– 2017. április 3-án, április 3-i dátummal Semjén Zsolt aláírásával beterjesztették az Országgyűlésnek, hogy a Lex CEU-t sürgősséggel kívánják tárgyalják – Csakhogy aznap már Semjén Zsolt Iránban bizniszelte az atomot az irániakkal – A Miniszterelnökség elismerte, hogy Semjén az előző héten, március 31-én írta alá a beterjesztést – És szerintük “az ügyirat kelteként pedig nem az aláírás, hanem a benyújtás napja került feltüntetésre, amelyet semmilyen szabály nem zár ki.” – Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint “valaki valahol közokirat-hamisítást követett el, ami a Büntető törvénykönyv 342-343 szakaszai szerint bűncselekmény, hivatalos személy elkövető esetében egy és öt év közötti szabadságvesztéssel.” – Tényi István feljelentést tett – Amit a kerületi ügyészség áttett a Központi Nyomozó Főügyészséghez
Az ügyészség szerint nem bűncselekmény, hogy nem az aláírás dátuma szerepel Semjén ügyiratán
Forrás:
vastagbor.atlatszo.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hat ilyenkor mar fel szokott allni a komplett kabinet egy kulturorszagban...
Normális országban egy ilyen elképzelhetetlen lenne, mert előbb mondatnák le a kormányt, minthogy kettőt pislantunk.
Új hozzászólás