Nem csak egy pártszövetség győzelméről van szó, a tét nagyobb – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a kormányfő évértékelő beszéde előtt, vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban.

Balog Zoltán – aki a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke is – úgy fogalmazott: "nem csak rólunk van szó, nem csak egy pártszövetség győzelméről, és nem kizárólag Magyarország győzelméről". A tét nagyobb, és a cél magasabb – fűzte hozzá.

"Nincs könnyű élete annak, aki látja a közeledő bajt" – Balog Zoltán Noé bárkájáról is beszélt Orbán évértékelője előtt

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) elnöke beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszéde előtt a Várkert Bazárban 2018. február 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Emlékeztetett: egyesületük 1999 óta minden évben meghívja a polgári, keresztény, nemzeti közösség vezetőjét, hogy értékelje az évet. Most mégis különös jelentősége van ennek a találkozónak az előttük álló ötven nap miatt – mutatott rá Balog Zoltán, a parlamenti választási kampányra utalva. Megjegyezte azt is, hogy a küzdelem, amit "most folytatunk, nem csak április 8-ig tart".

Felidézte Noé történetét, aki amikor elkezdte építeni a bárkát, voltak, akik kinevették, bolondnak tartották, s azt gondolták, biztos van valami a háttérben, amiről el akarja terelni a figyelmet, ahogy Julianus barátnak sem hitték el, hogy közeledik keletről a veszedelem.

Úgy fogalmazott:

nincs, nem lehet könnyű élete annak, aki látja a közeledő bajt, és megpróbál ellene tenni, miközben mások élik világukat, és éppen azon gondolkodnak, hogyan "dobják fel" kicsit unalmassá vált életüket, például egy kis kulturális sokszínűséggel.

Most sincs ez másként, közeledik, itt van egy nagy baj, amely kisebb-nagyobb bajokból áll össze, és bár egyre többen, de nem mindenki látja a lényeget, pedig "az életünkről, a jövőnkről, a családjainkról van szó" – mondta.

Ezt a magyarok, a közép-európaiak többsége látja, és Európa nyugati felén is egyre többen látják. S lehet, hogy a brüsszeli folyósokon még hátat fordítanak, ha magyarokat látnak, de például a bajor városokban, ha odaérkezik a magyar miniszterelnök, egyre többen szorítják meg biztatóan a kezét – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A kormányfő beszéde után Balog Zoltán arra kérte a jelenlévőket, aláírásukkal támogassák a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack)

Ennek célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében.

A kezdeményezésben foglaltak megvalósításához április 3-ig az unió hét államából egymillió aláírásnak kell összegyűlnie.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Mocskos Balog! A te főnököd,még Orbánnál is feljebb van! Az Ő parancsai szerint kéne élned és cselekedned. Én nem vagyok vallásos,meg sem vagyok keresztelve,bár a bibliát ismerem,egy két kötetes gyerekeknek szóló bibliát olvastam el.Na Páter Balog.Te nagyon messze vagy attól,hogy a Jó Isten meg legyen veled és a tetteiddel elégedve. Nem tudom a 10 parancsolatot,pár ismerem,de hogy te szemétláda abból egyet sem tartasz be az biztos. A ne lopj,ne hazudj,mások javait ne akard magadnak, stb. Ezeket te nem teljesíted.Becsapod a híveket,akik hisznek a reformátusok hitében. Azt mondják,hogy Isten csak egy van,a többi csak próféta. Te sehol nem vagy,a mennyországnak a közelébe sem fognak engedni.neked mélyen lefelé visz majd az utad,ami sajnos az én gyerekeimnek és unokáimnak nem vigasz. Remélem ha tényleg van Jó Isten akkor rá még életedben megkezdi a büntetésed kiszabását.Én ápolónő voltam,mindég azért dolgoztam,hogy az emberek szenvedését enyhíthessem amivel csak tudom.Soha egyik betegemnek sem kívántam rosszat,még annak sem,aki pedig tudtam,hogy sok rosszat tett az életében.Neked viszont te elfuserált pap azt kívánom,hogy lassú halállal és sok szenvedéssel lakolj mind azért a bűnért amit a Magyar nép ellen elkövetsz.Számodra már ne jusson se orvos,se ápolónő.Szenvedj egyedül,segítség és gyógyszerek nélkül.Legyen az életed magányos és nyomorult,mint sok emberé,akik pedig nem ezt érdemelnék.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Nincs MÁSRÓL szó, csak a PATÁS ÖRDÖG "vidéki gyerek" POLITIKAI KALANDOR krampuszainak azt a REFRÉNT kell ismételgetni, akire be lett programozva a SZÜRKÉJÜK!
Zeta
@cikicakk55: igazad van. Én sem kaptam hittanórákat, de úgyérzem azok a Makarenkói pofonok jókor jöttek, hogy ember legyek, és annak tudjam nevelno a gyerekemet is.
Ez a sok álszent hazudozó, most is a mennyek országát ígéri, azért , hogy ők itt dúskálhassanak a földi javakban!
Csak azt nem tudom, hogy tudott mind varázsszóra megtérni- szavakban?
A cél szentesíti az eszközt!
cikicakk55
@Zeta: Ezek megtérni! Soha! Nem tisztelik ezek se Istent,se az emberiséget. nem is érdekli őket,mert azt hiszik,a túlvilágon majd mindent megbocsájtanak nekik,mert állítólag isten megbocsájtó,ha bűnbocsánatot kérnek. Ezt csak olvastam,fogalmam sincs ez mit jelent,de ha minden igaz amit istenről írnak,akkor Ő keresztüllát ezeken a mocskokon és nem hisz majd nekik.nem bántak meg ezek semmit,ha csak azt nem,hogy nem 2x ennyit nyúltak le eddig.
CsipkeRózsa
Nem látok, legalábbis közeledő bajt. Közületek ki lát valami közeledő bajt, árulja el.
Borsodi
@cikicakk55: Úgy legyen, az összes fideszes ámen.
cikicakk55
@CsipkeRózsa: Rengeteg közeledő baj van,csak még ml az emberek érezzük,hogy sok minden nagyon nem jó,de sem politikailag,sem jogilag nem tujuk melyik baj mikor dönti be az életünket. A bajok. Az egészségügy,az oktatás,a kötpénzekből és az EU pénzekből épült stadionok. A botlábú focisták milliomos fizetése,A foci csapatok,élen a Felcsút milliárdos támogatása. Az ország cégei és a tenderek elnyerése kb 20 ember kezében. Orbán hazudozása a nem létező országunkat ellepni akarása. Az írott média,a tv,rádiók 90%- ban Fidesze kézben,de minden bajt nem írhatok le,hisz nincs annyi karakter. A legnagyobb baj,a 8 év alatt a duplájára nőtt mélyszegények száma,a gyermekek éhezése. Mind ez azért,hogy a Fidesz holdudvar és azok családjai,rokonai,barátai millomossá válásáért. Ez hosszútávon nem fog menni. Nem tudom miként,de félek,hogy véres harcok árán változhat csak meg az élet. Gyermekeink,unokáink vére fog folyni. Más kiutat nem látok,mert minden jogunkat elvették már.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél