Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt – döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.

Nem helyezik szabadlábra Bene Lászlót, a hírhedt skálás gyilkost

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a tanács megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és helyt adott a főügyészség fellebbezésének.

A másodfokú tanács úgy döntött, hogy Bene László nem helyezhető szabadlábra, mert nem állnak fenn annak törvényi feltételei

- közölte Szanka Ferenc.

Hozzátette, hogy Bene László sem kérte szabadlábra helyezését, és a különböző meghallgatásokból is az derült ki, nem garantálható jogkövető magatartása.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek

a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság utoljára 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében, mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását.

Bene László tettestársa, Donászi Aladár 2001-ben a börtönben öngyilkos lett.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mirtilla
Győzött a józan ész !
Régóta tudjuk: kutyából nem lesz szalonna.
Csodák pedig igen ritkán szoktak történni a való világban.
interceptor
Csak helyeselni tudom. Láttam a börtöninterjút vele, a szemei nem sok jót ígértek. Amikor a gyilkosságról beszélt, mintha vissza fiatalodott volna húsz évet!
Veleda
Szabadlábra? ugyan minek? nem lesz ebből már ember sohase. Adjanak neki selyemzsinórt
Csizmás Kond
...ez már rég nem a lábán kéne álljon hanem egy körélen függjön...
troll6
Eljátsszuk ezt 5 évente?! Minek?!
maci0427
Az ilyen fazonokat valóban életük végéig elzárva kell és kellene tartani ! Vannak még többen is olyanok, akiket szabadon engedtek ! Remélem, hogy a százhalombattai rémet - sorozatgyilkost sem engedik szabadon majd !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél