Elkészült a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás választási szövetség listája, az élen – nincs meglepetés – Gyurcsány Ferenc áll.

Összeállt a DK-Szolidaritás választási szövetség listája a jövő évi parlamenti választásokra, a szövetség listavezetője a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc lesz, őt Molnár Csaba ügyvezető alelnök, európai parlamenti képviselő követi – közölte a DK vasárnap az MTI-vel.

Gyurcsány vezeti a DK és a Szolidaritás listáját

Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíció az egyéni körzetekben a demokratikus ellenzéki pártok közötti koordináció mellett önálló pártlistát állít a 2018. évi országgyűlési választásokra. A DK elnöksége december 16-án döntött a lista első 30 helyén szereplő politikusokról, a további helyekről januárban születik döntés – közölték.

A lista 3. helyén Vadai Ágnes alelnök, országgyűlési képviselő, a 4. helyen Niedermüller Péter alelnök, európai parlamenti képviselő szerepel. Őket Varju László alelnök, országgyűlési képviselő és Oláh Lajos országgyűlési képviselő követi. A 7. helyen Székely Sándor a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerepel.

A lista első 30 helyezettjének neve a párt honlapján (http://dklista.dkp.hu/) olvasható.

Tudjuk, hogy csak közös erővel válthatjuk le az Orbán-rendszert, ezért továbbra is folytatjuk a tárgyalásokat a demokratikus ellenzék 106 egyéni jelöltjéről, akik "egy az egy ellen" vehetik majd fel a harcot a Fidesz 106 jelöltjével szemben

- írták az MTI-nek eljuttatott közleményben.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/Gyurcsány Ferenc)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Kormányváltás nem lesz. Valamikor rendszert akartak váltani, az sem lesz. De a kormányt sem fogják leváltani soha, akár összefognak, akár nem, mert az egész így van kitalálva: ne lehessen. Ha nem lenne elég a média elfoglalása és a csaló választási törvény egyenlőtlen feltételekkel, akkor csavarnak rajta egyet, vagy – mint a Jobbik esetében látszik – még akár a pártot is megszüntetik. Ízelítőül bemutatunk néhány vörös farkot, amit minden nyilatkozónak a szöveg végére oda kell biggyeszteni: “A kormányváltás után ezért is felelniük kell majd.” “Az új, demokratikus kormány haladéktalanul véget vet a „keleti nyitás” szélhámosságának.” “A Demokratikus Koalíció a kormányváltás után fölszámolja a KLIK -et.” “A jövőre hivatalba lépő demokratikus kormány pedig szét fogja zúzni a NER rendszerét.” Folytathatnánk az üres handabandát. A “jövőre hivatalba lépő demokratikus kormány” nem fog szétzúzni semmit, mert ilyen kormány nem lesz. Kormányváltás sem lesz. Ha a DK azt mondaná, hogy győzelme esetén mit tenne, az tisztességes szöveg lenne. Különösen úgy, hogy akinek esze van, az tudja, hogy az ellenzéki pártok, amelyek ezen a csaló választáson elindulnak, a százmilliós évi állami pártfinanszírozásért, pénzért teszik. A tét, hogy az Orbán által meghagyott egyharmadból, hogyan részsülnek. Ezen megy előre a marakodás és a helyezkedés közöttük. Közben a választóknak hazudoznak, és legitimálják Orbán rendszerét, amivel bebetonozzák a NER-t. Ez önmagában is felháborító, de ezzel a primitív propagandaszöveggel megspékelve már egyenesen viszolyogtató. Eladták magukat, ezt értjük. De legalább ettől a hazudozástól, olcsó hamis ígérgetéstől kíméljenek meg bennünket.
Eladott Ország
m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/Schwarzenegger-Stallone-Hospital020812-jpg_000104.jpg
Micsoda fájdalom lehetett zsebre gyűrni azt az ötven millát a szocialistáktól, és micsoda trauma lehetett most kb. ugyanennyit felnyalni Orbántól is. Remélem a kirendelt fidesztálibok megvédik az új aprószentet - ahogy megteszik ezt a frissen felfedezett Putyin barátsággal is - kurva ciki lenne most is köpködni mikor Vezérünk ennyit feccölt a dologba.
adrenalink
SOS! Ki ez, vagy mi ez a Szolidaritás izé.? Bocs, tájékozatlan vagyok:-)
Eladott Ország
@adrenalink: A Szolidaritást 2011. október 1-jén alapította 10 magánszemély, vezetőjük Árok Kornél, Székely Tamás, Székely Sándor és Kónya Péter, aki korábban a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) szakszervezet elnöke volt.A 2014-es országgyűlési választásokon az Együtt három parlamenti képviselőjéből ketten is a Szolidaritás Mozgalom tagjai. Kónya Péter listáról, dr. Szabó Szabolcs pedig Csepel-Soroksár egyéni országgyűlési képviselőjeként jutott a parlamentbe. 2014. szeptember 6-án a Szolidaritás Közgyűlése átalakította a szervezet vezetési struktúráját, Székely Sándort választották meg ügyvezető elnökké, Kónya Pétert pedig társadalmi elnökké.
bencemacska
@adrenalink: ma, 15:33
Ha a 2014-es választások előtt jártál volna nagygyűléseken vagy tüntetéseken találkoztál volna velük. Ők adták a jelenlevők zömét.
Zászlójuk alapján lehet őket felismerni : fehér alapon sötétkék Szolidaritás felirat!
adrenalink
@Eladott Ország: 15:41-re Aha. Hát ez marha nagy erősítés. Ha belegondolok, még, ha Schmuck Andor szépkorúak csapatát is sikerül megfőznie, tuti a kormányváltás... :-)))
bencemacska
Nem emlékszel mekkora balhé volt itt a propinm mikor Gyurcsány arról beszélt, nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy arra kell felkészülni mit tesz az új kkormány, hanem mit tud tenni az új ellenzék, ha sikerül, több, mint egyharmadot szerezni?
Nem is volt nagyon régen, csak a Botka ámokfutás idején.
adrenalink
@bencemacska: 15:54 - re Szórom a hamut a fejemre, de választási szájtépésekre járni sem időm, sem kedvem nincs. Valószínű, hogy nem volt egy ütős csapat, ha nem emlékszem rájuk...:-)
bencemacska
@adrenalink: ma, 16:14
Ők alkották az Együtt gerincét, de aztán Bajnaival együtt eltűntek!
Már én sem megyek ilyen eseményekre. Értelme sincs, meg erőm sincs!
Béla333
Ki tudja mi van Bokrosékkal? Nem úgy volt, hogy a DK meg a Moma közösen indul?
Sámannus
Ferenc testvérnek erősíteni kell a stábot:
www.youtube.com/watch?v=TKBtSvCrP0o
Többet ér mint a lelemplének a jobbik.
Eladott Ország
"továbbra is folytatjuk a tárgyalásokat" vajon meddig Feri. A kép alapján igen jó megy a sorod ki vagy pofásodva mint egy kölyökgólya. Nem kellene már a süketelést befejezni?
Béla333
@kereső: 07.59
Érdekes, alig egy hónapja még mást mondtak a DK-nál! Lassan megszokhatjuk, hogy Gyurcsányéknál sem lehet semmit sem biztosnak venni:

2017. november 17., 7:00
"Itt a lista a 106 egyéni jelöltről – a DK Bokrost, az MSZP Fodort viszi a hátán
A Liberális párt elnökét az MSZP, a Moma vezetőjét pedig a DK feladata a Parlamentbe juttatni"
zoom.hu/hir/2017/11/17/itt-a-lista-a-106-egyeni-jeloltrol-a-dk-bokrost-az-mszp-fodort-viszi-a-hatan/

Ehhez képest az első 30-ban nem szerepel Bokros Lajos!
Akkor most mi történt?
bencemacska
@adrenalink: tegnap, 15:56
Ha jól figyelsz, rájössz, hogy Gy.F. nem gyúr már kormányváltásra, ezért nem is száll be a ME jelölti vitába.
Ő szeretne egy olyan parlamenti összetételt elérni, ahol nem lehet röhögve átnézni az ellenzék feje felett!!!
adrenalink
@bencemacska: Lemaradtak valamiről? Már volt ME jelölti vita?
Egyébként én már sehogy sem figyelek, miután ezekre még a vicc sem igaz:
Két öreg néni eteti a galambokat.Így szól az egyik:
- Ezek a galambok, olyanok mint a politikusok.
- Miért?- kérdi a másik.
- Mert amíg lent vannak a földön,addig a kezünkből esznek,aztán ahogy felkerülnek csak szarnak a fejünkre!
Ők már most sz@rnak a fejünkre, csak a pozicióharc megy ezerrel! Majd 2 héttel a választások előtt. megnéztem ki maradt még talpon, aztán döntök valamit. Ha valakit még napi szinten érdekel ez az ellenzéki szerencsétlenkedés, hát egészségére, és jó szórakozást...:-)
adrenalink
@adrenalink: a gépem önálló életet él! Lemaradtak=lemaradtam
bencemacska
@adrenalink: Mert ha egyszer valami elindul...-:))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.