Nem lánctalpas, hanem gumikerekű páncélos. De így is legjobb illusztrációja a keresztény-illiberális NER lelkivilágának. Lövészpáncélos a karácsonyi vásár előtt. A hivatalos indoklás szerint a vásárt kell védenie, de a jármű védelemre alkalmatlan. Mint kiderült, még magát sem tudta megvédeni. Nem napkeleti bölcsek, jámbor pásztorok, juhok és angyalok állják körbe a magyarok jászolát, ahol Isten megjelenik testben közöttük. Hanem farkasok, ördögök, rendőrök és gépfegyverek. Azért vannak ott, nehogy a jászol közelébe férjenek a bölcsek, a juhok, a pásztorok, legfőképp pedig az angyalok. A megszületett kis Jézus menekült volt. Olyan zsarnok elől menekült, mint a magyarok Orbánja. Jézus Krisztusnak ma nincs helye Magyarországon, ahol megszülessen. Anyja a szögesdróton fennakadt volna. Még egy istállónyi hely sem lenne számára Magyarországon. A legelmaradottabb helyen is hívnák a rendőröket, riadóztatnák a polgármestert: migráns jött a faluba szülni...
Karácsony tankkal
Forrás:
nepszava.us
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Életet menthet: ezt kell tenned szívinfarktus esetén
- Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
- Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók rólad nyárra: egy deka súlyf...
Itthon
- 2024. May 6., 17:57
Szerdától óriási változás az üzemanyagárakban
Itthon
- 2024. May 6., 16:51
Sokak nyugdíja bánhatja, ha erről elfeledkeznek!
Itthon
- 2024. May 6., 16:46
Szijjártó Péter szövegírói stábja elengedte a fantáziáját, ezt írták a magyar gazdaságról
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ez az amerikainépszaga, az idegenszív egyik képviselője.
De itt most nem is Bartusrol van szo, hanem Jezusrol, aki nem valtozott mar 2000 eve...
orban felhet, nem tegnap, de mar megszuletett a Megvalto "gyermek", es sosem lehet mar boztonsagban, barmennyire is megprobalja magat a hatalommal oriztetni...
Aldassal teli karacsonyt mindenkinek
A ,,jakumó = gépkocsizó lövész,, ez volt akkoriban a megnevezésük, nem páncélozott még talán az AK is átviszi, egy előnye volt a folyókon úszva áttudott kelni !!!
Megkérdeztem... ismeri a szót, de hogy miből származik? Rejtély.
Egy biztos: sem a BTR-t, sem a FUG-ot nem tömegoszlatásra, - megvédésre tervezték.
földbirtokokat halmozó feleségének, a pénzért hűséges, hatalomért őt imádó talpnyalóinak.
Hamarosan el fog jönni az az idő, amikor nem még egy darab Balaton, nem egy újabb kastély, jacht, milliárdos megbízás lesz a legnagyobb álmuk, hanem a mentelmi jog megtartása. Hamarosan Polt Péter egészségéért, örök életéért és a pozícióban maradásáért fognak imádkozni a közpénzből épült templomaikban. Addig is: kívánok békességet legalább erre a pár napra.
A belvárosban tankkal fenyegeti a karácsonyi vásárt. Ezalatt ő terroristákkal üzletel. A világ diktátoraival barátkozik. Gyalázza azokat, akik pénzéből él az ország. Bezárja az emberek szívét a rászorulók, a nyomorultak előtt. Elűzi az országból a tehetségeket, és szétszakítja a családokat. Magyarországot a világ diktatúrái közé löki és lejáratja a civilizált világ előtt.
Megy a vadkan, a bűnszervezet tagjai loholnak utána, s lopnak reggel, délben és este. A hazugságban van az ereje. Felszámolja a jogot és az igazságot, kettős mércével mér. Mit tud ártani ehhez képest egy terrorista vagy bármilyen ellenség? Eladósítja az országot: az ország szegény lesz, az Orbán-család gazdag. A fatolvaj kioktatja a népet, s közben köti a milliárdos üzleteket. A saját lábon álló lánya szállodaláncot kap ajándékba. Külföldre hordják a pénzt. A magyarok szeme elől elrejtett hitelek és segélyek formájában lopnak tízmilliárdokat. Megdöntötte az alkotmányos rendet. Államellenes bűncselekményt követett el. Felszámolta a jogállami Alkotmányt. Eltörölte a köztársaságot. Életfogytig tartó büntetését kell követelni. Nem kollaborálni vele. Ez a helyzet törvényes megoldása. Bojkott és kivonulás. Passzív ellenállás. Az engedelmesség felmondása. Ő irányítja saját ellenzékét.
Új hozzászólás