Egyelőre nem tudni, hogy mennyiért utalja a kormány a határon túlra az Erzsébet-utalványokat, amelyeket egyébként csak Magyarországon lehet felhasználni.
Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke, Korózs Lajos „Idén is több tíz millió forintért fognak majd több száz millió forintnyi Erzsébet utalványt külföldre utalni? Mennyibe kerül az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós kampány?” – címmel tett fel kérdést.
Balog Zoltán azt válaszolta: az utalványok kézbesítése idén is megtörténik minden jogosult részére, aki magyar nyugdíjat kap, függetlenül lakóhelyétől.
„Az egyenlő bánásmódra figyelemmel nem tehető különbség az ellátásban részesülők között sem állampolgársági alapon, sem lakóhely szerint”
– szögezte le. Hozzátette, hogy a feladott küldemények díjának kiszámítását a Magyar Posta Zrt. a Postai Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei alapján végzi, a végleges postai költségekről pedig még nincs információ.
„A kampány folyamatban van, ezért a pontos összeg a teljesítésigazolások aláírást követően áll majd a rendelkezésünkre” – fűzte hozzá.
Címlapkép: Pixabay/ stevepb
(HírTV)
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akik a világ értelmesebb felén élnek, meg legfeljebb jól mérgelődnek egyet a csutigeci balfaszságán, mert használni nem tudják !!!
ha a magyar (kis)nyugdíjasok látnák a nem publikus (ukrán)kifizetési listát, asszem felsírnának..
"„Először a zsidókért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Azután a kommunistákért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Azután a szakszervezetiekért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti. Azután értem jöttek, és nem maradt senki, aki szólhatott volna.”
hát eddig.
élen a csüngőhasu putyin pincsijével,rég köcsögök lennétek valamelyik sitten.
Kinek a haszna a fel nem használ bözsi???
Hogy mennyi a kiküldés?A fenti hír alapján, nem mindegy?
...akkor kérdezném Balogh Zoltántól, hogy a magyarországi dogozó nyugdíjasok miért nem kapják meg azt a szerencsétlen 10 ezer forintnyi Erzsébet utalványt??? Miben különbözünk az amerikai vagy az ausztrál nyugdíjastól???
Beragadhatna már rendesen a ?-ed, könnyebb lenne olvasni.
Új hozzászólás