Benyújtotta lemondását az Országos Bírói Tanács (OBT) négy tagja és egy póttagja – közölte az OBT csütörtökön az internetes oldalán.

Lemondott az Országos Bírói Tanács négy tagja és egy póttagja
Fotó: Pixabay

Rendeki Ágnes, Demjén Péter, Őzéné Hajdú Mária, Seres Lívia tag és Tóth Gyöngyi póttag bejelentette lemondását az OBT tagságról

"a meglévő vezetői és bírói feladataikra, részben családi okra hivatkozással"

- írták.

A lemondott tagok értékes munkáját az Országos Bírói Tanács köszöni. Az OBT elnöke intézkedett a póttagok behívásáról – olvasható a közleményben.

Az OBT működése folyamatos, a féléves üléstervben változás nem következett be. Az Országos Bírói Tanács márciusban és áprilisban is havi két egész napos ülést tartott, számos előterjesztést tárgyalt meg, és több bizottsága megkezdte az érdemi munkát – tették hozzá.

Az új összetételű Országos Bírói Tanács január 30-án tartotta alakuló ülését. Hilbert Edit, a testület elnöke az ülésen kiemelte, az új összetételű tanácsot a változás igénye hozta létre.

Átlátható, kiszámítható, nyugodt, stabil bírósági működésre van szükség – fűzte hozzá akkor Hilbert Edit, aki a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, az új OBT választott tagja és leghosszabb bírói szolgálati viszonya révén első soros elnöke. (A 15 tagú testület tagjai félévente, bírói szolgálati viszonyuk hosszának sorrendjében váltják egymást az elnöki székben.)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Családi okokra!
Vagy mentek , vagy ku lesztek rúgva!
Esetleg vájkálás a múltban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Az is lehet,hogy ezeknek a tagoknak már nem vette be a gyomruk a sok mocskot,amit felsőbb utasításra figyelmen kívül kellett hagyniuk. Azért elég furcsa,hogy csupa nő ment el. Pont ezért gondolom,hogy túl sok korrupt ügyet kellett volna elnézniük.A nők nehezebben tolerálják az ilyen dolgokat. Persze ez csak az én véleményem,fogalmam sincs mi lehet az indok. A nők érzékenysége is inkább csak általánosítás részemről,mert vannak akiknek (nők) bírja a gyomruk a mocskot( Smidt Mária)
karma1
@kisrigó: Csak abban a kulonbozik erdogantol, hogy ott van halalbunti, nalunk nincs, mert azonnal kibasznanak az Uniobol,.
Egy kedves baratomnak a Papaja meg 2000-ben megmondta - mikor mar tudtuk, hogy az Uniohoz akarunk csatlakozni - hogy jaj a magyaroknak, ha a halalbuntetest eltorlik, akkor Magyarorszagon a diktatura es a korrupcio soha nem latott mereteket olthet, mert megszunt a visszatarto ero (a halalbuntetes).
Ha Romania 1989-ben unios tag lett volna, akkor ceausescuekat soha nem vegzik ki.
Desischado
Egyre jobban elborítja őket a szenny és a mocsok. Meddig lehet még ezt tolerálni?!
bakcsubakka
Torgyán után szabadon...Monnyon le, monnyanak le ! Azonnal monnyon le mindenki !
terlasz
Lesz majd helyettük fidesz-csicska testület. Eddig még csak részben sikerült a bírák szakmai tisztességét maguk alá gyűrni, de ez mostantól másként lesz.
advocat
Azért ez a tanács januárban alakult. Akkor még nem volt családi gond? Kérem szépen, valaki minket nagyon hülyének néz! Vagy vél. Vagy íg a jobb?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél