Az "európai egyesült államok" létrejötte azt jelentené, hogy "nekünk egy bevándorlókontinensünk lesz" bevándorlóországgá tett Magyarországgal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián, az Igazságügyi zsebtörvénytár című kiadvány bemutatóján.

Orbán szerint az "európai egyesült államok" egy bevándorlókontinenst jelentene

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormányfő szerint a tagállami jogok visszaszorítására és egy "európai egyesült államok" létrehozására irányuló szándékokat lehet észrevenni például az olyan kísérletek mögött, mint az alapító szerződésben sehol sem szereplő úgynevezett csúcsjelöltrendszer bevezetése.

Azzal, hogy az Európai Bizottság nyíltan politikai testületként tüntette fel magát, feladta elvi semlegességét, ez azonban az EU-n belüli együttműködés lerombolásához vezet, mert intézményesíti a kettős mércét: mindig a nagyobbak javára és a kisebbek rovására – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: az "Európai Bizottság mint a szerződés őre" elvnek a felborítása alapjaiban rázza meg az európai intézményrendszert.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
...mindig azt hiszem, hogy már nem lesz elmeháborodottabb, de belátom tévedtem... a pszichológia , de mondhatnánk, hogy a pszichiátria "állatorvosi lova" lett...ez jutott Magyarországnak a beszómázott szavazótábor és később a Fidesz - testre szabott "törvények" miatt... április 8-án küldjük már el valamelyik rácsos műintézetbe... persze előtte még kapjon egy előzetest és bírósági tárgyalást is...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Az orbán-terv lényege, hogy elárassza Magyarországot idegenekkel, más kultúrákkal.
Az már nem fikció, hanem tény, hogy ennek keretében orbán már több tízezer más kultúrájú migránst engedett Magyarországra, ezáltal az egész eu-ba.
nyanya001
@Aki Én: Ellenőrizetlenül, jó pénzért, amit lenyúltak !
Nesze neked nemzetbiztonság !
amaramaistanna
...mindig azt hiszem, hogy már nem lesz elmeháborodottabb, de belátom tévedtem... a pszichológia , de mondhatnánk, hogy a pszichiátria "állatorvosi lova" lett...ez jutott Magyarországnak a beszómázott szavazótábor és később a Fidesz - testre szabott "törvények" miatt... április 8-án küldjük már el valamelyik rácsos műintézetbe... persze előtte még kapjon egy előzetest és bírósági tárgyalást is...
lusta
Egyelőre Magyarország kivándorló ország lett.
A Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk hathatós emberkereskedelmének köszönhetően 20 ezernél is több migráns árasztotta el az Európai Uniót.
tudode
Össze, vissza KARATYOLNAK ezek!
.
Tisztában vannak azzal, hogy SZ@RBAN VAN A KARAVÁN, legkönnyebb AZOKRA FOGNI, akiknek eszük ágában sincs ebben a riherongy országban letelepedni.
.
Van képük AZOK UTÁN a migránsokra fogni azt, hogy olyan SZEGÉNYSÉGET celebráltak Isten nevében, amelyre "csak" a világháborúk után volt példa, MÉG A MENEKÜLTEKEN "is" kereskedtek a BEVÁNDORLÁSI KÖTVÉNYÜKKEL abban az évben elkezdve, amikor az IMF-et FELCSÚTI MÓDRA kirúgták NEHOGYMÁ számon kérje az európai úniós állampolgárok PÉNZE HOL FOLYIK EL, mi közben a HAZAI ELLENSÚLYOKAT is kiiktatták azzal a CSALIVAL, hogy "majd ha" 50% lesz az államadósság AKKOR élhetnek a kiherélt
fékek és ellensúlyok a NÉPFELSÉG NEVÉBEN ellenőrzési kötelezettségükkel.
.
Vissza a BABARUHÁVAL:
.
www.sztarklikk.hu/kozelet/orbanek-eddig-4-ezer-milliardot-loptak/318755
.
Az utolsó gombostűig!
Eladott Ország
