A két hónapos gyermek ügyében a kórház felvette a kapcsolatot a gyámhatósággal.

Szívbeteg babát hagytak szülei egy nyugat-magyarországi kórházban, a súlyos beteg kisfiú már túl van egy rendkívül bonyolult műtéten, de még több beavatkozás vár rá – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lapnak nyilatkozó kórházi forrás arról beszélt: már felvették a kapcsolatot az illetékes gyámhivatallal a két hónapos gyermek ügyében.

Megint kórházban hagytak egy szívbeteg babát, rendkívül bonyolult műtéten esett át

A baba jelenleg jól van, de forrásunk szerint egyelőre nem túl jók az életkilátásai.

Az utóbbi időben ő már a második baba, akinek súlyos betegsége van, és szülei a kezelő intézményben hagyták. Szeptemberben a Bors írta meg, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei kórházban hagytak a szülei egy hat hónapos kisfiút, miután kiderült, hogy szívbeteg.

A lap szerint a babának minden esélye megvan a gyógyulásra, már több műtétje is volt, de további kezelések is várnak még rá. Mint írták, amikor a gyermek szülei megtudták, hogy szívproblémái vannak a kisfiúnak, két hétig felé sem néztek, csupán egy papírt hagytak a kórházban, amelyen azt írták: lemondanak a gyerekről. A babát egyébként jelenleg is kórházban ápolják.

(mno.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube, illusztráció

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qui
@Sziszifusz: Inkább el tudom képzelni, hogy a prognózist ismerve nem tudták vállalni szívbeteg gyermek életkörülményeinek a biztosítását. Nem mindenki tudja megtömni az egészségügyi alkalmazottak zsebét. A 24 órás felügyeletet a kórházi ellátás után. Magánóvodát, magántanulói státuszt iskolás korban. Közel steril körülményeket , mert egy nátha is hatalmas kihívás. Ezeket csak nagyon gazdagék tudják biztosítani, már egy átlagos anyagi helyzetű szülőpár sem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Nem lehetne az ilyen ""édesanyát"" egy ""véletlen "" beavatkozással egy életre meddővé tenni? Az ""édesapát"" dettó. Mert túl nagy kár nem lenne értük.
elnyomott
@JAJMÁR: - ne keverd a dolgokat.
Mert más dolog tudatosan vállalni egy beteg babát, tudva, hogy minden megfelelő körülmény tudnak biztosítani - és megint más, ha nem. A második esetben életet adtak így is a babának és több esélyt az életre, mint náluk. Míg te azokat véded, akik meg sem szülik a gyereket, életet is megtagadják, nem hogy az esélyt!
Ég és föld a kettő!!!
cikicakk55
Talán még sem kéne pálcát törni a szülők feje fölött,mert nem ismerjük a tényeket.nem tudjuk hányadik gyerek,milyen anyagi körülmények közt élnek,van-e esetleg másik fogyatékkal élő gyermekük.Amit talán a terhükre fel lehet hozni,hogy nem egy cetli hagyása a megoldás a baba kiságyán. Be lehet menni a kórház igazgatójához,vagy a gyámügyhöz,hogy sem anyagilag,sem emberileg nem képesek egy ilyen súlyos beteg gyermeket vállalni.Rengeteg kiadás van egy ilyen gyerekkel,amit nem biztosít a TB,legalább is nem mindent.Kell légzésfigyelő,különböző szerkentyűk amivel a baba szívműködését állandóan figyelhetik.Kell egy riasztó beszerelése ilyenkor a házba,ami baj esetén rögtön a gyermek intenzívet értesíti. A gyógyszerekről, a kímélő magatartásformáról már nem is beszélve.Ezeknél a babáknál az ijedtség halált is okozhat,amihez elég egy ajtó becsapódása,egy nagyobb testvér játék közbeni harci kiáltása,esetleg a szülők ,vagy gyerekek közti hangos vita,veszekedés.Lehet,hogy szégyelték és ezért nem mertek a hivatalos úton eljárni,vagy nem is ismerték azt.Most az a legfontosabb,hogy a pici életben maradjon és majd ha már biztonságban lesz az élete,vagy legalább is nem lesz ennyi veszélyforrás a kis életében,majd akadnak olyan szülők,akik boldogan vállalják Őt.Akkor viszont ha tetszik,ha nem,egy lemondó nyilatkozatot az új szülők előtt tenniük kell az a biológiai anyának és apának,mert könnyen lehet,hogy egy idő után vissza akarnák kapni a gyereküket.
JAJMÁR
@elnyomott: Félreértettél. Eszemben sincs a szülők döntését felülbírálni, hiszen nem is ismerem a helyzetüket.
A társadalom előítéleteit kifogásolom, mert micsoda dolog, hogy elfogadják, sőt helyeslik, pl. egy down-os baba "megölését", és lehülyézik a szülőt, aki mégis, sőt, tudatosan vállalja, ugyanakkor lebarmozzák azokat, akik nem tudják vállalni a súlyos beteg gyermekük felnevelését. Mert az már megszületett és látják, a másik pedig "csak" 20-22 hetes, és nekik az még nincs. Egyébként érző, élő ember, akiről fénykép is készülhet manapság.

A döntésekben sajnos nagy szerepe van az egyébként ismerethiányos előítéleteknek. Nem "való" beteg, sérült gyereket nevelni, szinte "bűnösként" tekintenek rájuk - megjegyzem rendkívül ostoba emberek -, amiért ilyen gyerekük született.
Dehogy kritizálom én azokat, akik nem tudják bevállalni akár anyagi, akár bármilyen más okból, ilyen közegben a beteg gyereküket. A társadalmat kritizálom, amelyik kirekesztő :(
42
Ez tényleg durva, de tényleg ez lehet a háttérben.
Egyszerűen anyagilag nem tudják vállalni, mert a magyar kormány nem engedi, nem segíti őket, lemondott róluk - vagyis az útszélén hagyja őket.
Ennyit számít a fidesznek egy élet.
Szétvet a düh!!!
Nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Innentől kezdve nincs bocsánat.
Ugyanez a helyzet hogy nézne ki a "bukott nyugaton"?
Mindenki egy emberként állna össze a gyermek gyógyulásáért, a családért.
A magyar társadalmat végképp beteggé tette ez a rezsim.
Undorodom!
csipetke
@qui: Nincs igazad,a gyerek ha a műtéteken túlvan,és túléli,otthon már nem kell sterilszoba,és nem kell magánóvoda,és magániskola,stb.Ugyan az én lányom "csak" lyukas szívvel született,a műtét után 1 héttel már otthon volt,és azóta teljesen egészséges.Ennek már több mint 30 éve,és az orvostudomány azóta rengeteget fejlődött.Remélem,ez a kicsi is túléli,és a saját szülei helyett szerető családban fog felnőni.A szüleinek pedig kívánom,hogy legyen életreszóló lelkifurdalásuk,hogy nem voltak a gyerekük mellett.A kicsinek sokat számítana,ha naponta csak a kis kezét megfognák pár percre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél