Vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Botka László és társai ellen hivatalos személyeknek ingyen juttatott parkolóbérletek miatt – mondta Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője hétfőn a Gyulai Járásbíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Vesztegetés gyanújával nyomoznak Botka ellen

Botka László (Fotó: MTI)

Kifejtette, ő már hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy nem csak hűtlen kezelés, hanem vesztegetés alapos gyanúja miatt is eljárást kellene indítani, szeptember 25-én ez megtörtént.

Néhány nappal az eljárás megindítása után Botka László bejelentette visszalépését a miniszterelnök-jelöltségtől – jegyezte meg. A szocialista politikus "saját korrupciós botrányaiba fulladt bele" – fogalmazott.

Szabó Bálint szerint felesleges hétfőn és szerdán a Gyulai Járásbíróságon meghallgatni a szegedi parkolóbérletek ügyében az érintetteket, Botka Lászlónak kellene vállalnia a felelősséget.

Az ügyvéd közölte, mivel a szegedi polgármester nem válaszolt érdemben a korábbi ultimátumára, miszerint le kell mondania a városvezetésről, hétfőn összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Botka Lászlóval szemben. Azt kéri, hogy a soron következő közgyűlés október végén, november elején hívja vissza a polgármestert olyan módon, hogy kezdeményezze önmaga feloszlatását, így nyissák meg az utat az időközi választások kiírásának.

Ezzel párhuzamosan Szeged 18 pontján aláírásgyűjtésbe is kezdenek. Az MTI erre vonatkozó kérdésére válaszolva elmondta, ez egyfajta népi kezdeményezés, "amelynek nem titkolt célja, hogy az ügy, ha kell, az Országgyűlés elé kerüljön".

A szegedi parkolóbérletek miatt indult büntetőperben a vádirat szerint a vádlottak – mások mellett Botka László kabinetfőnöke, általános helyettese és Szeged címzetes főjegyzője – 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Istenem, ingyen parkolójegy!
Az ügyészség vajon mikor fog nyomozni milliárdos vesztegetések ügyében?
Vagy nincs ilyen? Ugye nincs is...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Érdekes a porszívó ügynökből lett jogász beszél. Miért is menekült el Ő Veszprémből. Botka azért nem is válaszol neki. Mivel pont ellen indítottak garázdaság elkövetése miatt eljárást.
Hellcat
A baltásért kapott pénzekről azóta is kuss van most meg pőarkolóbérletek miatt baszakolódnak?
karma1
Erdekes a matek... Vagy ilyen draga lenne Szegeden egy parkolohely eves dija? Mert ennyit talan meg Budapest Belvarosaban (Szt Istvan krt) sem kernek egy eves parkoloberletert.
Elosztottam a 41 millio forint kart a 307 parkoloberlettel, es az eredmenyt tovabb osztottam 4-gyel, miutan 4 evre kellett szamitani a berletet.
Igy kijott eredmenynek egy darabonkenti 33.387 forintos egysegar, vagyis egy-egy parkoloberlet-tulajdonos ennyit sporolhatott, illetve az onkori ennyi beveteltol esett el.
Valaki ra tudna erre keresni? Erdekes dolgok jonnenek ki ebbol.
Egyaltalan nem csipem Botkat, de nem hiszem, hogy ebbe igy o belenyult volna. Ahogy elhagyta a vedett allasat az mszp-ben, abban a pillanatban a Padre megadta ra a kilovesi engedelyt, es azert forszirozzak az onkori sajat feloszlatasat, hogy egy idokozi valasztast meg tudjanak mutyizni , orbanilag.
Hat nem gondoltam volna, hogy valaha meg Botkanak fogok drukkolni, de szerintem Szeged megfelel az o stilusanak, es formatumanak. Ennel nagyobbat kivannia az o stilusaval botorsag volt.
elnyomott
Istenem, ingyen parkolójegy!
Az ügyészség vajon mikor fog nyomozni milliárdos vesztegetések ügyében?
Vagy nincs ilyen? Ugye nincs is...
Aki Én
Hát igen. Van aki parkolóbérlettel üzletel, van aki letelepedési kötvénnyel.
Aki Én
@elnyomott: 10:40 csak a komoly ügyekre van kapacitás.
Nessy
A milliárdos csaló állami hivatalt kap, az irreális alapon számolt 41 milliósra börtön várna!
Ez is olyan, mint Sukoró. Ugyan nem történt meg, de ha megtörtént volna!
Orbánék ennél gyakorlatiasabbak! Náluk nincs HA! Ők ellopják, elcsalják,amit ellehet!
szaboria1
@karma1: A szegedi parkoló cég is egy kihelyezett cég így nem hiszem, hogy Botka minden kiadott engedélyről tudott. Ez is olyan mint amikor én dolgoztam az ATI-nál évi 5 alkalommal soron kívüléséget adhattam akinek akartam, mivel akkor is sok volt a várakozási idő.
karma1
@Aki Én: Nem uzletelt vele - hat eppen ez az. Bar van egy nagyon eros gyanum: Botkanak, mint Szeged fopolgijanak lehet olyan jogkore, hogy kivalasztott embereknek reprezentacios koltseg terhere kiadhat szabad parkoloberleteket. OLyasmire gondolok, mint ahogy egy szinhaznak van joga ingyenjegyeket adni peldaul jutalomkent, vagy egy-egy esemeny fontossaga miatt , es ezt ez a kocsog orban ugy ertelmezte, hogy Botka ezt a penzt nem tette be az onkori bevetelei koze, viszont az ingyen berlettel befolyasos embereket vesztegetett meg.
Azt lenne nagyon-nagyon jo tudni, hogy volt-e Botkanak ilyen adhato berlete (mondjuk a varosi kozintesmenyek vezetoinek, az iskolaigazgatonak, a korhazigazgatonak, vagy mas, fontos beosztasban levo embernek, aki viszont mashogy nem kaphatta volna meg az ingyenes parkolast, mert nem orban kormanyanak a tagja.)
Mert ha volt ilyen joga Botkanak, akkor fujhatnak a seggebe egy kilo fosztott tollat, semmit sem tudnak vele kezdeni, csak eppen meghurcoljak a nevet, a jo finkelsteini karaktergyilkolaszo szabalyok szerint,.
karma1
@szaboria1: Koszi, latod, pont ilyen lehetosegre gondoltam, most olvasom, hogy ilyesmirol Te is hallottal...:o)))
lusta
A választásokig fognak szinte mindennap erről beszélni, értesíteni, tájékoztatni, utána szépen elfelejtődik.
Eladott Ország
A fidesz után az ellenzék a legnagyobb kártevője ennek az országnak. Hiába tudjuk, hogy azoknak elég volt a talicska, ezeknek már a kamion is kevés, a fidesz pártkatonái teszik a dolgukat. Csak egy ország döglik bele.
Eladott Ország
Az van amikor a fidesz pártkatonái ellepik a hatalmi ágakat, rátelepszenek mindenre mint egy guanó, telibeszarják a demokráciát. Maholnap pártokat fognak bezárni és a politikai ellenfeleket börtönbe zárni. A gazdasági élet politikai letaglózása már megtörtént.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.