Mostanság minden áldott napra jut egy orbáni bölcsesség. Valóságos háztáji Coelho lett ő. Harci Coelho, hogy pontosabbak legyünk. Az egyik minapi sziporka is arról szól, amiről az összes többi: a Fideszre kell szavazni, mert ha nem, akkor jönnek a migráncsok és felfalják a lovainkat. Márpedig ló nélkül nem magyar a magyar, sőt: egy Igaz Magyar nyereg alatt puhítja a kürtőskalácsot és kuktában főzött házipálesszel nyomatja le, miközben koszorút fon az őshonos magyar akácból, ami ugyan soha nem volt őshonos, de naés. Tehát szavazzunk a vezérre, különben jönnek ezek a tuggyukkik, minden pénzt rájuk kell költeni, nem lesz nyugdíj, a cigányok rakáson pusztulnak éhen, nem lesz CSOK, se GYES, se semmi, csak a sívó puszta, amerre a szem ellát.
Rockxy
Érdekes, hogy Kalergi nevét valami ok miatt nem meri kimondani.
cikicakk55
Nekem ez a cím úgy hangzik,mint az Amerikai Egyesült Államok! Ott is minden Állam egy közös nemzetállam,ugyan azon a nyelven beszélnek,,de minden államnak vannak saját jogai és törvényei. Amerikában például vannak államok ahol bizonyos mennyiségű alkoholt lehet inni vezetés közben,vagy előtt.van ahol engedélyezett a marihuána,használatát,nem tudom mennyi,de valamennyi adag lehet náluk,ami nem büntethető. f. Van olyan állam,ahol a ,ahol a halálbüntetés még fenn áll. Vannak ahol a melegek házasságát engedélyezik,sőt támogatják is.épp így a leszbikusokat is. Törvényesen fogadhatnak örökbe gyereket egynemű párok is,de nem az összes amerikai államban.. Nemzeországok egyénileg dönthetnek törvényekről,szokásokról,vallásokról.Attól,mert Amerikában van egy olyan ember,aki az összes tagállamot képviseli,most Trump,még minden ország élheti a saját törvényei szerint az életét.Az már persze más,hogy ha egy-egy ország kirívóan embertelenül bánik a népével,ha az ország vezetői milliárdokkal károsítják meg az országukat,akkor joga van az Amerikai Egyesült államok Elnökének ebbe beleavatkozni.Na ezért nem akarja Orbán az Európai egyesült Államokat,mert akkor nem lehet annyit lopni,amennyit akarnak. Az IMF is azért lett lapátra téve,mert Ők ellenőrizni akarták,hogy a pénz amit hiteleznek,tényleg arra lesz-e költve.Inkább vállalták az Eu-s segítséget,kölcsönt,pedig annak a kamatai jóval magasabbak,mint azIMF-tőll kapott pénzek.kamatai.Azt nem tudom,hogy Európában megoldható lenne-e,de én irigyeltem az Amerikaiak életét.
Yoda69
@cikicakk55: Az Unio csak akkor tud eros maradni, es versenykepes Azsiaval, az USA-val, a feltorekvo Afrikai Unioval, ha letrejon az USE azaz a United States of Europe, tokeletesen az USA mintajara.
Termeszetesen az orszagok megorzik identitasukat, kulturajukat, nyelvuket, es tortenelmuket, mert ez mind szerves reszunk.
DE
1. kotelezoen az angol lenne az uzleti nyelv, ami azt jelentene, hogy mar ovodas kortol mindenkinek kotelezoen kellene tanulni az anyanyelv mellett, ezt nem akarja orban, mert akkor nem tudna atverni a birkakat.
2. Az Euro lenne kotelezoen minden tagallamban a valuta, nalunk is :) ezert nem akarja orban, mert akkor nem tudna kufarkodni.
3. Egyseges EU torvenykezesi es itelkesi rendszer lenne, megtartva nehany specalis tagallami szokast, aminek kulturalis es tortenelmi hattere van. Ezt sem akarja orban, mert akkor polt kezelebol kiveszik a hatalmat, es nem tud embereket ugy eltilni mint most Cegledyt

Nos lathato, hogy amig orban van addig total ellene lesz az USE-nak, pedi ez a jovo.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.