Az állat nyakába belenőtt a kikötéséhez használt madzag, tulajdonosa tudta, hogy a kutya nem szabadulhat el, de nem tett semmit ez ellen, nem érdekelte, mi lesz vele. A másfél éves Donna végül a hőségben, étlen és szomjan halt kínhalált.

Augusztus 3-án délelőtt egy rossz állapotban lévő ebről kapott bejelentést a solti Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítvány vezetője. A névtelen telefonáló elmondta, útközben, Solt külterületén látott egy fához kikötött állatot, és a kutya rossz bőrben volt. Az alapítvány munkatársai egy órán belül megtalálták a keverék kutyát, de már nem lehetett rajta segíteni: megfulladt a zsinórtól, amivel szinte felakasztva kötötték ki. Vizet, ételt sem kaphatott több mint egy hete, a hőséget nem élte túl. A rendőrök megtalálták és előállították a kegyetlen tulajdonost, aki vallomást tett – számolt be róla a Police.hu.

A solti zsaruk a kék madzagra rákérdezve járták végig a település utcáit. Augusztus 7-ére jutottak el a helyi P. Péterné (46) házáig, akinél a szomszédok szerint három héttel azelőtt még az udvaron volt egy kék madzaggal megkötött kutya. Jól ismerték az állatot, volt vitájuk is miatta a nővel, mert az eb sokszor elszökött, megfojtotta a szomszéd tyúkjait, és összeverekedett más kutyákkal. P. Péterné ezért kikötötte kertje egyik fájához a Donnának hívott másfél éves nőstény kutyát, annak ellenére, hogy az nem szabályos. A zsaruk bekísérték az asszonyt.

Hír a Hontalan Állatok Világnapjára: megtalálták a Soltnál kikötözött és megfulladt kutya kínzóját

– P. Péterné nem törődött az állattartás szabályaival, csipet sem ültetett az ebbe, azzal magyarázta, nem volt rá pénze – folytatta a szóvivő. – Szerinte az utóbbi időben a kutya kezelhetetlenné vált, és a szomszédok feljelentéssel fenyegetőztek az állandó éjszakai lárma miatt. Július 14-e körül döntött úgy, hogy eltávolítja Donnát a portáról. Kisfiával együtt sétáltak ki a kutyával Solt külterületére. Állítása szerint csak az járt a fejében, hogy minél hamarabb megszabaduljon tőle. Kikötötte az eb nyakára egy éve felrakott bálamadzaggal és egy lánccal egy fa törzséhez, illetve alsó ágához függőleges helyzetben. Élelmet és vizet nem hagyott ott. Azt is tudta, a kutya nem szabadulhat el, de nem tett semmit ez ellen. Nem érdekelte, mi lesz az állattal.

P. Péterné beismerte, tudta, hogy bűncselekményt követett el. Állatkínzás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, szabadlábon védekezhet.

Épp ma van a Hontalan Állatok Világnapja

A hontalan állatok világnapját 1992 óta tartják meg, a kezdeményezés az Egyesült Államokból indult. Eredetileg minden év augusztusának 3. szombatján rendezték meg, később augusztus 16-ára tették át a világnapot, amelynek célja a közvélemény és a hatóságok figyelmének felhívása a kérdésre és annak megoldatlanságára, a kóbor állatok menhelyen való elhelyezésére, a menhelyekről történő örökbefogadás fontosságára, valamint a nem kívánt szaporulat megakadályozására – írja az Ebtelep.hu.

Kép: Police.hu

Címlapkép: Pixabay / Igor Shubin CC0

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Ezt a humanoid létformát kellene kikötni egy 50 centis betontuskóhoz.. Aztán márciusban megkérdezni, hogy hogy érzi magát. Addig egye, amit ott talál, meg igyon, amit tud.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Lelketlen mocskos ribanc ugyanígy kellene végezned !
Dr plágium
Megússza egy kis ejnye-benyjével...pedig letöltendő börtönbüntetés járna neki kb. 10 év
Desischado
Nem fog büntetést kapni, az biztos. Nyilván azért támadta meg a csirkéket, mert ÉHES VOLT! Dögöljön meg ez a mocskos parazita némber, kínok között! Szerencsétlen kutya, egy parazitát fogott ki!
Szeparepa2
Én szomorú hírrel szolgálhatok a hontalan állatok világnapjára. Egy kiscicát befogadtam 2 hete... az erdő szélén sírt napok óta... valaki szólt, mert én nem hallottam, mivel félsüket vagyok, meg amúgy is kissé arrébb volt a házunktól. Ahogy megtudtam máris keresni kezdtem az erdőben cicogva és elő is jött a kis jószág... Kb egy arasznyi csapzott és ijedt volt, folyamatosan nyávogott... Nem tudtuk meg hogy valaki kidobta, vagy a saját anyja, oda ellett az erdőbe valahová, otthagyta a kicsiket és szétszéledtek, vagy csak ezt az egyet dobta ki... lényeg hogy egyedül ott volt. Bár egy szomszéd figyelmeztetett, elég szívtelen lehet, hiszen megkérdezte nem a miénk-e illetve nem kell-e, nem fogadjuk-e be... Mondta, hogy már az utcában sok helyre becsöngetett, és még egy állatmenhelyt is felhívott, ahol nem kellett. És senki másnak sem kellett... hát otthagyta sorsára... Nem tudom hogy volt szíve, mondjuk a környéken mindenki inkább kutyás, talán az szólhat mentségére, ha hazavinné a kutya mellé, elég nehéz helyzetbe kerülne... Nálunk nincs kutya... Így hát megkerestem, behoztam, megmostam, megetettem, megitattam, kis fekhelyet csináltam neki kint, mert be nem engedjük. Állatok ne járkáljanak itt mindent össze... Max "látogatóba" jöhet be, körülnéz úgy hogy kisérem, de aztán ki kell menjen, mert felugrálnak mindenhovál, koszolnak, nem szeretjük ez van... és ez még akor sem fog változni, ha bajban van egy kiscica... jó kis védett helyet csináltam neki kint, párnája fedele volt, egy kis sufniban, kitéve neki étel-ital... kb 6-7 hetes lehetett... bár az első héten folyamatosan az ablak előtt nyávogott, 3-4 szer kapott enni, meg lett simogatva tutujgatva, játszottam vele... a második hétre már nyugodtabb lett, kezdte megszokni... fára is másztunk szaladgált... aranyos és szép volt.. dokihoz elvittem féregtelenítették, mostanában kellett volna oltani vinnem... Ma reggel még evett, dél körül még itt volt még hozzámbújt, símogattam... aztán délutánra eltűnt... nem tudom hova...
Dr plágium
@Szeparepa2: Ez szép volt tőletek. Szerintem felfedező útra ment, és ha nemtörténik baja vissza fog menni.
Szeparepa2
@Dr plágium: Aligha... mindenütt kutyák vannak körben, ha áttévedt egy szomszéd kertbe, azonnal elkapta valamelyik kutya... Jobb eset hogy kiment az első kapun (volt már rá példa, és a ház előtt kódorgott... valaki erre járt, megtetszett neki felvette elvitte (lényegében ellopta, hiszen abból hogy egy ház előtt van egy kiscica, nem következik, hogy elvihető ugyebár), vagy pedig maga a korábbi gazdája volt, hiszen kb 30 méterre van a kapunk attól a helytől a kiserdő szélén ahol megtaláltam... Tehát csak remény marad, hogy talán él valahol biztonságban boldogan tovább... (de sajnos a reálisabb, hogy elkapta egy kutya... )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél