Tiborcz István azt nyilatkozta, hogy az Elios-ügy miatt megkereste az európai csalás elleni hivatalt, ám azok nem adtak neki lehetőséget a megszólalásra.

Újfent vizsgázni volt Tiborcz István miniszterelnöki vej, lámpaügyi szakember, a hvg.hu pedig megint megvárta, hogy az Elios-ügyről faggathassa, ha már az első találkozás elég rövidre sikeredett:

Tiborcz most nem járult hozzá, hogy róla bármilyen felvétel is születhessen (és az egyetem sem adott engedélyt, hogy területén a hvg.hu dolgozhasson), valamint arra kérte a lap munkatársát, hogy egyeztessen vele interjút későbbre, ott szívesen válaszol.

"A beszélgetés közben mégis szóba hoztuk az Elios-ügyet, az OLAF-vizsgálatot, illetve a 12 milliárd forint közpénz témáját. Tiborcz István úgy fogalmazott: ez egy politikai jelentés volt, semmi több. A felvetésre, hogy végül is mit gondol magáról a dokumentumról, Tiborcz csupán annyit jegyzett meg: nem tudja, mit gondolhatna róla, ő ugyanis nem kapta még kézhez a jelentést.

Amikor rákérdeztünk, kereste-e ő az OLAF-ot, először azt mondta, nem, majd rögtön javította magát. Kereste, időpontot is kért tőlük, hogy meghallgathassák. A hivatal – derült ki szavaiból – először azt írta neki vissza, megadják neki ezt a lehetőséget, de állítása szerint erre végül nem került sor" – olvasható a cikkben. 

Tiborcz arról is beszélt, hogy a lámpák működnek a városokban, nincs baj velük, erre viszont feljött a példa, hogy sok településen sötétebb van azóta. Tiborcz szerint a dunaújvárosi példa, ahol sötétebbek lettek az utcák, az a szakasz nem is az Elioshoz tartozott, ő maga meg már évekkel ezelőtt kiszállt a cégből.

(Címlapi gif: részlet a hvg.hu videójából)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szep napot
Sokat basztatjak, megveszi a HVG-t kilora. Neki megvannak a modszerei, hogy eladjak.
bakegya
Egy kereskedő elad bármit-a vásárló otthagyja a blokkot,százezerre bünteti a NAV-ez kis pöcs tiborcz pityu csalással kiviteleztette a milliárdos fényetetőket határainkon túl még SZERBIÁBAN IS EU FELZÁRKÓZÁSI TÁMOGATÁSSAL és MÁÉG SZABADON JÁRKÁLHAT-a hitelügyleteit is vizslathatná már az EU ÜGYÉSZSÉGE-AZ ÖRÖKÖKÖLT kastélyairól mikor mesél az orbánherceg!!!???
szép új világ
Megkereste az OLAF-ot? Csak nem LED lámpát akart nekik is eladni?
balos
Ilyenekkel van teli a nemzeti oldal!A Rokonyok újra itt vannak és tollasodnak!Remélem hamarosan a "tollaik tépésére" is sor kerül!
Edmond Dantes
Ha annyira tiszta a lelkiismerete,akkor miért bujkált,miért menekült rémülten az újságírók elől? Most,hogy az após megerősödött a hatalomban,előbújt a patkánylyukból.Micsoda egy gyáva szar alak,miért nem cáfolta a vádakat? Vagy parancsot kapott,hogy sem ő,sem Kósa,sem Rogán sem a többi ócska tolvaj a választásokig nem mutatkozhat,mert ők olyanok,mint a terített asztalon a szaros tányér? Bűzlenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. December 13., 17:11
Kiderült, hogy fehér lesz-e az idei karácsonyunk
Szórakozás - 2019. December 13., 16:58
Ábel Anita nemet mondott, de folytatódhat a Szomszédok