Az országgyűlés nem fogadta el a plakátokat betiltó törvénymódosítást.

Az országgyűlés nem fogadta el a plakátokat betiltó törvénymódosítást. A javaslatot csak a Fidesz és a KDNP frakciója támogatta, de hiába sorakoztatták fel mind a 131 képviselőjüket, a jelenlevők kétharmadához még hiányzott egy szavazat.

A szavazás előtt az ellenzéki frakciók és a független képviselők azt ígérték, hogy nem hozzák össze a kétharmadot a Fidesznek. Végül csak a DK-s Oláh Lajos hiányzott a szavazásról, aki szerda reggel jelentette be, hogy váratlanul vesegörcsöt kapott.

Végül minden ellenzéki nemmel szavazott, tartózkodás nem volt.

A fideszes javaslat szerint kampányidőszakon kívül a piaci ár alatt vagy ingyen adjanak ki plakátfelületet a pártoknak. A kormánypárt ezzel akarja megakadályozni, hogy Vonáék kedvezményes plakáthelyeket kapjanak Simicska Lajos plakátcégeitől.

A múlt héten Gulyás Gergely ezt még megtoldotta annyival, hogy kampányidőszakon kívül egyáltalán nem lehetne olyan plakátot kitenni, ami egy párt vagy a kormány érdekét szolgálná. A javaslatból csak az nem derül ki, hogy a tiltás ellenére a CÖF és a Fidelitas ugyanúgy beboríthatná-e az országot lejárató plakátokkal. – írja a 444.

(A címoldali illusztráció forrása: Kovács Tamás/MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
2x is elolvastam, mert nem hittem el, hogy nem sikerült "átnyomni" a törvényt! Na persze biztos, hogy próbálkoznak még.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
huhh. Hát ez közel volt. A DK-s képviselőnek meg javulást kívánok. Orvosi igazolását pedig adja le a portán.
eszegfu
2x is elolvastam, mert nem hittem el, hogy nem sikerült "átnyomni" a törvényt! Na persze biztos, hogy próbálkoznak még.
justhpeter
Kezdhetik szokni a kudarcot és nem fogja őket meglepetés érni tavasszal.
eszegfu
@bakegya: Remélem az "alfeléből", hogy minden "hivének" is jusson belőle!:)
lópicigáspár
@eszegfu: Neki mindegy melyik feléből, hisz belőle - függetlenül a távozás helyétől - csak a sz@r fröcsög!
eszegfu
@lópicigáspár: Ez annyira igaz, hogy akár nekem is eszembe juthatott volna!:))
bakegya
@eszegfu: ne röhögtess,mert nem leszünk kompatibilissek a netikett szabályzatával.D
@lópicigáspár: ej -nye,hát nem ő tehet róla, hogy mindenhova ő tetvét küldjük szabadságát ki és leharcolni!D
human
2018-ban állítólag akár harmincegynéhány százalékkal is 2/3-ot tudnak majd szerezni. Az azért szép lenne.
eszegfu
@human: Ja... egy ujfajta "unortodox" matekkal...
quadrocopter
Finom, jól kiéredemelt sopasch a mkcskos, tetves gengszterrezsimnek! Egészségetekre - gecik!
Köb Jani
"Mint a példa is mutatja, ezért nem jó, ha az aránytalan választási rendszerben egy párt túlnyeri magát. Azt hiszik, mindent megtehetnek a győztes/győztesek. Bizony, az ellenzék nélkül nem lehetne kormányozni, a győztes párt kénye - kedve szerint átszabni és megszabni a törvényeket. Nagyszerű pofon volt ez orsósék pofáján, hiszen egy tolvaj sem szereti, ha tolvajnak nevezik!
Lám, Vona a parlamentben nyíltan maffiavezérnek mondotta a felcsúti törparasztot, lemaffiázta a kúrmányát, kimondta a minden bizonnyal valót a felcsúti maradona strómanjáról, a nemzet gázszerelőjéről, vagyis mindazt, ami a Jobbik plakátjain látható, abból kiolvasható, s íme, sehol egy feljelentés rágalmazásért, becsületsértésért, stb. Talán nem véletlenül."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.