Z/X. Akinek nem ugrana be azonnal, hogy honnan lehet ismerős: ő volt a néhány évtizede vetített Mézga család különös kalandjai című animációs filmsorozat egyik főszereplője, egyben pedig Mézga Géza és fia, Aladár XXX. századi leszármazottja, akivel ők sokáig időkibővítő készülék segítségével, rádión keresztül tartották a kapcsolatot, és fénypostával továbbítottak egymásnak küldeményeket. Ha maga a teljes brand nem is, de az elnevezés mindenképpen ráillett az ellenzék első számú, saját maga által kifejlesztett Fidesz-ellenes prototípusára. PolgárPortál publicisztika Így született meg az említett rajzfilmtől, az igazságtól, valamint bárminemű etikától teljes mértékben – különféle balliberális csoportosulásoktól viszont aligha – független hódmezővásárhelyi MZ/X új keletű figurája. Hosszabban Márki-Zay, az X-generáció, jobban mondva a Kádár-korszak alatt felnövő nemzedék képviselője. Az időközi polgármesteri választáson elinduló politikus imázsát és karakterét a baloldalhoz köthető...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
A pestisracok.hu nem mérvadó lap.

Egyébként, láttam egy olyan rendszámot, hogy MZX .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@durbincs: Mosd ki azt a mocskos szádat te szellemi nyomorék! Hogy mered Horizontot sértegetni?! A port sem nyelhetnéd mögötte!
Márki - Zay Péter egy normális, rendes ember, a fidesz mehetne hozzá leckét venni tisztességből és emberségből!
Gauntlet
Húha, nagyon nem ízlik nekik, hogy pártállamon kívűl is létezik világ.
csipetke
pesti srácok és durbincs?Ez,ahogy megszokhattuk,csak egy újabb f@szság...
@Mirabilis: Igaza van Horizontnak,ez egy igazi idióta,aki abból él,hogy a fidesz elküldi neki a cikkeket,amiket ide kell beküldenie,hogy itt b@sztathassa az embereket.Van,akinek elég jó ahhoz a gyomra,hogy ilyen alantas,genyó "munkát" végezzen.
cikicakk55
Horizont,csipetke,Desischado,csak úgy...,Mirabilis,RonaGyuri, És mindenki aki normálisan tud reagálni.. Próbáljátok ki,beválik. Én azt alkalmazom,ahol gyanúsan túl sok a hozzászólás,ott már alapból sejtem,hogy durbincs legalább a fele. Legegyszerűbb,hogy ha látod a halfarkat,akkor egyszerűen tovább görgettek. Ne olvassátok el amit ír és akkor nem bosszantó. Hozzám kb 3 vagy 4 x szólt,mert hülye fejjel bele mentem vele egy vitába. Én 63 éves nő létemre is herélt Román lettem a szemében. Innen is látszik,hogy fogalma sincs kinek ír,neki csak az a lényeg,hogy a " herélt" " Román" Magázódva sértegetés és főleg a jó sok kérdőjelet benyomhassa. Tök mindegy mi a cikk tartalma, Ő arra megy ki,hogy felpörgesse az oldalon a hsz-eket. Nálam be jön. Amiről nem tudsz,az nem bosszant,amit nem ismersz az nem hiányzik. Már a nevek alapján,vagy a nevekhez kapcsolódó képek alapján tudom,hogy kik azok akiknek az írását érdemes elolvasni. Már kiismertem a propi közönségét annyira,hogy tudjam ki az aki tényleg komolyan szól és érdemben a cikkekhez. Mondjuk gyakran már akkor meg sem nézem,mikor kiderül,hogy melyik oldalról rakták fel. Origo, pestisrácok,kuka az biztos. Most is csak azért kattintottam ide,mert kíváncsi voltam hányszor látni a halfarkat. Gondolom boldog ilyenkor milyen sok embert sikerült szóra bírnia. Engem biztos,hogy soha nem fog. Immúnissá váltam vele szemben. Higgyétek el,sokkal többen vagyunk,akiket érdemes is elolvasni. Jó éjszakát mindenkinek!
silber13
@durbincs: Kuss legyen Durbincs-Shikari! Vén uzeráns Ha más nincs anyádat is meghágod te aljadék??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.