A szeptemberi tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések, és sok iskola még nem állt át az új rendszerre: ezért nem kapták meg még sok helyen a diákigazolványukat. 

A szeptemberben iskolát kezdők csupán töredéke kaphatta meg diákigazolványát – derült ki Rétvári Bence államtitkár egy írásbeli kérdésre adott válaszából. A Hír TV szerint mindeddig 137 865 darab dokumentumot állítottak ki, miközben szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdte meg tanulmányait az iskolákban. 

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó érdeklődött írásban, hogy pontosan hány gyereknek nem készült el az igazolványa, és mikor kapják meg az okmányt, mert az ideglegesen kiállított igazolás hatvannapos érvényessége is lejár.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azzal magyarázta a késlekedést, hogy a tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések, emellett az is lassítja a folyamatot, hogy sok intézmény még nem állt át az új elektronikus rendszerre. Az államtitkár ugyanakkor kijelentette: a közlekedési szolgáltatásokat az ideiglenes igazolásokkal is igénybe lehet venni, és az Oktatási Hivatal tájékoztatta a közlekedési szolgáltatókat a késésekről.

Forrás: Inforádió

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
pontosítsunk néhányan megkapták! =))
eszegfu
Ez is "váratlan" dolog... mármint a szeptemberi iskolakezdés, meg hogy hányan mennek elsőbe -- hivatalból kapnak értesitőt a szülők --, meg hány gyereket vesznek fel a közép- és felsőiskolákba!
papa.49
Retekbence ez tudni lehetett, hogy az évkezdéskor tömegesen fognak beérkezni a kérelmek, ezzel ne mentegesd magatokat tetű !!!
Megint az van hogy a FELADATÁNAK VÉGREHAJTÁSÁRA ALKALMATLAN AZ APPARÁTUS az ilyet MEG KELL SZÜNTETNI VÉGLEG, mehettek kubikolni oda a kevéske eszetek talán elég lesz, persze azért még ez se biztos !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél