A cikk szerint még mindig túl sokan pörgetik a taxiórát, és a nyugta-, vagy számlaadás sem tartozik a kedvenc időtöltéseik közé. 

"Volt példa a jogsértések között budapesti működési engedély nélküli fuvarvállalásra, tevékenységi engedély és személytaxi-vezetői igazolvány nélküli szolgáltatásnyújtásra is.

Egyes taxisok bűncselekményeket is elkövettek, például azzal, hogy megsértették az utasok személyi szabadságát, sőt csalással is találkoztak az ellenőrök. Hiányosságok is előfordultak: például hiányzott az utastájékoztató, és olyan is előfordult, hogy működőképes bankkártya-elfogadó nem volt az autóban"

- olvasható a cikkben.

A BKK úgy látja, javult az ellenőrzések hatékonysága, mióta a revizoraik a NAV-val, a BRFK-val és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal együtt dolgoznak. 

A jogsértések száma  turistaszezonban mindig megugrik, tavaly a 298 ellenőrzésből 205-ben találtak jogsértést. Erre az időszakra a leginkább jellemző az utasok megtévesztése, és mivel idén nyáron a fővárosban a vizes világbajnokság lesz a legnagyobb esemény, a BKK már most elkezdett egyeztetni a társhatóságokkal. 

A probléma abban áll, hogy a BKK csak az ellenőrzést végezheti, de a szankcionálás más szervezetekre tartozik. 

"A BKK a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzésére jogosult, de intézkedéseket nem tehet, így nem is bírságolhat. Az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyveket elküldi a különböző hatóságoknak, amelyek eljárhatnak a taxissal szemben – engedély nélküli szolgáltatás esetén a közlekedési hatóság, túlszámlázás esetén a rendőrség és a fogyasztóvédelem, a nyugtaadás elmulasztásakor pedig a NAV az illetékes"

- áll a cikkben.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desert
@eszegfu: Na igen. Ilyenkor szokott kiállni állmatag szemekkel Metál Zoltán, aki elrebegi, hogy semmiféle visszaélésről nem tud a taxis szövetség...
Ott helyben, az ellenőrzés közben kéne a madárnak bevonni a hivatásos jogosítványát és az óraállás szerint visszamenőleg az összes adót kamatokkal, bűntetéssel együtt kiszabni, úgy ahogy azt minden más, "mezítlábas" adófizetővel szemben is megteszik. Az, hogy az ellenőrzőszerv dobálózik számadatokkal a visszaélésekre vonatkozóan pont annyit ér, mint a majomra az öltöny.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
a vizesvb-n mekkorát lehet majd kaszálni...ó...be szép is lesz...(a jóhírünknek meg annyi)
eszegfu
Uj-Zélandon pl. a halászati minisztérium -- pontos nevüket nem tudom -- a helyszinen szabálytalanul halászó, horgászó embereknek lefoglalja az egész felszerelését, hajóját, autóját, utánfutóját, "zsákmányát" és majd a birósági itélet után dől el a sorsuk, büntetésük. Az eszem megáll, hogy nekik még erre is van szervezetük, energiájuk, pénzük, pedig ott ez után nem kell adózniuk! Nálunk meg még a sima "adózói fegyelem" sincs meg.:(
desert
Egyenesen döbbenet, hogy mik vannak... Pedig most, hogy a mocsok, rohadt, adócsaló Ubert végre hősiesen kiebrudaltatták az országból, az ember azt hinné, hogy az eftársak jópéldával járnak elől mintaszerű, szabálykövető magatartásukkal. Mit mondjak... egy világ dőlt össze bennem.
X-ray
Ritkán taxizunk, egy évben talál 5-ször, de ebből ha egy alkalommal kapunk nyugtát, akkor az jó arány.
eszegfu
@desert: Mondjuk nekem az sem világos, hogy egy ellenőrző szervnek -- pl. Nav -- miért nem adnak olyan jogkört, hogy ne kelljen a BKK+Nav+BRFK-nak "összedolgozni"?! Ez igen sokba kerülhet és kevés a "hozadéka", hiszen a jelenlegi 298 ellenőrzésből 205 esetben történt jogsértés, tehát semmi visszatartó erő nincs! Lehet, hogy kellemetlen lenne az utasoknak, de én bevezetném, hogy csak bankkártyával lehessen fizetni.
desert
@eszegfu: Na igen. Ilyenkor szokott kiállni állmatag szemekkel Metál Zoltán, aki elrebegi, hogy semmiféle visszaélésről nem tud a taxis szövetség...
Ott helyben, az ellenőrzés közben kéne a madárnak bevonni a hivatásos jogosítványát és az óraállás szerint visszamenőleg az összes adót kamatokkal, bűntetéssel együtt kiszabni, úgy ahogy azt minden más, "mezítlábas" adófizetővel szemben is megteszik. Az, hogy az ellenőrzőszerv dobálózik számadatokkal a visszaélésekre vonatkozóan pont annyit ér, mint a majomra az öltöny.
eszegfu
@desert: Nincs vita köztünk, egyetértek!
papa.49
Akkor az ,,onlájn,, taxióra pont szart se ér, és még egy a ,,sok bába között, elveszik a gyerek,, !!!
Itt meg csak ,,bába,, van de az dögivel, a kevesebb most is többet érne!!!
nezelodo
Ha netán mégis nőne a szigor, majd kimennek a maffiózó kinézetű hiénák a jogaikért tüntetni, és a testvérmaffia igazat ad nekik, mint a konkurencia kivégzésénél is tette.
F_Viktor
A taxis tarsadalom a 70-es evektol kezdve nem a becsuletessegukrol voltak hiresek, nincs semmi uj a nap alatt.
nezelodo
@F_Viktor: Éppen a hetvenes években történt, hogy a "vidéki gyerekeket" egy ilyen fazon háromszor vitte el a Kőbányai úton a célállomás előtt, és közben a Horthy Pista barátságával dicsekedett a vén simlis, amikor szóltam neki, megállhatna már mert elszédülünk a körbejárástól. A mai, a taxistüntetésen látott hangadók olyan bizalomgerjesztők, hogy be sem ülnék a kocsijukba. Rendesen képviselik a maffiózó szervezetet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.